Az a jó bázisugró, aki nem töri össze magát

A középkori Kínában már az 1300-as években is ugrottak komédiások fákról, tornyokról bambuszrudakra erősített kupolával. Modern bázisugrásról 1966 óta beszélünk, akkor kezdett az első ugrónak tartott Carl Boenish fix pontokról ugrani az Egyesült Államokban. Az első kamerával rögzített ugrást 1978-ban mutatta be a Yosemite Nemzeti Park 915 méter magas, El Capitán nevezetű faláról.

A B.A.S.E. jump elnevezés - amit a magyar báziusgrásként vett át - szintén Boenish nevéhez fűződik. A rövidítés egy-egy fix objektumot jelöl: B (building) A (antennas) S (span) E (earth). A bázisugrás és a klasszikus ejtőernyőzés közötti alapvető különbség a rögzített pozícióból történő ugrás és a speciális kialakítású, a sima ejtőernyőhöz képest más hajtogatási és nyílási tulajdonságokkal rendelkező ernyő.

Ejtőernyős ugrásoknál mozgó légijárművekből ugranak minimum 800 méter magasról, ezzel szemben a bázisugrók lényegesen alacsonyabb objektumokat használnak.

A rögzített helyről történő ugrásnál az ugrási tényezők megváltoznak, az ugró sokkal rövidebb időt tölt a levegőben, az élmény pedig erősebb. Az ugrás nehézsége a helyszíntől és a földet érési területtől függ. Mivel a zuhanásra és a landolásra is kevesebb az idő, ezért lényegesen nehezebb és veszélyesebb, mint egy ejtőernyős ugrás.

A sportot megfelelő ejtőernyős múlttal - ami legalább 300 ugrást jelent - és profi szakemberek segítségével lehet elsajátítan. A Magyar Bázisugró Szövetség (MBSZ) is foglalkozott képzéssel, de egy ideje inkább külföldre irányítják az érdeklődöket.

Szörényi Csaba főtitkára elmondta, Magyarországon jelenleg 7-8 aktív ugró van, rajtuk kívül ketten-hárman ugranak alkalomszerűen. Évente átlagosan 20-80 alkalommal ugranak, de legrosszabb esetben is havonta legalább egyszer a mélybe vetik magukat.

2000 és 2004 között óriási érdeklődés övezte a bázisugrást, többen is próbálkoztak vele, megalakult a Magyar Bázisugró Csapat és Bázisugró Sportegyesület, és Európában elsőként Magyarországon, Budapesten rendeztek legális bázisugró fesztivált.

A kezdeti lelkesedés alábbhagyott, az ugrók száma az évek során nem nőtt, de maga az egyesület sem törekszik arra, hogy minél többen ugorjanak. Nem csak nálunk űzik ilyen kevesen ezt a különleges sportot, létezik egy bázisugró nyilvántartás, amibe olyan ugrók regisztrálhatják magukat, akik mind a négy objektumról ugrottak már. Most 1300-főnél jár, de mivel nem kötelező a regisztráció, a tényleges ugrók száma nagyjából háromszorosa a regisztráltakénak.

Szörényi, a 656-os sorszám tulajdonosa, 1995 óta ugrik, az ejtőernyős tapasztalatok megszerzése után a bázisugrás rögtön beszippantotta; a természet közelsége és kihívások miatt szeretett bele ebbe a veszélyes életformába.

A magyarok a kevés, ráadásul alacsony ugráslehetőségek ellenére a világviszonylathoz képest tapasztalt, jó ugrók, már több nemzetközi versenyen is bizonyítottak. A pontosságot, az ugrás kivitelezését pontozzák, de azt, hogy ki a legjobb, nem lehet behatárolni. A MBSZ főtitkára azokat az ugrókat tartja jónak, akiknek karrierje balesetektől mentes.

A bázisugrást veszélyessége miatt több országban is tiltják, szabályozzák. A magyar ugrók jó helyzetben vannak, nálunk nincs hatósági szabályozás, egyedül az ugráshoz választott objektum üzembentartójának engedélye szükséges.

A base jump tényleg a világ egyik legveszélyesebb sportága, még akkor is történhetnek balesetek, ha mindent tökéletesen csinálnak, de a szakértők szerint a kockázat megfelelő felkészültséggel csökkenthető.