A nő, akinek a teste színtiszta provokáció

2014.07.26. 08:17
Korszakos futónő volt a cseh Jarmila Kratochvilova, még ha olimpiai bajnok nem is lehetett a 84-es szocialista bojkott miatt, de a 800-on felállított világrekordjától az azóta legjobb futó is legalább öt méterre van. A Sportlegek sorozat második része.

Sportlegek sorozatunk első része Darnyi Tamásról, négyszeres olimpiai bajnok úszónkról szólt.

Idén már 31 éves lesz a cseh futónő, Jarmila Kratochvilova 1983-ban felállított világrekordja a 800 méteres futásban. Kratochvilova már 32 éves is elmúlt, amikor ezt a szédületes, azóta is megközelíthetetlen eredményt elérte két héttel a világbajnokság előtt. A teljes felvétel nincs is meg a Youtube-on, csak a vége.

1:53.28, 1983. München július 26.

Ez a csúcs, a kárhogy fejlődött a technika – nemcsak a mozgásé, a ruhák és a cipők is -,  bármilyen új módszereket próbáltak ki, elérhetetlen.

A Brno és Prága között fekvő 2600 lakosú kisközségben Golcuv Jenikovban született Kratochvilova nem lett olimpiai bajnok, 1984-ben a szocialista bojkott miatt nem indulhatott a Los Angeles-i olimpián, ezért az olimpiai arany örökre kimaradt az életéből. 1980-ból egy ezüstje van kedvenc távjáról, 400 méterről.

Két világbajnoki címét (400 és 800 méter) ugyanakkor legjobb évében, 1983-ban érte el a sportág első világbajnokságán, Helsinkiben. Akkor négyszázon is világrekordot javított, ő volt az első nő, aki ha csak egy századdal is, de belül futott a 48 másodperces álomhatáron.

A futónő félelmetes erejéről árulkodik, hogy százon 11.09-et, míg kétszázon 21.97-et tudott 1981-ben, egy pozsonyi versenyen mérték mindkét időt. Mindkét eredmény jelentős, még éppen megengedett hátszélben született, de ezekkel az időkkel a 2012-es olimpián százon éppen csak lemaradt volna a döntőről, de kétszázon aranyérmes.

Nyolcszázon egyébként nem járt másodpercekkel a kora előtt, nem volt gigantikusan nagy csúcsdöntés, mert Nagyezsda Olizarenko a 80-as olimpián 1:53.43-at futott. (Az 1:54-es álomhatáron kettőjükön senki más nem tudott belül kerülni.)

Olizarenko eredménye önmagában elképesztő, mert egy olimpián két nyolcszázat kell futni a döntőig, és harmadszorra érte el ezt a hihetetlen időt.

A legrégebbi rekordok:

FÉRFIAK: 

Michael Johnson  (amerikai), 400 méter: 43.18 - 1999     
Javier Sotomayor  (kubai), magasugrás: 245 cm - 1993     
Szergej Bubka  (szovjet), rúdugrás: 614 cm - 1994     
Mike Powell  (amerikai), távolugrás, 895 cm - 1991     
Randy Barnes  (amerikai), súlylökés, 23.12 - 1990     
Jürgen Schult  (keletnémet), diszkoszvetés, 74.08 - 1986     
Jurij Szedih  (szovjet), kalapácsvetés, 86.74 - 1986     

NŐK
Florence Griffith-Joyner  (amerikai), 100 méter: 10.49 - 1988     
Florence Griffith-Joyner  (amerikai), 200 méter: 21.34 - 1988     
Marita Koch  (keletnémet), 400 méter: 47.60 - 1985     
Jarmila Kratochvilova  (csehszlovák), 800 méter: 1:53.28 - 1983     
Jordanka Donkova  (bolgár), 100 gát: 12.21 - 1988     
Sztefka Kosztadinova  (bolgár), magasugrás: 209 - 1987     
Galina Csisztjakova  (szovjet), távolugrás: 752 - 1988     
Natalija Liszovszkaja  (szovjet), súlylökés: 22.63 - 1987     
Gabriele Reinsch  (keletnémet), diszkoszvetés: 76.80 - 1988

Ahogy a fentebbi táblázat is mutatja, a legrégebbi rekordokat a nőknél 1983 és 1988 között állították fel, és ebből öt futószám.

A dopping öli meg a sportot

A TF egykori tanára, Frenkl Róbert 2005-ben azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a sportág első világbajnokságán, Primo Nebiolo elnöksége idején a pozitív doppingteszteket nem hozták nyilvánosságra, mert féltették a sportágat a csapástól. Úgy emlékezett vissza, amikor a nagy klasszisok megtudták, hogy ellenőrzés lesz, el sem indultak azon a nemzetközi versenyen.

