Mária
-6 °C
-2 °C

Tizenkét arannyal fejezték be a magyarok

2006.08.20. 16:42
A szegedi kajak-kenu világbajnokság vasárnapi versenynapjának délelőttjén az ötszázas döntőket bonyolították le, és a szombati hat arany után a magyar kajakosnők kilencre növelték a hazai elsőségek számát. Janics és Kovács - bő húsz perc alatt - újra duplázott, igaz kissé dühösek voltak, mert megszorították őket a németek a négyesben. Mindhárom délelőtti magyar elsőség olimpiai számban született, így olimpiai tekintetben hat arannyal fejezte be a küldöttség, ami kimagasló teljesítmény. Délután a lányok újra mindent megnyertek, így összesen tizenkét magyar vb-arany született, amennyi még soha a sportág történetében. A nőknél valamennyi arany itthon maradt.

A szegedi kajak-kenu világbajnokság szombati hat aranyérme felülmúlta a várakozásokat, és sejteni lehetett, hogy az addig erőn felül teljesítő válogatott vasárnap már nem nyer meg mindent. A nők azonban nagyon csalódottak lettek volna, ha nincs meg mind a három lehetséges arany, hiszen ők vasárnap az olimpiai távokon szálltak vízre.

Benedek Dalma az újdonsült kajakkirálynő

A férfi kenusoknál Mike Róbert nem tudott döntőbe kerülni, a kajakosoknál Benkő Zoltán, a friss Európa-bajnok nagyon fogadkozott, hogy a világbajnokságon is megmutatja erejét és sebességét. Benkőnek azonban ez a mezőny - egyelőre - túlzottan erős volt, a dobogóért nem volt csatában, a hatodik helyen terelte be a hajóját.

A nőknél Benedek Dalma az ezres sikere után ötszázon sem talált legyőzőre. Ezúttal sem rajtolt jól, kétszázötven méternél viszont már a második helyen állt, aztán megindította a hajót, a többiek pedig nem tudták vele a lépést tartani. Az előnye folyamatosan nőtt, a célvonalnál már félhajónyi volt a különbség.

Kolonicsék a harmadik helyre rúgták be a hajójukat

A kenu párosoknál az oroszok, Uljegin és Kosztoglod ugyanazt a taktikát választotta, mint ezren a Kolonics, Kozmann páros, nagyon belehúzott az elején, és mivel végig bírták az iramot, simán, közel egy hajóval verték a mezőnyt. Kolonicsék nem versenyeztek rosszul, de minimális különbséggel lemaradtak az ezüstről, igaz a kubaiakat ugyancsak hajszállal verték meg.

A nap versenyeként a férfi kajak kettesek küzdelmét harangozták be, hiszen a németek, Rauhe és Wieskötter az elmúlt hat évben mindent megnyertek, ahová beneveztek. Nagy kihívójuk, a Kammerer és Kucsera egység volt, és eddig két versenyen is mindössze centikkel kaptak ki tőlük, a hajrában ugyanis a németek rendre jobbnak bizonyultak.

Kammerer is egy bronzzal gazdagodott

A címvédők most nagyon bekezdtek, már az első száz méter után kitűntek a mezőnyből, és a mieink akárhogy igyekeztek, megközelíteni sem tudták őket. Mivel a kanadai duó is bejött eléjük, így a harmadik hely lett Kammereréké.

A németek kottája alapján versenyeztek a nőknél az ugyancsak verhetetlennek számító Kovács, Janics alakulat. A jó rajt után faképnél hagyták riválisaikat, és még azt is megengedhették maguknak, hogy az utolsó húsz méteren már kiengedjenek, és készüljenek a húsz perc múlva kezdődő négyesre.

Pulaiéknak nem sikerült az éremszerzés

Ami szombaton sikerült a kajakozás két olimpiai bajnokának - Horváth Gábor és Vereckei Ákos -, és vb-címet szerzett, az nem sikerült vasárnap a kenuzás két nagy egyéniségének, Pulai Imrének és Novák Ferencnek. A kenunégyesek versenyét ugyanis a fehéroroszok simán nyerték, a magyarok az ötödik helyért voltak nagy csatában, azt meg is szerezték.

