Az '56-os pólóhős nem jön Magyarországra, amíg Gyurcsány marad

2006.09.23. 12:17
Miközben a Parlament előtt tüntettek, Szili Katalin meghatódott az '56-ban a szovjetek ellen győztes olimpiai bajnok vízilabda-csapat fogadásán, elcsuklott a hangja. A megütött, és véres fejjel a medencéből kitántorgó Zádor Ervin nem jött el az ünnepségre, társa szerint, amíg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, nem jön Budapestre. A háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső szerint komikus a helyzet, de nem akart ünneprontó lenni, és magában tartotta haragjának és mondandójának egy részét.

"Mondjon le, mondjon le" - skandálta a Parlament előtti ötezres tömeg, és a szónok felolvasta, kik írták alá, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek mennie kell. A névsor Balázs Fecóval kezdődött, aztán ábécé sorrendben haladtunk, Eperjes Károlynál hatalmas üdvrivalgás tört ki, Gyarmati Dezső nevénél legalább akkora, Kárpáti Györgyénél is. Mindketten háromszoros olimpiai bajnokok, és pár perc múlva őket fogadta Szili Katalin az Országgyűlés elnöke.

Hatból - öten

Szili több mint egy hete postázta a meghívókat, hogy szeretné vendégül látni a Vadászteremben az 1956-os melbourne-i olimpia még élő vízilabdás bajnokait. Még hatan élnek.


Szobor a győzelemről
Gyarmati és Kárpáti mellett Bolvári Antal, a szintén kőkemény bekk Egerből, Hevesi István, a vasasos Markovits Kálmán, a visszaemlékezések szerint a csapat egyik "agya", akinek ugyancsak volt esélye arra, hogy begyűjtse a harmadik ötkarikás aranyát, de végül Tokióba nem vitték ki.

Egy biológia csoda, Tarics Sándor, a legidősebb olimpiai bajnok

Kevéssel fél hét után érkezett meg a terembe Szili Katalin valamint a szintén szocialista Mandur László, a nemzeti fórumos Lezsák Sándor alelnök már ott volt, ő eközben felelevenítette a régi diadalokat a bajnokokkal, mert az Olimpiai Bajnokok Klubjából megjelent az ünnepségen Zsivótzky Gyula kalapácsvető, maga a közösség elnöke, Dömötör Zoltán, de a San Fransiscóban élő legidősebb bajnok, Tarics Sándor is tiszteletét tette.

Tarics amúgy egy biológiai csoda, szombaton ünnepli kilencvenharmadik születésnapját, még Berlinben nyert, 1936-ban. Pólós volt, még legálisan, '47-ben hagyta el az országot, mert mint mondta: "akkor már kezdtek eltünedezni az emberek itthon."

Mérnöki diplomájával nem kis karriert csinált, a város legelőkelőbb negyedében él, szellemileg teljesen fitt, még most is új találmányokon dolgozik, olykor teniszezni is eljár, és alig észrevehető az akcentusa, amikor felvetem neki, hogy Spencer Tracyhez hasonlít, csak mosolyog, és megböki a vállamat, elismerőleg, hogy emlékszem a négy évvel ezelőtti poénjára.

Szili a nemzet öntudatáról


A legidősebb magyar olimpiai bajnok

Szili Katalin első mondatában elismeri, elfogódott, mert nem hitte volna soha, hogy lesz arra módja, hogy az ország bálványait egyszer köszöntheti. "Önöknek sikerült az, ami a szabadságáért küzdő népnek nem, legyőzték a szovjeteket. Talán patetikusabb vagyok a szokottnál, de hát önök visszaadták a nemzet öntudatát '56 december elején" - kezdte.

"Vigaszt nyújtottak a porig sújtott nemzetnek" - tette hozzá. Majd egy korabeli újságcikket, kapitányi nyilatkozatot idéz, amelyikből megtudta, hogy Kanizsa és Hevesi bevált a mérkőzéseken, Zádor pedig még nem kellőképpen illeszkedett be.

