Sportoltak is a botrányok között

Megalomán - jellemezte Avery Brundage, a NOB végletesen puritán elnöke az 1968-as olimpia helyszínét. Joggal mondta ezt, mivel az Alpok lábánál fekvő francia városban az előkészületekre - ebben a helyszínek mellett más fejlesztések is benne vannak - becslések szerint 240 millió dollárt költöttek. Viszonyításul: nyolc éve, a semmiből felhúzott Squaw Valley-ban húszmillió volt az összeg, Innsbruckban pedig negyven.

Grenoble

Grenoble azonban hiába áldozott ennyit, problémás olimpiaként vonul be a sporttörténelembe. Magukkal a létesítményekkel is gond akadt, hiszen már Innsbruckot kritizálták, amiért a város határain kívül tette a helyszíneket, itt azonban összesen hat településen rendezték a versenyeket, magában Grenoble-ban csak a jeges számokat tartották. Ellenszenvet váltott ki az is, hogy három különböző olimpiai falut építettek, végleg szétforgácsolva az olimpiai hangulatot. Hiába voltak az óriási pénzek, a bobpályát például déli tájolással építették meg, folyamatosan sütötte a nap, így csak reggelente lehetett versenyeket rendezni rajta, folyamatosan változott a program. Hasonló volt a helyzet az első alkalommal külön felépített, szintén méregdrága szánkópályával is. (A beruházás értelmetlenségét növeli, hogy ma már egyik pálya sem üzemel.)

A 68-as olimpia egy új éra kezdetét jelezte, amelyet fokozódó médiaérdeklődés, a tévé egyre nagyobb szerepe, az egyre nagyobb beruházások és üzletiesedés jellemzett. Grenoble-ban például több újságíró volt jelen, mint sportoló, a közvetítési jogokért pedig kétmillió dollárt kaptak a szervezők - negyvenszer annyit, mint négy éve Squaw Valley.

Az üzletiesedés senkit sem zavart jobban, mint az amatőr sport kereszteslovagját, Brundage NOB-elnököt. Az amerikai sportvezető szinte ellenségének tekintette a számára minden rosszat megtestesítő alpesi sízőket, nem volt hajlandó megnézni egyetlen versenyüket sem, az éremátadásokról tüntetőleg távol maradt. Kifogásolta, hogy a sportolók támogatást fogadtak el a sportszergyártóktól és még az olimpia után egy évvel is el akarta érni, hogy az alpesi sízők érmeit egyszerűen vegyék el. Az olimpia előtt pedig a léceken, ruhákon látható feliratokba kötött bele a NOB, követelte, hogy azokat távolítsák el. A nemzetközi síszövetség nemet mondott, a kompromisszum végül az lett, hogy a versenyeken maradhattak a logók, de nyilatkozni, fotózkodni már nem lehetett bennük - rendőröket rendeltek a sízők mellé, hogy a verseny után elvegyék a felszereléseket. Óriási patália kerekedett aztán abból, hogy a franciák sztárja, Jean-Claude Killyn rajta maradt a Dynamic-kesztyű, amikor lefotózták, amint egy barátja gratulált neki.

A szovjet hokisok

Miközben a NOB a logókkal volt elfoglalva, Killy sporttörténelmet írt - másodikként sikerült neki mindhárom alpesi számban nyerni - és mellesleg a téli olimpiák egyik legnagyobb botrányának kellős közepén találta magát. Killyn nagy volt a nyomás, hogy nyerje meg mindhárom számot - a hazai pálya, meg persze a mögötte álló szponzorsereg is okozta ezt - és két arany után már csak a műlesiklás volt hátra. A verseny napján rossz idő, felhők, köd fogadta a sízőket, akik halasztani akartak, de a szervezők nem mentek ebbe bele. Egyetlen versenyzőnek volt akkora szerencséje, hogy kisütött a nap a siklása idejére: Killynek, az első futamban.

