Jusztina
11 °C
22 °C

A golfozó Furyk több mint 11 millió dollárt keresett

2010.09.27. 10:49

Az amerikai Jim Furyk nyerte meg a profi golfozók PGA sorozatába tartozó, 7,5 millió dollár összdíjazású Tour Championshipet, és sikerével a FedExCup pontverseny első helyét, s az azért járó 10 millió dolláros jutalmat is megszerezte. A 40 éves játékos szoros versenyben, drámai végjáték után nyerte meg az atlantai viadalt, melyen a pontversenyben elől állók mindegyike nagyon gyengén játszott. Furyk vasárnap az utolsó lyukat egy ütés előnyből kezdhette meg Luke Donalddal szemben, ám ott nagy bajba került, miután 230 yardos ütése nyomán a labda egy homokbunkerben kötött ki.

Az amerikai golfozón nagy volt ekkor a nyomás, mivel tudta, ha nem sikerül az alapütésszámból (par) megcsinálnia a pályát, rájátszásra kényszerül Donalddal, ezt azonban szép végjátékkal sikerült elkerülnie. A pályafutása 16. PGA-győzelmét aratott Furyk a 10 millió dollár mellett a viadal első helyéért egy 1,350 millió dollárról szóló csekket is átvehetett. A FedExCup sorozat utolsó állomása előtt vezető Matt Kuchar mindössze a 25. lett Atlantában, és így lecsúszott az első helyről, s a pontverseny második helyéért járó 3 millió dollárral vigasztalódhatott.

Eredmények, Tour Championship:

1. Jim Furyk (amerikai) 272 ütés (67, 65, 70, 70)

2. Luke Donald (angol) 273 (66, 66, 71, 70)

3. Retief Goosen (dél-afrikai) 274 (71, 66, 66, 71)

A FedExCup pontverseny végeredménye:

1. Furyk 2980 pont

2. Matt Kuchar (amerikai) 2728

3. Donald 2700