Viperával verette ellenfele térdét

Amikor a CBS amerikai csatorna a tévézés történetének egyik legnézettebb adásaként hatalmas sikert könyvelt el a 94-es olimpia női műkorcsolyaversenyeinek közvetítésével, a norvégiai stúdió üzenőfalára a főnökség dicsérő, köszönő levelet akasztott ki. Egy cinikus kolléga ennyit firkantott alá: "Ne nekünk köszönjétek, hanem Tonyának".

Az amerikai műkorcsolyázónőről, Tonya Hardingról volt szó, akiről eddigre már kiderült, hogy köze volt ahhoz az alattomos támadáshoz, amellyel hazai riválisát, Nancy Kerrigant akarták versenyképtelenné tenni. A olimpiai aranyra is esélyes Kerrigant hat héttel az olimpia előtt támadta meg egy fiatal férfi a játékok válogatójának is számító amerikai bajnokság előtt, egy edzés után. A térde felett ütötte meg egy viperával (teleszkópos bottal), majd elmenekült a helyszínről. Kerrigan nem tudott jégre lépni a bajnokságban, ám a szövetség szabályzata megengedte, hogy elinduljon az olimpián. Néhány nappal később egyre gyanúsabb lett, hogy nem egy őrült rajongó támadásáról van szó. A sporttörténet egyik leghihetetlenebb története ez, amely két teljesen más hátterű karakter konfliktusa - nyílt konfrontáció nélkül.

Harding egyrészt tipikus szereplője volt a háború után átalakult műkorcsolyának: agilis anyuka állt mögötte, akinek ötödik házasságában született lánya, 1970-ben. LaVona Harding azonban az edzőtársak, szülők véleménye szerint kíméletlenül bánt lányával, kiabált vele, simán lekurvázta, sőt nyilvános helyen ütötte is, ha úgy látta, Tonya nem tesz meg mindent a sikerért. Apja közelebb állt hozzá, sok időt töltöttek együtt, mialatt megtanult horgászni, autót szerelni, láncfűrésszel fát vágni. Az események egy pontján Tonya nemcsak anyjával és annak hatodik férjével lakott együtt, hanem apjával is.

A hasonló helyzetekből aztán 19 évesen házasságba menekült: hozzáment a tőle három évvel idősebb Jeff Gilloolyhoz, aki agresszív ember és kétes egzisztencia volt. Kapcsolatuk több volt, mint zaklatott, többször szétmentek, majd 1993 nyarán el is váltak, hogy újrakezdjék. A műkorcsolyázónők között (legalábbis az egyesben), ritka volt a házasságban élő, a lillehammeri mezőnyben Harding volt az egyetlen, aki már elmondhatta ezt magáról.

De a jégen sem volt tipikus műkorcsolyázónő: a szépségre, a finomságra kényes sportágban az atletikusságot képviselte, ugrásaival keltett feltűnést, ő volt az első nő, akinek versenyen sikerült a tripla axel.

A tőle néhány hónappal idősebb Nancy Kerrigan ellenben beteljesítette mindazokat a sztereotípiákat, amelyek a műkorcsolyázónőkhöz és az amerikai álomsportolókhoz kapcsolódnak. Nagy és szerető családban nőtt fel, hegesztőként dolgozó apja néha három állást vállalt, hogy kifizesse a korcsolyázással járó magas számlákat és mindenhová fuvarozta lányát. Kerrigan anyja, Brenda gyakorlatilag soha nem láthatta lányát korcsolyázni, mert a szülés után egy évvel ritka szembetegség támadta meg, amely szinte megvakította.

Harding a nyugati parton nőtt fel (Portlandben), Nancy a keletin, Massachusettsben. Kerrigan tipikus korcsolyakirálynő volt: tökéletes megjelenés, tökéletes mosoly, a jégen pedig finom és nőies mozdulatok. Magánéletéről keveset hagyott tudni, de távol álltak tőle a Hardingra jellemző párkapcsolati zűrök.

Kettejük közül Harding lépett előre gyorsabban: az 1989-es amerikai bajnokságon harmadik volt, 91-ben pedig (utóbb kiderült, pályája csúcsán) győzni tudott a nagy esélyes Kristi Yamaguchi előtt. Kerrigannek a 91-es bajnokság csak az első jelentősebb eredményét hozta, ő lett a harmadik. Yamaguchi a következő évben mindent megszerzett (amerikai bajnokság, olimpiai arany, világbajnokság), ami Hardingot nem zavarta, hiszen egyértelmű volt, riválisa visszavonul.