A férfi kajaknégyesek ellenben végig közel voltak a dobogóhoz, a szlovákokat nem tudták meglepni, de a második helyezésük nem forgott veszélyben. Ez a szám nem szerepel az olimpián, de ez az egység a jövőben nagy eredményekre lehet hivatott.

Centikkel a németek előtt a magyar női négyes

A versenynap délelőttjét az olimpiai távú női négyes zárta, a magyar hajóban legelöl Paksy Tímea ült, mögötte Kovács, Janics majd Fazekas Krisztina. Féltávig a németek nagyon keményen hajtottak, fél méterre megközelítették a magyar kvartettet, a hajrában pedig a magyarok nem tudták fokozni az iramot.

Ha a németek kicsivel korábban indítják meg a hajójukat, akár nyerhettek is volna, de így körülbelül tíz centit megtartott előnyéből a magyar négyes. Janics és Kovács megmutatta, hogy végre lehet hajtani a bravúrt: bő húsz perc eltéréssel két aranyat nyerni.

Janics dühös volt a befutó után

A négy lány ugyanakkor igencsak megijedt, nem érzékelték pár centis előnyüket a célfotónál, és a kimerült Janics bizonytalanságában dühösen csapott a hajóra, talán azt hitte, hogy nem sikerült az újabb első hely megszerzése.

Délután három órától rendezték a kétszázas döntőket, amelyikben a kenusok között Bozsik Attila a nyolcadik lett, a kajakosoknál Boros Gergely az ötödik. Paksy Tímea viszont olyan fölénnyel nyert, ami igencsak ritkaság a sprinttávon. Szinte az első csapástól vezetett, végül a táv spanyol egyeduralkodója megszorítani sem tudta.

A kenupárosok versenyében Kovács Gergely és Végh Attila egy elrontott rajt után mindent beleadott, ez a negyedik helyhez volt elegendő. Ugyancsak nem a legtökéletesebben hagyta el a rajtgépet Janics, Kovács páros, de nekik ez nem számított, gyorsan behozták hátrányukat, és fölényesen nyertek.

A magyar kenunégyes bronza után a kajakosok ezüstérmesek lettek. A női kajaknégyes pedig nem hagyta, hogy a női számokban más nemzet is nyerjen, ezúttal is a németeket verték.

Jegyzőkönyv:
EREDMÉNYEK, 500 méter
FÉRFIAK:

c-1, világbajnok: Makszim Opaljev (Oroszország) 1:49.727 p 2. Jurij Cseban (Ukrajna) 1:50.459 3. Jang Ven-csün (Yang Wenjun, Kína) 1:50.603 ...13. MIKE RÓBERT (B döntőben: 4.)
c-2, világbajnok: Alekszandr Kosztoglod, Szergej Ulegin (Oroszország) 1:41.520 p 2. Stefan Holtz, Robert Nuck (Németország) 1:42.792 3. KOZMANN GYÖRGY, KOLONICS GYÖRGY 1:42.942
c-4, világbajnok: Fehéroroszország (Dmitrij Rabcsanka, Dmitrij Vjacsiskin, Kansztantyin Scsarbak, Aliakszandr Vaucseszkij) 1:31.820 p 2. Lengyelország (Lukasz Woszczynski, Pawel Barszkiewicz, Marcin Grzybowski, Pael Skowronski) 1:32.360 3. Románia (Gabriel Talpa, Florin Mironcic, Loredan Popa, Silviu Simioncencu) 1:33.710 ...5. MAGYARORSZÁG (CSABAI EDVIN, FÜRDÖK GÁBOR, PULAI IMRE, NOVÁK FERENC) 1:35.546
k-1, világbajnok: Marek Twardowski (Lengyelország) 1:38.596 p 2. Anton Rijakov (Oroszország) 1:38.698 3. Lutz Altepost (Németország) 1:39.832 ...6. BENKŐ ZOLTÁN 1:41.308
k-2, világbajnok: Tim Wieskötter, Ronald Rauhe (Németország) 1:27.791 p 2. Richard Dessureault-Dober, Andrew Willows (Kanada) 1:28.631 3. KAMMERER ZOLTÁN, KUCSERA GÁBOR 1:29.063
k-4, világbajnok: Szlovákia (Richard Riszdorfer, Michal Riszdorfer, Robert Erban, Erik Vicek) 1:20.606 p 2. MAGYARORSZÁG (CSAMANGÓ ATTILA, BOZSIK GÁBOR, BOROS ATTILA, SÍK MÁRTON) 1:21.188 3. Lengyelország (Adam Wysocki, Pawel Baumann, Przmyslaw Gawrych, Tomasz Mendelski) 1:21.536

