2008 - Peking: Kínosan hosszú várakozás

Egyetlen olimpián sem telt el annyi versenynap az első magyar aranyéremig, mint Pekingben. Kínosan hosszú volt a várakozás, Cseh László heroikus küzdelme a Kínában emberfelettivé nemesedő, tizennegyedik olimpiai aranyát is megszerző Michael Phelpsszel lázban tartott ugyan mindenkit, a magyar úszó három ezüstérme csodás volt.

Pláne, hogy az egyiket úgy szerezte, hogy Phelps edzője, Bob Bowman már felkészült a vereségre 200 pillangón. Phelps azonban nyert, ahogy a két vegyes számban is, kétszázon Lochte előtt egy századdal csapott a célba Cseh, itt visszaadott neki a sors valamicskét azért, mert Athénban pár századdal szorult le a második helyről, és csak negyedik lett.

De az arany csak nem lett meg: a birkózó Fodor Zoltán, aki a meglepetésember lehetett volna, tizenöt másodpercet nem tudott kihúzni, ellenfele (Andrea Minguzzi, olasz) eldobta. Fodor volt az egész magyar válogatott legjobban védekező tagja, a sorsolás úgy hozta, hogy akciót nem is kellett volna végrehajtania a hosszabbításban, csak ügyesen bekkelnie, de az egész olimpia egyik legszebb, legtöbbször ismételt akcióját hajtották végre rajta.

Schmitt Pál, a MOB akkori elnöke épp ezen a döntőn nyilatkozta, hogy másnap már meglesz az első arany, ő fogja átadni, mert a férfi párbajtőrcsapat nagyon jó állapotban van, és ha a sportág braziljait, a franciákat kell is verniük, most befutnak. Azonnal kikaptak Kínától, így még a négybe sem jutottak be, Kulcsár Győző csak annyit tudott hozzáfűzni, elkoptak tanítványai.

A tizennegyedik napon aztán jött az első kajak-kenu döntő, és Vajda Attila erejét tökéletesen beosztva, négy 57 másodperces 250 méteres résztávot teljesítve legyőzte a sokáig vezető Menkovot, a címvédő spanyol David Calt, és meglett az első arany. Győzelmét Kolonics Györgynek ajánlotta, aki ötven nappal a rajt előtt egy edzésen rosszul lett, leállt a szíve, és már nem tudták megmenteni az életét.

Kolonics társa, Kozmann ugyanezen a napon elképesztő és lélekemelő hajrával szerzett bronzérmet új társával, Kiss Tamással, akivel csak pár hetet készült együtt. Ő is a kétszeres bajnoknak ajánlotta a sikerét.

Ez a nap sem lehetett azonban maximálisan felhőtlen, mert Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor kirobbanó erőben voltak a kajak párosban hétszáz méterig, utána viszont a hátralévő háromszáz méterre kifulladtak, érmesek sem lettek. Kammerert utolérte a zászlóvivők balszerencséje, mert az elmúlt ötven évben sohasem nyert az, aki a megnyitón a magyar küldöttséget vezette.

Egy nap múlva Kovács Katalin, az ötszáz egyes abszolút favoritja ugyancsak leszorult a dobogóról. Egy óra múlva viszont párosban Janics Natasával meglett újabb aranyérme, megvédték címüket, ami még senkinek sem sikerült.

A harmadik aranyhoz a legnagyobb lépést kevéssel azután tette a magyar férfi vízilabda válogatott, amikor Vajda kenuja elsőként haladt át a célvonalon. Kemény Dénes csapata legyőzte Montenegrót az elődöntőben (11-9), és a másik elődöntőben az Egyesült Államok váratlanul legyőzte azt a Szerbiát (10-5), amelyiket a ciklus addigi világversenyein nem sikerült Magyarországnak.

A döntőben 14-10 lett, végig vezettünk, híres kép: egy erdélyi istentiszteleten a lelkész a hallgatóságnak ezzel a két zsoltár éneklésével üzente meg: mennyi az eredmény.

Az amerikai kapitány sajnálkozva mondta a sajtótájékoztatón: „azt hittem, az eddigi meccsek azt mutatták, jó a védekezésünk, erre egy meccsen kaptunk annyi gólt, mint korábban három meccsen.”

Ennél érzékletesebben nem is fejezhette volna ki magát, mennyire nem találta csapata ellenszerét a magyar támadójátéknak. Két gólt feltétlen ki kell emelni, Biros Péter kézis mozdulattal, csuklóból varázsolta a labdát a léc alá. A másik: Varga Dénes a jobb oldalról középre nézett, a kaput csak szeme bal sarkából láthatta, de a csapat legfiatalabb tagja a legpimaszabb gólt szerezte. Később úgy magyarázta a 21 éves játékos, meghívta őt az a sarok, és csak oda kellett passzolnia a labdát.

Volt még egy ezüstünk: a női négyes bejött a németek mögött, volt egy majdnem ezüstünk, a kalapácsvető Pars Krisztián két érmes fehérorosz riválisát (Tyihon, Gyevjatovszkij) kizárta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), ők viszont két év alatt visszaperelték ezt az érmet a svájci Sportdöntőbíróságon.

Volt még egy bronzunk, a párbajtőröző Mincza Ildikó szerezte, aki csak az utolsó pillanatban jutott ki az olimpiára. A kínai Li Nát 15-11-re verte, az elődöntőben egy tussal maradt alul.

És volt számtalan értékes helyezés, bár a szintén párbajtőröző Boczkó Gábort kevéssé vigasztalta, hogy a spanyol Abajót tízből nyolcszor legyőzi, ám épp a vesztes asszója Pekingre jutott. A hosszabbításban egy tus döntött, nem a magyar javára.

A női kézisek eksztázisban verték (34-30) a románokat a negyeddöntőben, de az erő feletti teljesítmény sokat kivett belőlük, az oroszokat már nem tudták legyőzni az elődöntőben. Megsérült Vérten, őt sem volt könnyű pótolni, a szintén kimerült oroszokat pedig csak egy kicsivel jobb játékkal is meg lehetett volna fogni. 22-20 lett oda. A bronzért Dél-Korea nem hagyott esélyt a második félidőben, és 15-13-as magyar vezetésről 33-28-ra fordított.

Lényegesen drámaibb bronzmeccset veszített a női vízilabda csapat is, a hosszabbítás után is döntetlen volt az ausztrálokkal, büntetőkkel végül kikaptunk. Az általunk a csoportban legyőzött hollandoké lett az aranyérem, akik a vereségért az elődöntőben vágtak vissza.

Volt még egy magyar főszereplője Pekingnek, súlyemelő Baranyai János, akinek kifordult a könyöke egyik gyakorlatánál. A szerencsétlen mozdulatokat többször nézték meg a youtube-on, mint Phelps bármelyik győzelmét.

A magyar sport gyengeségei, erőtlenségei kiderültek Pekingben, a hagyományosan jól teljesítő sportágaknál (vívás, öttusa) is érezhető volt a hullámvölgy, evezésben az érmet sem lehetett kizárni, C-döntő lett belőle. A cselgáncs valamint az ökölvívás pedig semmivel sem lépett előre, nem tudott változtatni athéni besorolásán.