„Ebben az időszakban az anabolikus szteroidokat már ki lehetett mutatni, azok a nők viszont, akiket a férfiakra jellemző hormonnal, vagyis tesztoszteronnal kezeltek, még nem akadtak fenn az ellenőrzésen. Néhányan vállalták a kockázatot a siker érdekében" – magyarázta Frenkl.

Az amerikai Sport Illustrated magazin 1983 szeptemberében azt írta Kratochvilováról:

a teste színtiszta provokáció. Hogy lehet egy nőnek ilyen izomzata? 

Az érintett erre úgy reagált: „Lehet ilyen izomzata egy nőnek, ha olyan keményen edz, mint én.”

Egy amerikai orvos, Leroy Perry így fogalmazott: „soha nem láttam még olyan női testet, mint az övé. Biológiailag sokkal inkább hasonlít egy férfira, mint egy nőre. Ezek az izmok pedig valószínűleg nem a súlyemeléstől születtek.”

Kratochvilova rendre higgadtan vette tudomásul, ha megkérdőjelezték eredményét. „Ha valaki a legjobb a világon, mindig felmerülnek körülötte spekulációk. Különösen a sportban. Az edzőm és én jól tudtuk, mi az a kemény munka. Az eredményeim mögött 16 év edzés állt. A sikereimet csak a munkának köszönhetem. Egyetlen sportvezető sem kényszerített arra, hogy doppingoljak, nem zsaroltak és fenyegettek meg, hogy be kell vennem valamit."

Edzője és felfedezője, Miroslav Kváč így világította meg, mit tettek azért, hogy Kratochvilova a legjobb legyen.

„Csak olyan szereket szedett, amelyek engedélyezve voltak, de úgy hatottak, mint az anabolikus szerek" – mondta a szigorú edzésmódszereiről ismert szakember.

Unortodox edzésmódszer

„Elképesztő mennyiségű munkát végeztünk az erő fejlesztésére. Jarka tonnányi vasakat emelgetett. 780 tonnát emelt fel például a moszkvai olimpia előtt. Minden délelőtt 18x300 métert futott, időre, általában 47 másodpercet kértünk tőle, száz méter séta után jöhetett a következő adag. Vízzel teli edényeken át futott, katonai maszkban és tízkilós mellényben. Férfiaknak is kemény adag lett volna."

Dr. Gyimes Zsolt, a Testnevelési Egyetem atlétika tanszékének oktatója kifejtette, hogy nem ritka ez a fajta résztávos edzésmódszer, de heti háromnál ebből nem lehetett többet végrehajtani a savasodás miatt. Őt is meghökkentette ez az adat.

„A 800 méterre való felkészítésnél nem igazán jellemző az ilyen hosszan tartó, katonai kiképzésre hasonlító edzésmunka, mivel szem előtt kell tartani a technikai szint megóvását. Úgy tudom, hogy Kratochvilova az egyenletes sebesség híve volt, vagyis könnyen előfordulhat, hogy az első négyszáza 55-56 másodperc lehetett, ami egészen elképesztő. Mivel nincsenek felvételek, jegyzőkönyv, ezt nem tudjuk pontosan. Ahogy azt sem, volt-e iramfelvezető az említett extrém futás során. Hajlok arra, hogy a kenyai Jelimo 2008-ban elért 1:54.01-e felel meg a valódi világcsúcsnak. De még ő is hét tizedre volt Kratochvilova idejétől, ami 5,5 méteres távolságnak felel meg nagyjából. Ez brutálisan sok. Ha hét tizedet akar valaki javulni, akkor meg kell változtatni a teljes addigi felkészülését, többet, gyorsabban, erősebben kell futnia, hogy jobb alapokról induljon. Sőt, előfordulhat, hogy egy egész más filozófiát kell alkalmazni. Saját legjobbunkat hét tizeddel túlszárnyalni igazán elképesztő próba, iszonyatosan sok. Szinte egy új embert igényel. Tanítványom, Kazi Tamás néhány százados javulásért harcol például 800-on, azért feszíti a határait nap mint nap, hónapokon keresztül .”

A szakember úgy véli, hogy a női futórekordok befagyásának okát máshol kell keresni. Olyasmiben, ami azóta már nincsen. Egyáltalán nem véletlen szerinte, hogy a férfiaknál az elmúlt 20 évben sorra dőltek a rekordok.

Gyimesnek Kratochvilova erőteljes, férfias mozgása szembetűnő, de a futását teljesen normálisnak tartja, nem olyan egyedi, mint például Michael Johnsoné volt.

A cseh futónő rekordja egyébként akkor nem keltett óriási visszhangot, mert szinte mindenki azt hitte, hogy ez a természetes. „Emlékeim szerint nem volt nagy felhördülés, mint például a távolugró Beamon csúcsánál” - mondta Gyimes, aki maga is 800-on futott régebben. Beamon a 68-as olimpián ugrott 890 centit, és 55 centivel repült messzebb az addigi legjobbnál. Ezen a rekordon 1991-ben javított Mike Powell.

