KSI: Joó Abigél és Kasza Róbert az év sportolója

2011.12.08. 15:12

A KSI SE 2011-ben legjobban teljesítő sportolóit díjazták szerda este a Bajnokok vacsoráján. A zuglói klub „Év sportolója” díját a Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központban, mintegy százfős ünnepségen – a tavalyi évhez hasonlóan – a cselgáncsozó Joó Abigél és az öttusázó Kasza Róbert vehette át.

A zuglói klub sportolói közül a jelentős nemzetközi viadalokon 73 fő képviselte a magyar színeket. A felnőtt és korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon 15 fiatal 28 érmet – 13 aranyat, 7 ezüstöt és 8 bronzot – szerzett.  Az ORV-ket, EYOF-ot, universiadét, Európa- és világkupákat is számolva a felsorolás éremszáma túllépi a hetvenet.

Mint Hazsik Endre ügyvezető köszöntőjében elmondta, évről évre növekszik a világ- és kontinentális versenyeken résztvevő sportolóik száma, ami a jelentős utánpótlás-bázisnak köszönhető. A klubelnök hozzátette: a KSI-ben 13-an tagjai az olimpiai kereteknek, ketten már olimpiai résztvevőnek tekinthetők.

Az egyesületben az év sportolója 2011-ben – csakúgy, mint tavaly – a cselgáncsozó Joó Abigél (edzője Pánczél Gábor) és az öttusázó Kasza Róbert (edzői Cornides Edit, Schumacher Ákos, Karácsony Gyula és Takács Péter) lett. Joó idén U23-as Európa-bajnoki címe mellé felnőtt vébén 7., Eb-n 5. helyet szerzett, a Grand Prix-tornákon és Grand Slam-versenyeken rendre dobogón végzett; várhatóan tagja lesz a londoni csapatnak is. Kasza legnagyobb sikere, világbajnoki váltóelsősége mellett Európa csúcsára is felért, egyéniben megnyerte a világkupa-döntőt; elsőként szerzett sportágában Londonra kvótát Magyarországnak.