Négy magyar arannyal fejeződött be az öttusa-Eb

2006.07.19. 09:22
A férfi öttusaváltó a budakalászi Európa-bajnokság befejező napján begyűjtötte a magyarok negyedik aranyérmét. A Horváth Viktor, Fülep Sándor, Kállai Ákos összeállításban versenyző trió már az első szám, a lövészet után az élre állt, és a futást már nagy előnnyel kezdte.

A férfiak azzal a nem titkolt céllal vágtak neki a budakalászi öttusa Európa-bajnokságot záró váltószámnak, hogy a csapat és az egyéni elsőség után begyűjtik a megszerezhető harmadik aranyérmet is.

Pálvölgyi Miklós kapitány a váltóban már nem számított a vasárnap az egyéniben győztes Balogh Gáborra, de a mieink nélküle is esélyesnek számítottak. A hármasban Horváth Viktor, Kállai Ákos és Fülep Sándor kapott helyet.

Az első tusában, a lövészetben ezt igazolták is, 274 körös összteljesítményük után - holtversenyben - az élre kerültek. A vívásban aztán sikerült elszakadniuk az őket követő fehérorosz és ukrán triótól, miután pontosan ezer pontot szereztek.

A meglévő több mint száz pontos előnyt az úszásban még növelni tudták, és mivel a lovaspályán is kiemelkedtek a mezőnyből a befejező szám, a futás előtt már sejteni lehetett, meglesz az újabb magyar arany. Erre az ukránok előtti ötvenegy másodperces előny jelenthetett garanciát. (A fehéroroszok előtt egy perc és három másodperc volt az előny.)

A futásban sem következett be váratlan fordulat, a csapat magabiztosan tartotta előnyét, így csak a további helyezésekért alakult ki nagy küzdelem, melyből az ukránok és az oroszok jöttek ki jól, míg a magyarok a 12. helyen futottak be.

Eredmények
M a g y a r o r s z á g (Horváth Viktor, Kállai Ákos, Fülep Sándor) 5476 pont (lövészet: 274 kör/1192 pont, vívás: 88 győzelem/38 vereség/1000 pont, úszás: 2:51.32 perc/1288 pont, lovaglás: 1148, futás: 14:38.91 perc/848 pont) 2. Ukrajna (Jevhen Borkin, Vitalij Budovszkij, Szerhij Kuksin) 5416 (269/1132, 78/48/920, 2:55.65/1236, 1136, 14:02.75/992) 3. Oroszország (Alekszej Turkin, Alekszej Velihodnij, Rusztem Szabirhuzin) 5366 (262/1048, 69/57/848, 2:48.96/1316, 1114, 13:50.21/1040). Éremtáblázat: (arany, ezüst, bronz): M a g y a r o r s z á g (4,0,1); Nagy-Britannia (1,1,1); Lengyelország (1,0,0); Oroszország (0,2,2); Fehéroroszország (0,2,1); (Ukrajna (0,1,0 ); Olaszország (0,0,1)