Harding azonban durván visszaesett: az olimpián negyedik volt, ami nem lett volna baj, de 92-ben Kerrigan mögött harmadik lett a bajnokságon. 93-ban pedig szétesett, negyedikként végzett, így a vébére sem utazhatott. Az olimpiai bronzérmes Kerrigan előretörése nagyban aggaszthatta, ezzel ugyanis csökkentek esélyei, hogy átvegye Yamaguchi helyét az amerikai műkorcsolyában.

Ami Hardingot még jobban zavarta, az volt, hogy az eredmények mellett a vastag szponzorok is elkerülték, pedig türelmetlenül várt arra, hogy pénzt vegyen ki tizenötéves szenvedéssel felépített karrierjéből.

Kerrigan viszont millió dolláros szerződéseket kötött, egyértelműen Yamaguchi utóda lett. Ő mégsem tudott megbirkózni ezzel a helyzettel, zavarta az érdeklődés, sokkal jobban érezte magát addig, amíg az elvárások nem rá nehezedtek. Leglátványosabb jelét ennek a 93-as vébén adta: az első nap után még vezetett, majd szinte mindent elrontott és csak ötödik lett. Ez azt jelentette, hogy hetven után először nem három, csak két amerikai korcsolyázónő lehet ott a NOB döntése miatt 1994-ben következő olimpián.

A lillehammeri játékok szezonja Kerrigan számára jól kezdődött, egy sportpszichológus segítségével feldolgozta az előző év kudarcát és az amerikai bajnokság előtti egyetlen versenyét meg is nyerte. Harding viszont egyik balhéból a másikba csöppent, jelenetek közepette elvált férjétől (az események egy pontján pisztolyt fogott Gilloolyra), aki ellen távoltartási végzést kért. Előző évi rossz teljesítménye miatt selejtezőt kellett volna vívnia az amerikai bajnokságért, ezt azonban egy halálos fenyegetés miatt lemondta. A szövetség továbbjuttatta, de kiderült, a fenyegetés kamu volt. Harding emellett küzdött súlyos asztmájával, ami következtében egész karrierje során komoly légzési zavarai voltak, de általában elbagatellizálta a problémát.

A legjobban azonban Kerrigan sikerei, a szerződései és az zavarta, hogy úgy érezte: a bírók riválisát jobban kedvelik, ezért ő eleve hátrányból indul a pontozásnál.

Mégsem az elkeseredett Harding fejében pattant ki Kerrigan kiiktatásának terve. Volt férje (aki valójában újra a partnere volt), Gilooly egy régi barátjának panaszkodott anyagi nehézségeikről. A kinézetre rémisztő (magas és 140 kilós), titkos küldetésekről, konspirációkról, kémsztorikról fantáziáló Shawn Eckhardt képzelete beindult, ő vetette fel először, hogy ki kellene vonni a forgalomból Kerrigant. Még azt is mondta, öljék meg, vagy vágják el az Achilles-inát, ami megrémisztette Gilloolyt, de a közös gondolkodás beindult.

Harding az elejétől fogva értesült erről az agyalásról, bár soha nem volt jelen. 93 karácsonyára Eckhardt beszervezte egy másik régi barátját, a Phoenixben élő Derrick Smith-t és annak unokaöccsét, Shane Stantet. Utóbbi kettő az év utolsó napjaiban Portlandbe utazott, hogy megállapodjon a részletekről Eckhardttal és Gilloolyval. Smithék bizalmatlanok voltak, ezért felvették a beszélgetést, amelyen nemcsak pénzt hanem későbbi munkát is ígértek nekik. A megbízás arra szólt, hogy Kerrigannek komoly térdsérülést kell okozniuk.

A későbbi kihallgatásokból kiderült, Harding tudott a szervezkedésről, és azzal egyet is értett. Sőt, ő maga igyekezett megtudni infókat Kerriganről, a terv ugyanis az volt, hogy a riválisra otthonában vagy hazai edzőpályáján csapnak le. Shane Stant azonban amatőr volt és képtelen volt akár látótávolságba is kerülni Kerriganhez, aki időközben elutazott a január eleji detroiti amerikai bajnokságra. Nem volt más választás, Stant utánabuszozott. Csatlakozott hozzá Smith is, majd január 6-án elérkezett a támadás ideje.

