Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!
Bekaptuk a torna gólját, de továbbmentünk
Könnyedén nyerte a britek elleni meccsét, és jutott tovább csoportjából szombat este a férfi vízilabda-válogatott: 17-6.
A mérkőzés maximum erősebb edzés volt, csak a második negyed volt szoros, amikor az első 6-1-es megnyerése után teljesen kikapcsolt a csapat. Kemény Dénes kapitány Londonban szokásos életerős bíztatásával a szünetben hatott játékosaira, akik a 3. negyed első perce után már gólt sem kaptak a meccsen.
Betalált az összes mezőnyjátékos, kivétel Hárai, csak ő és a két kapus nem lőtt gólt. A meccs gólja viszont a briteké lett, Personage távoli, védhetetlen emelése pályázik a torna gólja címre is.
Kemény Dénes: „Könnyű lett volna az angolok ellen a sapkát és a gatyát bedobni a vízbe, hogy úgy is nyerünk. Nyilván lehet 6-10 góllal nyerni, de nem mindegy, hogy 12-2-re vagy 18-8-ra. Fontos volt, hogy lenyugodjunk védekezésben, hogy legyünk magabiztosak. Leginkább a saját térfelünkön láttam azt, amit vártam, leginkább az első, harmadik és negyedik negyedben. Kezdtük elkapni a fonalat emberhátrányos védekezésben is."
Szécsi Zoltán: „Maximálisan koncentráltan tudtunk védekezni, bár néha szerencsés gólokat lőttek az angolok."
Varga Tamás: „Kezd összeállni a védekezésünk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Jó főpróba volt az amerikaiak elleni meccs előtt."
Kásás Zoltán, a brit csapat másodedzője: „A mi esetünkben minden meccs ugyanarról szól, hogy próbáljunk tisztességes mérkőzést játszani. Nyilván nem azonosak a feltételek, a brit csapat heti egyszer tud 50 méteres medencében edzeni. Az angol fiúk jól hajtottak, mindkét szurkolótábor jól szórakozott. A magyar válogatottnál azt látom, hogy nagyon szeretnék áthajtani magukat azokon a nehézségeken, amelyek az előző meccseken voltak. Most kezdődik az olimpia!"
Jön a negyeddöntő, még nem tudni, ki ellen.
B csoport, 4. forduló
Magyarország - Nagy-Britannia 17-6 (6-1, 5-4, 4-0, 2-1)
Vízilabdacsarnok, 5000 néző, v.: Moller (argentin), Danelon (brazil)
Magyarország:
Szécsi Zoltán - Madaras Norbert 3, Kásás Tamás 3, Biros Péter 2, Hosnyánszky Norbert 2, Varga Dániel 1, Hárai Balázs
Csere: Kiss Gergely 2, Steinmetz Ádám 1, Varga Tamás 1, Varga Dénes 1, Szivós Márton 1, Nagy Viktor (kapus)
A brit válogatott góldobói: Adam Scholefield 1, Rob Parker 1, Alex Parsonage 1, Jake Vincent 1, Ciaran James 1, Craig Figes 1
Szerbia-Egyesült Államok 11-6 (4-1, 1-2, 3-1, 3-2)
Montenegró-Románia 12-8 (3-1, 2-1, 3-2, 4-4)
A csoport állása: 1. Szerbia 7 pont, 2. Egyesült Államok 6, 3. Montenegró 5, 4. MAGYARORSZÁG 4, 5. Románia 2, 6. Nagy-Britannia 0