Terrorista nyert ezüstöt a paralimpián
Sebastien Rodriguez Veloso ezüstérmet szerzett a londoni paralimpián az ötven méteres gyorsúszásban, de ezzel nem került volna a címlapokra, még ha a tizennegyedik érme is volt az elmúlt 12 évben.
Kiderült róla ugyanis, hogy egy szélsőbaloldali terrorszervezet (Grapo) tagja volt, és 1985-ben 84 éves börtönbüntetésre ítélték.
A jelenleg 55 éves Veloso úgy szabadulhatott, hogy 432 napos éhségsztrájkot tartott fogva tartása alatt, létfontosságú szervei ekkor összeomlottak, deréktól lefelé pedig megbénult.
Mivel a spanyol törvények lehetővé teszik az egészség visszafordíthatatlan megromlásakor a szabadlábra helyezést, Veloso is amnesztiát kapott.
A felrobbantott üzletember gyereke, Rafael Padura felháborítónak és szégyennek nevezte a szabadulást.
Veloso 2000-ben, a sydneyi olimpia előtt még azt mondta, egy balesetben sérült meg, a spanyol média csak később derítette ki a múltját.
„Nem tudom letagadni, mit tettem, de azóta nagyon sokat tanultam, sok tapasztalatot szereztem” – mondta.