Smith és Stant végignézték a nők edzését, majd az utolsóként edző Kerrigan jött le a jégről, egy újságíró várta, hogy beszéljenek. Stant a semmiből érkezve közéjük ugrott és egy viperával (teleszkópos bottal) a sportolónő térde fölé ütött. Utólag azt mondta, kifejezetten óvatos volt, mert nem akart komoly sérülést okozni Kerrigannak. A menekülést azonban nem szervezték le előre jól, így Stant egy ajtó plexijét kitörve, tigrisbukfenccel távozott a jégcsarnok előteréből. A földön ottmaradt Kerrigan sokkot kapott és felkiáltott: "Apa, annyira fáj. Annyira félek. Miért én?"

Stant elmenekült, a közeli buszmegállóból valaki utána eredt, de Smith várta egy autóval és sikerült eliszkolniuk.

A támadás gyorsan vezető hír lett Amerikában, és ez így is itt maradt a következő hetekre, a sajtót hihetetlen mértékben foglalkoztatta a példátlan eset. Az gyorsan világossá vált, hogy a törést, szalagszakadást nem, csak zúzódást szenvedett Kerrigan nem vehet részt a bajnokságon, azonban az is kiderült, az olimpiára felépülhet. Távollétében Harding magabiztosan nyerte a bajnokságot, azonban sokan emlékeztették rá, hogy Kerrigan hiányában lett első.

Hamarosan jöttek a kellemetlenebb kérdések, előbb csak a nyomozás részeként, aztán hamarosan képbe kerültek a szervezkedők.

Tragikomikus, de az egész merénylet úgy derült ki, hogy Eckhardt, nem tudni milyen megfontolásból, megijedt és egy iskolatársának (biztonsági oktatásra járt) lejátszotta a Gilloolyval folytatott beszélgetés felvételét. A haver egy tanárhoz fordult, aki pedig egy újságírót, majd az FBI-t kereste meg. Hardingot a rutinszerű kihallgatások után január 18-án már komolyan faggatták: tíz és fél órás vallomásban elismerte, hogy tudott a merényletről, de csak annak elkövetése után. Gilloolyt hamarosan őrizetbe vették, majd február 1-én Harding ellen vallott. Időközben az is felmerült, volt felesége nem vehet részt az olimpián, de az amerikai olimpiai bizottság megijedt, amikor Harding perrel fenyegetőzött az esetleges kizárás miatt.

Ami néhány héttel később Lillehammerben történt, azt leginkább Harding rövidprogramjának a zenéje árulta el: Kenneth Branagh filmje, a Sok hűhó semmiértnek a betétdalára lépett fel. A Harding-Kerrigan szappanoperába ugyanis belepiszkított egy egy évvel korábban még ismeretlen ukrán árva, Okszana Bajul.

A 94-ben még csak 16 éves Bajul Dnyepropetrovszkban nőtt fel. Apja már születése után nem sokkal elhagyta, így anyja és nagyszülei nevelték. Tizenhárom éves korára azonban mindhárman meghaltak, anyja második férje pedig nem akart vele foglalkozni. Bajul egyedül maradt, barátainál, néha a jégcsarnokban húzta meg magát, csak műkorcsolyaedzője, Sztanyiszlav Koritek maradt neki.

Koritek azonban Kanadába költözött, előtte azonban elvitte Bajult Odesszába, az olimpiai bajnok Viktor Petrenko edzőjéhez, Galina Zmjevszkajához. Ő nem csak az edzője lett, hanem a gyámja is. Okszana 1991-ben még csak tizenkettedik volt a szovjet bajnokságon, két évvel később első felnőtt nemzetközi versenyét, az Eb-t meg is nyerte. Utána néhány héttel, 15 évesen megnyerte a vb-t is, 1927, Sonja Henie győzelme után a legfiatalabb világbajnok lett.

Bajul stílusa szerencsésen ötvözte az ugrásokat és a művészi átélést, ráadásul ösztönös előadó volt, aki szemérmetlenül flörtölt a közönséggel és a pontozóbírókkal is. Az azonban kétséges volt, képes lesz-e a minden más világversenytől különböző olimpián is magabiztosan szerepelni.

Lillehammerben azonban az ukrán lány tette teljessé rövid, de annál sikeresebb karrierjét, a két amerikai pedig főszereplőből mellékszereplővé degradálódott. A rövidprogramban - ami az amerikai tévézés történetének hatodik legnézettebb műsora lett - Kerrigan még magabiztos, hibátlan programot mutatott be, vezetett. Harding az első harminc másodpercben annyi hibát mutatott be, amivel elszálltak éremesélyei. Bajul második volt, a francia Surya Bonaly harmadik.

