Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága hétfői ülésén egyhangú állásfoglalással támogatta a 2013-as budapesti és balatonfüredi úszó, műúszó, műugró, vízilabda és hosszútávúszó világbajnokság megrendezésére benyújtandó pályázatot és az ehhez kapcsolódó új fővárosi fedettuszoda megépítését. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke prezentációval egybekötve számolt be a bizottságnak a 2010-es Európa-bajnokság elnyerésének körülményeiről és a rendezési elképzelésekről, továbbá a tervezett 2013-as vb-pályázatról. Gyárfás szerint egy megfelelő színvonalú, multifunkcionális fedettuszoda megépítése 12 milliárd forintba kerülne.
Két helyszín vetődött fel, az egyik a Dagály strandfürdő és a vele szemben található Erdért sportpálya területe, a másik az ELMŰ sporttelep és környéke. Mindkét helyszín előnye, hogy közel található a Hajós Alfréd, a Széchy és a Komjádi uszodához, így a vizes vb minden budapesti eseményét egy négyzetkilométernyi területen belül lehetne lebonyolítani. Gyárfás Tamás a vb-pályázat részleteivel kapcsolatban elmondta: a magyar pályázati elképzelésekről legközelebb december 4-én, Lausanne-ban kell beszámolni a nemzetközi szövetség (FINA) vezetői előtt, majd a pályázatot március 2-án kell benyújtani, s ekkor már mellékelni kell a kormánygaranciát is. A végső döntést július 18-án, Rómában hozza meg a FINA. Az elnök szerint egy vizes vb turisztikai hatásait sem szabad figyelmen kívül hagyni, mert például a 2007-es melbourne-i vb eseményeit tévén keresztül egymilliárd néző látta, a reklámbevételek pedig meghaladták a 87 millió dollárt.