A másodikban elsőként jött le, így meg kellett várnia a többieket. A norvég Haakon Mjön megelőzte, de két kapu elvétése miatt kizárták. Aztán jött Karl Schranz, Killy legnagyobb riválisa és valami máig tisztázatlan történt. A 21. kapunál az osztrák szerint egy alak zavarta meg, ezért megállt, és jelezte a bíróknak, hogy új siklást szeretne, mert megzavarták. Engedélyezték neki, tökéleteset futott és megverte Killyt. A francia álmai összetörtek, Schranz győztesként nyilatkozott a sajtónak, majd két órával később kizárták a versenyből. A szervezők azt állították, hogy az osztrák kihagyott egy kaput, mielőtt a misztikus figura feltűnt volna, így nem lehet figyelembe venni ezt az esetet. Az osztrákok fellebbeztek és újabb négyórás értekezlet következett. Azzal érveltek, hogy ha Schranz ki is hagyott egy kaput, az azért volt, mert már látta a zavaró alakot, aki egyébként egy rendőr lehetett. A bírák azonban 3-1 arányban Killyt hozták ki győztesnek: két francia és egy svájci illetékes döntött Schranz kizárása mellett, csak egy norvég ellene, az újabb siklást a pályán engedélyező brit bíró pedig tartózkodott.

Az eset zárta az olimpiát, ami sokakban rossz érzést keltett, de a botrányokkal teli játékokon történtek pozitív dolgok is. Ilyen volt például Peggy Fleming aranya, az egyetlen amerikai győzelem Grenoble-ban és az első a válogatott 1961-es brüsszeli katasztrófája óta. A riporterek persze elsősorban Fleming nőiességét emelték ki, így lett a ő népszerű, a szépséget megtestesítő és így jól eladható műkorcsolyázónő alaptípusa. A férfiaknál az osztrák Wolfgang Schwarznak pedig az az egyedülálló bravúr sikerült, hogy úgy nyert olimpiát, hogy hazájában soha sem volt bajnok.

A sífutóknál a férfiak 30 kilométeres versenyét az olasz Franco Nones nyerte, a sportág olimpiai történetének ez volt az első férfi aranya, amit Skandinávián kívüli sportoló szerzett. A gyorskorcsolyázóknál is volt egy első: a nőknél ezer méteren egy amszterdami titkárnő, Carry Geijssen nyerte országa első gyorskorcsolyás aranyát, amit máig még további hetvennégy követett. A sílövők 20 kilométeres egyéni versenyét egy teljesen ismeretlen, 31 éves norvég rendőr nyerte. Magnar Solberg majdnem egy percccel gyengébb volt a sífutó ideje, mint a mögötte végzett szovjet Tyihonové, de a húsz lövésből egyet sem hibázott el. Solberg győzelme után azt mondott az újságíróknak, nagyon boldog, de a fáradtságtól képtelen mosolyogni. Aranya mégsem volt talált győzelem, 72-ben megvédte címét.

Éremtáblázat
1.	Norvégia	6	6	2
2.	Szovjetunió	5	5	3
3.	Franciaország	4	3	2
4.	Olaszország	4	0	0
5.	Ausztria	3	4	4

Az olasz bobos, Eugenio Monti viszont épp Grenoble-ben zárta le karrierjét. Már 56-ban, Cortinában aranyesélyes volt kettesben és négyesben is, 60-ban nem rendeztek bobversenyeket, Innsbruckban pedig két bronz jutott neki. 68-ban azonban révbe ért, igaz a kettesek között holtversenyben lett első a német párossal, de a négy futam alatt övék volt a leggyorsabb idő kettejük közül, így társával, Luciano De Paolisszal aranyat nyertek. Kiegészülve Roberto Zandonellával és Mario Armanóval a négyesek között is olimpiai bajnokok lettek a francia városban.

Grenoble a botrányok, ellentmondások olimpiájaként vonult a sporttörténelembe, mert mindazok a problémák kiütköztek rajta, amelyek a megszűnés szélére sodródott téli olimpiai mozgalmat jellemezték.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!