Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nem sikerült a bravúr az Alba Volán hokisainak

2006.02.05. 21:35
Akárcsak tavaly, idén is ezüstérmes lett a jégkorong Interligában az Alba Volán együttese. a magyar bajnok a döntő első meccsén hatalmas bravúrral ugyan 5-2-es győzelmet aratott, de a címvédő szlovén Jesenice a folytatásban kétszer is jobbnak bizonyult a magyar bajnoknál.

A címvédő szlovén Acroni Jesenice nyerte a jégkorong Interligát, miután a döntő utolsó mérkőzésén nyerni tudott az Alba Volán-FeVita otthonában.

Az alapszakaszt nyerő vendégek remekül kezdtek, és Rebolj két emberelőny góljával elhúztak, majd bebizonyították, hogy létszámhátrányban is képesek szenzációsan védekezni.

A második játékrész elején több hazai játékos is a büntetőpadra ült ki, és kettős emberelőnyben Kranjc növelte a különbséget. Még jobban felpörgette az iramot a Volán, és Gröschl szépített. Még a szünet előtt fel lehetett volna zárkózni, de óriási helyzetek maradtak ki a vandég kapu előtt.

A záró harmadban mindkét oldalon voltak ziccerek, ám újabb találat már nem esett, így a párharcot 2-1-es összesítéssel a Jesenice nyerte. Az Alba Volán a mostanival együtt négyszer volt finalista az Interligában, de csak 2003-ban tudott nyerni, 2002-ben, tavaly és idén ezüstérmes lett.

Interliga-döntő, 3. mérkőzés:
Alba Volán-FeVita-Acroni Jesenice (szlovén) 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)
gólszerzők: Gröschl (33.), illetve Rebolj (9., 11.), Kranjc (28.),

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.