A kűr Harding dicstelen hattyúdalát hozta: a jégen utoljára hívta fel magára a figyelmet azzal, hogy elkésett, amikor szólították. Aztán 45 másodperce tartott gyengén induló programja, amikor sírva korcsolyázott a zsűrihez, mert a nemrég kicserélt korcsolyafűzője rövid volt. Újrafuthatta programját, végül nyolcadik lett.

A versenyben vezető Kerrigant jobban kísértette egy évvel korábbi világbajnoki kudarca, mint a néhány héttel korábbi támadás. Az első tripla ugrását duplára rontotta, de összeszedte magát és úgy érezte, győztesként vonult le a jégről.

Rögtön utána következett Bajul, aki technikailag ugyan talán alulmaradt az amerikaival szemben, de szebben, nagyobb átéléssel adta el programját, és ez olimpiai aranyat ért a számára.

Az amerikai média és a közönség egy része méltatlankodott a döntésen. Feltűnő volt, hogy a pontozók 5-4 arányban látták jobbnak az ukrán lányt, és mind az öt mellete döntő bíró kelet-európai volt. A pontozók svéd főnöke azonban elmagyarázta, hogy Kerrigan mellett hiába szólt volna több ugrás, a műkorcsolya nem kizárólag ugróbajnokság. A pontozók véleménykülönbsége pedig nem hidegháborús ellentétekből fakadt, hanem a sportág eltérő értelmezéséből.

A történet főszereplői talán valamennyien rossz csillagzat alatt születtek, mert azóta mindegyikükkel történtek újabb kellemetlen dolgok.

Kerrigan a lillehammeri olimpia éremosztásáig élvezett védettséget a sajtótól, utána gyorsan lerombolták a köré épített mítoszt, amihez ő maga is hozzájárult. Ez már az éremátadáson elkezdődött, amikor a ceremónia 26 percet kéesett, mert az ukrán himnuszt keresték lázasan a szervezők. Kerrigan azt hitte, Bajul késik, mert sminkel és egy bekapcsolt mikrofon megörökítette megjegyzését: "Ugyanmár, megint kiáll és bőgni kezd. Mi a különbség?" Kerrigan azzal is továbbrombolta az imázsát, hogy biztonsági okokra hivatkozva lemondta a részvételt az olimpiai műkorcsolyagálán.

Ehelyett ugyanis hazament és részt vett inkább egyik szponzora, a Disney műsorán. Már ez sem lett volna rendben, de egy mikrofon megint kifogott rajta. "Ez a leggiccsesebb dolog, amiben valaha részem volt" - mondta, miközben Mickey egérrel pózolt. A kínos esetek miatt több szponzora is megvált tőle, a következő években azonban így is milliókat keresett, majd hozzáment ügynökéhez és szült három gyereket. Csendesen élte életét, de nemrég újra egy tragikus történettel került a hírkbe: apját decemberben holtan találták, januárban pedig őrizetbe vették Kerrigan bátyját, akit gyilkossággal gyanúsítanak.

Harding számára már az olimpia után megrázó dolgok következtek. Március 16-án egy vádalku keretében bűnösnek vallotta magát a nyomozás akadályoztatásában, így elkerülte a hosszabb látványos pert. Három év próbára bocsátották, emellett ötszáz óra közmunkára, százezer dollár pénzbüntetésre ítélték és 50 ezer dollárt kellett adományoznia a speciális olimpikonoknak. Az amerikai szövetség elvette tőle 94-es bajnoki címét és örökre eltiltotta.

Harding a következő években rendszeresen szerepelt a hírekben ittas vezetéseivel, második férje megverésével, majd profi bokszkarrierjével. A legutóbbi elnökválasztási kampányban Obama dobta be gunyorosan a nevét: azt mondta, nem fognak tisztességtelen eszközöket bevetni Hillary Clintonnal szemben, nem fognak "hardingoskodni".

Az árvából lett olimpiai bajnok, Bajul sem úszta meg rossz történetek nélkül. Ő Lillehammer után Amerikába költözött és profinak állt. 1997-ben ittasan autóbalesetet okozott, amire azt a magyarázatot adta, hogy éppen egy Madonna-számot hallgatott, ami magával ragadta. Szerencsére nem sérült meg senki.