Emma
5 °C
8 °C

Megy az amerikai foci? Gyere bobozni!

2014.02.16. 10:19 Módosítva: 2014-02-16 10:19:04

Mindenképpen Lolo Jones, az amerikaiak korábbi gátfutójának szocsi szereplése kapta a legnagyobb figyelmet a bobosok között, az azonban viszonylag gyakori, hogy futóatlétákat a téli olimpia előtt nem sokkal átcsábítsanak a bobhoz, hogy télen is szerepeljenek.

Jones mellett a nőknél egy sprinter is ott lesz a egyik kettesben, méghozzá az a Lauryn Williams, aki a 2012-es londoni olimpián aranyat nyerő 4x100-as váltónak is tagja volt, igaz, csak az előfutamokban szerepelt.

Az amerikaiak férficsapatában lesz azonban egy sportoló, aki korábban megjárta az NFL-t is, igaz, az edzőtáboron túl nem jutott. Johnny Quinn 2007-ben fordult meg a Buffalo Bills csapatánál, majd egy évvel később négy felkészülési meccset is játszott a Green Bay Packersnél, de nem tartották meg végül a szezonra. Ezután a kanadai ligába igazolt 2009-ben, ahol egy térdsérülés vetett véget a karrierjének. Ügynöke, a 2002-es olimpián ezüstöt nyerő bobos, Todd Hays hatására vágott bele a bobozásba, idén pedig bekerült az olimpiai keretbe.

Ezzel ő lett a második amerikai NFL-játékos, aki téli olimpián szerepelhet: Herschel Walker, a kétszeres Pro Bowl-futójátékos még aktív NFL-karrierje alatt jutott ki a bobosokkal az albertville-i olimpiára, ahol kettesben a hetedik helyen zárt.

A kanadaiak azt azonban már régen felfedezték, hogy a remek fizikumú amerikai focisokból kiváló bobosok nevelhetők, ezért már évek óta csábítják a sportághoz a kanadai liga (CFL) játékosait, vagy azokat a fiatalokat, akiket az egyetemi karrier után nem igazolnak le profi csapatok.

Idén a 12 nevezett férfiből 5-en amerikai fociztak egyetemen vagy a CFL-ben, de korábban Sam Giguere és Jean-Nicolas Carriere is bobozott az amerikai futball mellett vagy után, ők azonban nem kerültek be a Szocsiba utazó csapatba.

Amögött, hogy a bobosok rengeteg más sportágból csábítják át a gyors és erős sportolókat, az áll, hogy a bobozás viszonylag gyorsan megtanulható. Egy évvel azután, hogy valaki először találkozik a bobbal, akár már dobogón is állhat világversenyen, vélik a kanadaiak, akiknél az a korábbi futójátékos, Jesse Lumsden Chris Spring mögött akár harmadik is lehet kettesben Szocsiban.

Lumsden egyébként a kanadai liga előtt az NFL-ben is próbálkozott, de sem az idén a Super Bowlba jutott Seattle Seahawksnál, sem a Washington Redskinsnél nem tudott bekerülni a keretbe a 2000-es évek közepén.