Katalin
3 °C
9 °C

C. Ronaldo, a csúcsmodell

2010.07.05. 15:32 Módosítva: 2010-07-05 15:33:14

Nevezhetjük véletlen egybeesésnek, hogy az elhíresült Nike-reklám főszereplői közül egy sincs már a vébén, de nézhetjük úgy is, hogy az általuk működtetett gépezet ciklikus, őrült malomként darálja be az instant, egyszer használatos világsztárokat.

A (mez)szponzorációban rejlő lehetőségeket a Penarol használta ki először az 50-es években; őket a pénztelen francia liga követte egy évtizeddel később, a hetvenes évek elejére pedig még két ország, Ausztria és Dánia engedte a magántőke beáramlását a klubokba. Aztán jött az egyéni reklámszerződések boomja.

A sportszergyártókon keresztül beáramló irtózatos tőke meghatározó része lett a világ futballjának, de a folyamat egyben a játékosokra különösen veszélyes burnout-szindróma legfőbb katalizátora is.

1997-ben Ronaldo gyakorlatilag minden egyéni elismerést besöpört, a világbajnokság abszolút sztárjaként érkezett Franciaországba. „A döntő előtti délután már olyan nyomás nehezedett a vállára, hogy összeomlott. Nem tudta abbahagyni a zokogást, sokkot kapott, ez vezetett a görcsrohamhoz, melyben lenyelte a nyelvét és kórházba kellett szállítani. Ijesztő, tragikus pillanat volt” – emlékezett vissza Roberto Carlos, Ronaldo szobatársa.

A még csak 21 éves Ronaldo természetesen nem szerepelt az előzetesen megadott kezdőcsapatban, de aztán csoda történt, a párizsi Lilac klinikáról egyenesen az öltözőbe vágtatott – 40 perccel a kezdés előtt. A történtek hatása alatt álló brazil válogatott történelme egyik legsúlyosabb vb-vereségét szenvedte el.

Brazíliában parlamenti bizottság alakult, amely azt vizsgálta, hogy a sportszergyártó kényszerítette-e ki Ronaldo játékát. A kérdés azért volt érdekes, mert 1996-ban a Nike és a Brazil Labdarúgó Szövetség minden idők legnagyobb támogatási szerződését írta alá 160 millió dollár értékben, és a játékos egyéni támogatója is ez a cég volt. Sosem bizonyosodott be, de többen utaltak rá, hogy a szerződés titkos záradékokat is tartalmazott – például Ronaldóval kapcsolatban. Ezt az álláspontot képviselte két csapattársa, Edmundo és Leonardo is.

Ronaldo pályafutása alatt többször felmerült a sportszergyártó  felelőssége; elsősorban a siettetett rehabilitációja kapcsán, majd 2009-ben, mikor Ronaldo gyanús körülmények között szerződött a Corinthianshoz annak ellenére, hogy előtte a Flamengonál készült a visszatérésre. A sértett klub közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy vizsgálják meg a Nike felelősségét. A háttérben az állt, hogy a Nike nem kívánta meghosszabbítani a Flamengóval kötött, de 2009-ben lejáró támogatási szerződését, így a Dél-Amerikában még mindig piacvezető sztárját átcsoportosította egy másik reklámhordozóhoz.

Ronaldinho esete hasonló. Valószínűleg nem véletlen, hogy a Barcelona sztárja – és kétség kívül a világ legjobbja – egyik napról a másikra Nike fejpántban tűnt fel a pályákon, mint korábban Socratés, az 1982-es brazil válogatott emblematikus arca. Néhány hónappal később elkészült a közismert vírusvideó, melyben Ronaldinho az új, színarany festésű modellben rugdosta kapufára  a labdát, hogy aztán az R10 világszerte értékmérő márkanév legyen. Mindenből a legjobb.

Ronaldinho nem tudta feldolgozni, hogy a médiumok mantrázzák a világ legjobbja jelzőt, egy ötméteres passzhoz is bedobott két biciklicselt, mindig bizonyítani akart. Teljesen szétesett, játéka öncélúvá, a zseni meg nem értetté vált.

Jelenleg C. Ronaldo a csúcsmodell, a világ legjobbja kampány frontembere. A különbség az, hogy egyelőre neki ez jól áll. Az is tény viszont, hogy karriercsúcsát jelentő 42 gólját a 2007-08-as szezonban szerezte, aztán egyaránt 26-ot lőtt a MU-nál és a Real Madridnál is.

Most, hogy nem áll mögötte Alex Ferguson, lassan ott tartunk, hogy leszerepelt a vébén, a klubjával sem nyert idén semmit, a portugálok kiesése is az ő lelkén szárad. Egyébként is, inkább a megfelelő celebházassággal legyen elfoglalva, hogy végleg letaszíthassa David Beckhamet a trónról.

Régebben sem volt sokkal különb a helyzet, Pelét krónikus térdsérüléssel is végighajszolta a Puma a fél világon, átlagosan 53 meccset játszott 18 éven keresztül, a Santos pedig lelkesen statisztált mindehhez. De amíg az általános bulvárszemét tálalása közben gyakran lehet a fogyasztói igények mögé bújni, a labdarúgás esetében durván kilóg a lóláb. Le kéne már vágni, mielőtt elüszkösödik.