Lékó Karpovval játszik párosmeccset Miskolcon

2006.05.25. 15:01
A legjobban jegyzett magyar sakknagymester az olimpiát szakmai okok miatt lemondta, ám egy kevés szakmai értékkel rendelkező meccset bevállalt. A nyolcvanas évek sztársakkozójával, az orosz Anatolij Karpovval játszik párosmérkőzést a nyár végén Lékó Péter. Polgár Judit nyolc éve legyőzte az akkor még világbajnok Karpovot, aki mostanában már nem játszik aktívan.

Augusztus 30. és szeptember 3. között nyolcjátszmás rapidsakk párosmérkőzést vív a Miskolci Nemzeti Színházban Lékó Péter és Anatolij Karpov - jelentette be Káli Sándor polgármester csütörtökön.

A nagy feltámadás, Lékó módra

A borsodi megyeszékhely tavaly otthont adott a Lékónak az Michael Adams elleni találkozójának. A 4-4-re végződött szintén rapidsakk párharc nagy közönségsikert aratott, a partikat a helyszínen naponta több százan szurkolták végig, az internet segítségével pedig 2,5 millióan követték nyomon. Lékó 3-0-s hátrányba került, onnan egyenlített, ahogyan a Liverpool a Bajnokok Ligája-döntőjében.

A szervező Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetségnek - amely élvezi a városháza és több szponzor hathatós támogatását - az idén a sportág élő legendáját, a volt orosz világbajnokot sikerült megnyernie Lékó Péter ellenfeléül.

Polgár 5:3-ra verte Karpovot

A partikban a küzdő felek 25-25 perc gondolkodási idővel rendelkeznek és lépésenként öt másodperc bónuszidőt kapnak. A találkozó főbírája Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester, olimpiai ezüstérmes, a sportág jeles szakírója lesz.

'98-ban az akkor még sokkal jobban jegyzett, világbajnoki címmel rendelkező Karpov Polgár Judittal játszott párosmérkőzést Budapesten, és 5:3 arányban alulmaradt. Karpov pillanatnyilag már nem sakkozik aktívan, így a már említett sikernek nagyobb jelentősége volt.

Polgár Zsuzsával azonban játszott tavaly egy meccset, népszerűsítendő mindkettőjük amerikai sakkiskoláját. Lékó a klasszikus, kétórás partikat tekintve még sohasem győzte le az orosz klasszist.

Lékó lemondta az olimpiai részvételt

A világranglista hatodik helyén álló Lékó Péter nem vesz részt a jelenleg zajló torinói sakkolimpián, mivel szakmai okokra hivatkozva lemondta a részvételt. A szakértők szerint a most bejelentett mérkőzésnek kevés szakmai értéke van.

A program:
Augusztus 29., 18 óra: megnyitó, sorsolás
Augusztus 30., 16 és 17:30 ó: 1-2. parti.
Augusztus 31., 16 és 17:30 ó: 3-4. parti.
Szeptember 1., 16 ó: közönségtalálkozó
Szeptember 2., 16 és 17 óra 30: 5-6. parti.
Szeptember 3., 16 és 17:30 ó: 7-8. parti.