NŐK:

k-1, világbajnok: BENEDEK DALMA 1:52.287 p 2. Josefa Idem (Olaszország) 1:53.265 3. Csung Hung-jen (Zhong Hongyan, Kína) 1:53.307
k-2, világbajnok: KOVÁCS KATALIN, JANICS NATASA 1:41.998 p 2. Jana Blahova, Michala Mruzovka (Csehország) 1:43.408 3. Fanny Fischer, Gesine Ruge (Németország) 1:43.432
k-4, világbajnok: MAGYARORSZÁG (PAKSY TÍMEA, KOVÁCS KATALIN, JANICS NATASA, FAZEKAS KRISZTINA) 1:31.763 p 2. Németország (Augustin Katrin Wagner, Carolin Leonhardt, Conny Wasmuth, Judith Hörmann) 1:31.817 3. Románia (Mariana Ciobanu, Lidia Talpa, Florica Vulpes, Alina Platon) 1:34.535

EREDMÉNYEK, 200 méter:
FÉRFIAK:

c-1, világbajnok: Nyikolaj Lipkin (Oroszország) 39.789 mp 2. Valentyin Gyemjanyenko (Ukrajna) 40.137 3. Jevgenyij Suklin (Litvánia) 40.441 ...8. BOZSIK ATTILA 41.597
c-2, világbajnok: Jevgenyij Ignatov, Ivan Stil (Oroszország) 36.494 mp 2. Tomasz Wylenzek, Christian Gille (Németország) 36.978 3. Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (Litvánia) 37.058 4. KOVÁCS GERGELY, VÉGH ATTILA 37.302
c-4, világbajnok: Csehország (Petr Prochaska, Jiri Heller, Jan Brecka, Petr Fuksa) 34.052 mp 2. Fehéroroszország (Konsztantyin Scsarbak, Dmitrij Rabcsanka, Aliakszandr Vaucseszkij, Dmitrij Vjacsiskin) 34.132 3. MAGYARORSZÁG (SARUDI PÁL, BALÁZS PÉTER, JOÓB MÁRTON, HORVÁTH GÁBOR) 34.336
k-1, világbajnok: Ronald Rauhe (Németország) 35.200 mp 2. Carlos Rial Perez (Spanyolország) 35.396 3. Mikola Kremer (Ukrajna) 35.516 4. BOROS GERGELY 35.540
k-2, világbajnok: Ronald Rauhe, Tim Wieskötter (Németország) 32.660 mp 2. Marek Twardowski, Adam Wysocki (Lengyelország) 32.804 3. Ognjen Filipovic, Dragan Zoric (Szerbia) 32.912 ...11. SÍK MÁRTON, CSAMANGÓ ATTILA (B döntőben: 2.)
k-4, világbajnok: Szerbia (Milan Djenadic, Ognjen Filipovic, Bora Sibinkic, Dragan Zoric) 29.965 mp 2. MAGYARORSZÁG (KADLER VIKTOR, GYERTYÁNOS GERGELY, BEÉ ISTVÁN, BABELLA BALÁZS) 30.033 3. Oroszország (Szergej Koszilov, Konsztantyin Visznyakov, Stefan Sevcsuk, Szergej Hovanszkij) 30.401

NŐK:

k-1, világbajnok: PAKSY TÍMEA 40.203 mp 2. Spela Ponomarenko (Szlovénia) 40.947 3. Karen Fourneaux (Kanada) 41.071
k-2, világbajnok: KOVÁCS KATALIN, JANICS NATASA 37.423 mp 2. Augustin Katrin Wagner, Fanny Fischer (Németország) 37.919 3. Jenni Honkanen, Anne Rikala (Finnország) 37.983
k-4, világbajnok: MAGYARORSZÁG (PAKSY TÍMEA, KOVÁCS KATALIN, JANICS NATASA, PATYI MELINDA) 34.650 mp 2. Németország (Judith Hörmann, Nicole Reinhardt, Carolin Leonhardt, Conny Wasmuth) 35.090 3. Svédország (Josefin Nordlöw, Sofia Paldanius, Karin Johansson, Anna Karlsson) 36.046