Maga Kratochvilova sem gondolta volna, hogy ilyen sokáig érvényes marad az ideje. „Repül az idő, megtanultam ezzel a rekorddal élni és a vádaskodásokkal is."

Gyimes rávilágított arra, hogy egy 32 éves futónő akkoriban nem számított öregnek, és szerinte sokkal szimpatikusabb is, ha folyamatosan fejlődve, hosszú távú, megalapozott munkával éri el a csúcsot.

„Akinek túl fiatalon van kiugró eredménye, az lehet rőzseláng is. Kratochvilovát tudatosan építették fel, bár kétségtelen, hogy Afrikában nem ritka, ha 18-20 éves versenyzők hatalmas időkkel rendelkeznek. Nemcsak ebben van két út, hanem a nyolcszázas futás megközelítésében is. Régebben főleg 1500-as futók jöttek le nyolcszázra, ez volt a divat, mostanában egyre inkább látunk 400-as futókat, akik bevállalják a még egy körrel hosszabb távot. Ehhez a típusú megközelítéshez komoly izomzat szükséges, ami például Kratochvilovánál is megvolt.”

Küllemre nem lehet elítélni

Szerinte egyébként könnyen meglehet, hogy megszületett már az a futónő, aki megjavítja ezt a félelmetes időt, és nem szükséges, jogalap sincs arra, hogy a régebbi rekordokat töröljék, hiszen küllemre nem lehet elítélni senkit. Még egy doppingeset után is nagyon kényes kérdés, hogy lehet-e a teljesítményt érvényteleníteni.

„Usain Bolt egyértelműen meghaladta a korát, simán előfordulhat, hogy majd csak 2030-ban látunk hozzá hasonló felépítésű klasszist. Kratochvilova csúcsának a sorsa is megpecsételődik, mert örök életű világcsúcs nincs, hiszen minden fejlődésben van.”

Ellenállt az időeltolódásnak is?

Lehet, az is csak legenda, hogy amikor a 84-es Los Angeles-i olimpia előtt az Egyesült Államokba utazott Kratochvilova, az akklimatizáció alatt nem hatott rá az kilencórás időeltolódás. A legkritikusabb harmadik illetve negyedik napon sem esett vissza a teljesítménye, míg a többieknél akkor jött el a holtpont.

Mivel ezekről a futásairól nem voltak objektív mérések, a szubjektivitás alapján - még ha esetleg ő beszélt arról a társainak, mennyire jól érezte magát - felesleges ítélkezni.

Örök téma, hogy a futónő kromoszómái rendben vannak-e, és csak puszta véletlen, hogy nincs gyereke.

„Amikor a rokonaim gyerekeivel vagyok, eszembe jut, hogy szerettem volna gyereket. De végül így döntöttem. Ez nem az embertelen edzésmódszerek következménye. Erről nem az atlétika tehet, a dopping pedig nem igaz. Az atlétika valamit elvett tőlem, de nagyon sokat is adott. Nem foglalkozom minden olyan problémával, amivel más nők. Azt gondolom, hogy az atlétikának köszönhetően van egy véleményem a világról. Sok olyan barátnőm van, aki nem ment férjhez, egyáltalán nem zavar, hogy nálam is így alakult."

A 2009-es világbajnokságon feltűnt és remekül futó Caster Semenya sem volt közel a cseh klasszis rekordjához, pedig róla még abban az évben igazolódott, hogy hermafrodita, külső női nemi szervei mellett belső férfi nemi szervei is vannak, emellett igen magas a tesztoszteronszintje.

A dél-afrikai Semenya 1:55.45-ös berlini vb-aranyat érő ideje, így is több mint két másodperccel maradt el Kratochvilovától.

A sorozat harmadik részében azt a napot rekonstruáljuk, amelyik megváltoztatta a magyar vízilabdát. Kemény Dénes egy szavazattal nyert az 1996. decemberi kapitányválasztáson.

Örökranglista

Nyolcszáz:

  1. Jarmila Kratochvilova  1:53, 28  
  2. Nagyezsda Olizarenko  1:53, 43  
  3. Pamela Jelimo  1:54, 01

Caster Semenya nem fért be a top tízbe, ahol Jelimóén kívül egy 2000 utáni idő van, a többi mind régebbi.

Olimpiát 1:56,38-cal is lehetett nyerni 2004-ben.

Négyszázon:
  1. Marita Koch (keletnémet)  47.60  
  2. Jarmila  Kratochvilova  47.99  
  3. Mary José Perec (francia) 48.25

Az ausztrál Cathy Freeman a hatodik, a 2000-es évekből két idő van a tízben.