Magyarország újabb londoni érmet kaphat
Hatos Gábor 74 kilós szabadfogású birkózó londoni ötödik helyezettből olimpiai bronzérmes lehet, miután a harmadik helyért rendezett mérkőzésen őt legyőző üzbég Szoszlan Tyigijev doppingmintája pozitív lett.
Ez történt a bronzmeccsn
Hatos a bronzmérkőzésen két menetben kapott ki üzbég ellenfelétől. Hatos jól kezdett, de nem talált fogást ellenfelén, hiába próbálkozott lábra támadással. A felek jobbára csak tologatták egymást, majd az első pontot Tyigijev csinálta meg, és ezzel az első menetet is elvitte. A másodikban sem tudott akciót indítani a magyar, de jól védekezett, és rajta sem tudott újabb pontot csinálni az üzbég. A két perc letelte után Tyigijev lett a kedvezményezett a kapaszkodásnál, és másodpercek alatt be is szorította Hatost, így megnyerte a menetet és a mérkőzést is.A 28 éves sportoló elmondta, már három hete tud az esetről, de ma délután hívta fel Hegedűs Csaba, a magyar szövetség elnöke, hogy a nemzetközi szövetség elnöke tájékoztatta őt Tyigijev pozitív doppingtesztjéről, így minden bizonnyal megvan neki a bronzérem.
Gáspár Tamás, a magyar szövetség igazgatója úgy fogalmazott, valóban tudomásuk van arról, hogy Tyigijev londoni mintájában tiltott szert találtak, de hivatalos írásos értesítést erről még nem kaptak.
Az idén és tavaly Európa-bajnoki, 2010-ben pedig világbajnoki bronzérmes birkózó elmondása szerint Tyigijev a B próba elvégzését sem kérte, így nem lehet különösebb akadálya, hogy megkapja az érmet, de hozzátette: majd akkor nyugszik meg teljesen, amikor át is veheti.
„Mostanáig kétségek között voltam, most azonban kicsit megnyugodtam. Persze bánt, hogy nem a dobogón vehettem át a bronzot, a lényeg azonban, hogy valóra válhat az álmom, azaz olimpiai érmes leszek. Azt azért elárulom, az ötödik helynek is örültem, azt is hatalmas teljesítménynek és kiváló eredménynek ítéltem" - mondta a szombathelyi sportoló.
Hatos megjegyezte, úgy érzi, most visszakapta a sorstól azt, amit 2008-ban elvett tőle, a pekingi olimpián ugyanis sérülés miatt nem indulhatott.
A magyar olimpiai csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet nyert Londonban, Hatos Gáboré lenne a hatodik bronz. A magyar küldöttség szabadfogásban legutóbb az 1980-as olimpián moszkvai szerzett érmet, Balla József és Kovács István bronzérmes volt.