Gyöngyi
9 °C
9 °C

Hegyi Norbert közel volt a kvótához a sportlövő Eb-n

2011.08.05. 16:00

Az első napi remeklés után a második napon is jól teljesített, ám 121 korongos teljesítményével egy koronggal lemaradt az olimpiai kvalifikáció megszerzéséről Hegyi Norbert a belgrádi sportlövő Európa-bajnokság férfi trap számában.

A magyar lövő a 75-ből 74 korongot talált el csütörtökön, így az élmezőnyben kezdhette meg a második napot, melynek első 25-ös sorozatában egyet hibázott. A második, utolsó pénteki sorozatban egészen a 14. lövésig hibátlanul állt, ám ekkor rontott, majd a 16.-at is elvétette, így az utolsó kilenc lövése hiába volt pontos, a kvótaszerzés nem sikerült.

A verseny erősségére jellemző, hogy Hegyi az egyéni csúcsának számító 121 találatával a 26. lett csak, a hatos fináléba kerüléshez pedig minimum 123 korong kellett, s még azzal az eredménnyel is szét kellett lőniük a versenyzőknek.

A nap során még két olimpiai szám küzdelmeit bonyolították le, ám a magyarok ezekben sem jártak sikerrel. A női kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában Karmacsi Ildikó volt a legjobb magyar, 572 körös teljesítménye a 30. helyre volt elég a 63 fős mezőnyben, s a nyolcas döntőtől öt, a kvótaszerzéstől (14. hely, 575 kör) pedig három körrel maradt el. Joó Éva (567 kör) a 44., a játékok műsorán nem szereplő fekvő testhelyzetű számban két napja negyedik, juniorkorú Veres Kata (565 kör) pedig a 49. lett.

A férfi kisöbű szabadpuska fekvő számában a már biztos olimpiai résztvevő, összetettben Európa- és világbajnok Sidi Péter 591 körrel az 56., Hári Péter 589-cel a 66. lett. Ugyanebben a számban Jákó Csaba nem jutott tovább a csütörtöki selejtezőből.