A megütött Zádor távollétével tüntet

Zádor Ervin. Őt is várták, de nem jött el. Az ő véres fotója járta be a világot, 4:0-ra megnyert meccs után, az ő véres fotója ihlette meg Andy Vajnát, hogy filmet készítsen a csapat küzdelméről. A medencében őt ütötte meg a szovjet Prokop, a nagy reménységnek tartott Zádor kitántorgott a medencéből, és az olimpia után nem tért haza, Los Angeles közelében telepedett le, úszóiskolájában tanult meg például úszni az amerikaiak hétszeres olimpiai bajnoka, Mark Spitz.

Zádor '56 óta mindössze egyszer volt itthon. Kárpáti az ünnepség végén megadta a választ a távollétére. "Értesült a hírről, a tüntetésekről, és azt mondta, hogy amíg Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök, addig ő nem jön Budapestre. Ő a kommunisták miatt ment el" - mondta, de sehol a megszokott csibészes mosoly, inkább sajnálta, hogy nem láthatta egykori csapattársát.

Lezsák: Magyarságélmény volt

Szili folytatta, és a medence aranycsapatának titulálta Zádorékat. "Víz alatt és víz felett is küzdeniük kellett, akár a politikusoknak. Küzdeni lélekkel" - állapította meg, és kijelentette, hogy a csapathoz nem volt igazságos a nemzet, de amiért ők harcoltak, az '89-ben bekövetkezett: a szabadság. Végül megköszönte azokat a győztes pillanatokat, és a hangja elcsuklott. Majd egy utalást is tett, a politikán kívül is van élet felütéssel, de a mondta befejezetlenül maradt.

Lezsák Sándor alelnök "kedves barátaimmal" köszöntette a csapat tagjait. "A véres mérkőzés idején kezdtem el iskolába járni" - tudatta. Ezek után felsorolta a hatvanas évek magyar futballcsapatát, az öttusázó Balczó András nagy futását és küzdelmét a szovjetekkel, Zsivótzky Gyula nagy győzelmét. "Csodálatos élmény volt, magyarságélmény" - hangsúlyozta.

A pólósbajnokoknak egy kis ajándékkal kedveskedett, a lebontott szögesdrót-kerítés egy darabjával. "Szögesdrótok vannak közöttünk" - összegzett sokat sejtetően.

Gyarmati: Komikus a helyzet

Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója rögtön kiemelte, hogy az amerikai bulvársajtó felkapta azt a véres képet, és most nem mondta el, amit korábban már sokszor, hogy nem volt az akkora ütés. "Kis eredmény volt a győzelmünk a forradalomban" - érzékeltette.

Aztán belekezdett egy befejezetlen monológba, aminek az indítása így hangzott: "az egész helyzet komikus, hogy most itt vagyunk, és köszöntenek bennünket."


Gyarmati Dezső dedikál

Egy pillanatra megállt a teremben a levegő, lánya, Andrea, sem tudta, mi következik. Kifejtette, hogy ellentmondásos a helyzet, mert ők is a kommunisták ellen harcoltak. Aztán megállt, mert nem akart ünneprontó lenni, ezt többször kiemelte. Kivált nem az Országházban, de éreztette mélyen gyökerező antikommunista szemléletét.

Gyarmati visszafogta magát

A korábban az MDF színeiben országgyűlési képviselő Gyarmati annyit még elmondott, hogy a sporton keresztül egyesíteni lehetne a nemzetet, és sajnálkozva megemlítette, hogy egyre kevesebb támogatást kap a sport. Amikor már mindenki azt várta, hogy keresetlen szavakkal értékeli a volt sportminiszter Gyurcsány munkásságát, akkor visszafogta magát. "Remélem, hogy a mostani politikai helyzet elcsitul, mert egyszer el kell indulni felfelé. Együtt" - mondta.

Gyarmati megköszönte még a részvételt Kónya Imrének, korábbi belügyminiszter képviselőtársának, aki '94-ben beterjesztette a Parlament elé, hogy az olimpiai bajnokok kapjanak életjáradékot. Ezt a Horn-kabinet el is fogadta, és ennek értelmében valamennyi bajnok 35 éves kora után a minimálbér kétszeresét kaphatja - adómentesen - kézhez.

Szili értette a ki nem mondott szavakat

Szili Katalin Gyarmati szavai után újra a mikrofonhoz lépett, és csak annyit jegyzett meg, hogy érti a világ legeredményesebb vízilabdázójának ki nem mondott szavait, és hisz a békességben.