Emma
3 °C
10 °C

Európa Top 12: Póta a mezőnyben

2011.12.06. 18:18

Decemberi világranglistás helyezése alapján Póta Georgina is helyet kapott az asztaliteniszezők Európa Top 12-bajnokságának mezőnyében. Tóth Krisztina a második, Lovas Petra pedig a negyedik számú tartalék.

A nemzetközi szövetség, az ITTF múlt pénteken hozta nyilvánosságra idei utolsó rangsorát, amelyben Póta (43. hely) pályafutása során először megelőzte az utóbbi években mindig hazai listavezető Tóthot (49.). Ez az európai ranglistán a tizedik helyet jelenti Pótának, aki így ott lehet a Lyon melletti Villeurbanne-ben február 4-5-én. Korábban 2005-ben és 2008-ban volt résztvevője a viadalnak.

A Pótához hasonlóan már biztos olimpiai induló Tóth tavalyig megszakítás nélkül 16-szor szerepelt az Európa TOP 12-n, ezúttal csak akkor léphet asztalhoz, ha az első 12 közül ketten visszalépnek.