Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Ungvári elődöntős a cselgáncs-vb-n

2009.08.26. 13:50

66 kg-os Ungvári Miklós bejutott az elődöntőbe a rotterdami cselgáncs-világbajnokság szerdai nyitónapján. Az MTK-Erzsébetváros kétszeres Európa-bajnoka negyedik meccsén a moldovai Viktor Szkvortovval szállt szembe, és bár öt jelzés is felkerült az eredményjelzőre, a találkozón mégsem született egyetlen értékelhető akció sem. A kétszeres vb-bronzérmes magyart kétszer, míg ellenfelét háromszor intették, így előbbi jutott tovább a súlycsoport 45 fős mezőnyének legjobb négy dzsúdósa közé. Mivel Ungvári az év eleje óta a nem messze lévő Haarlemben él, a közönség vastapssal jutalmazta őt sikeréért. Nem reménykedhet már ebben Csernoviczki Éva, aki már a nyolcaddöntőben kifogta a tavaly olimpiai bajnok, négyszeres Eb-aranyérmes Alina Dumitrut. A mérkőzés 1 perc 40 mp-ig tartott, ekkor a román cselgáncsozó földhöz vágta a tatabányaiak versenyzőjét, és ipponnal vetett véget a csatának.

A 60 kg-os Burján László szintén helyezetlenül zárt a szerdai nyitónapon. Az erőnyerőként az első kört kihagyó UTE-versenyző a perui Juan Postigos Acuna elleni könnyed győzelem után az ukrán Georgij Zantarajával szállt szembe. Egy-egy jukót követően, a meccs derekán a rivális vazaarit kapott egy dobásért, majd komikus jelenet következett: egy vitatott akcióra a bíró előbb újabb vazaarit adott az ukránnak, egyben győztesnek hirdette ki őt, majd segítőinek tiltakozására visszavonta ítéletét. Rövid tanácskozás után a döntnökök mégis helybenhagyták a határozatot, ám zsűriasztaltól odaintették őket, és tudtukra adták, hogy Zantaraja nem nyert. A küzdelem tehát folytatódott, egészen a 39. mp-ig, amikor az ellenfél immár jogosan vazaarit dobott Burjánon, ezzel véget vetett a mérkőzésnek.