Korruptak, hazudozók szocsi potyautasai

2014.02.26. 00:26

Az amerikai Gary di Silvestri és olasz felesége, Angelica Morrone, ahogy korábban is megírtuk, nem alakított túl nagyot Szocsiban dominikaiként, de most még az is kiderült, hogy a pár összevissza hazudozott a sajtónak, és Morrone korábban még egy sívilágbajnokság korrupciójában is benne volt.

A sztori röviden: a sportolóként teljesen amatőr pár sífutásban jutott ki Szocsiba. A felvonuláson még jól szerepeltek, de ennél többre nem futotta nekik. A 48 évével legidősebb női olimpikonnak számító Morrone azonban olyan béna volt, hogy már az edzésen elesett, összetörte magát, kórházba került, el sem indult számában. A férje sem volt szerencsés, állítólag benyelt valami vírust, és nagyon legyengült, elstartolt ugyan a 15 kilométeres sífutásban, de néhány száz méter után kiállt. A karibi Dominikát azért képviselhettek, mert jótékonysági tevékenységükért állampolgárságot ajánlottak nekik.

A potyautasnak tűnő párnak a Deadspin nézett utána, és cikkük szerint megrögzött hazudozókról van szó. Di Silvestri az olimpia előtt azt állította, hogy birkózásban középiskolásként állami és városi bajnok volt, de erre semmi bizonyítékot nem találtak, ráadásul egy olyan címet is kitalált magának, ami nem is létezik. Evezésben is magának tulajdonított egy országos bajnoki címet, de kikutatták, amikor ő a georgetowni egyetem hallgatója volt, egyetlen egységük sem nyert. Egy edzőt is megkerestek, aki azt mondta, Gary di Silvestri sohasem volt elég tehetséges ahhoz, hogy beüljön a legjobb egységbe.

A cikk szerint Morrone sem nevezhető igazán fair játékosnak, a Fiat-autógyár egyik menedzsereként korrupciós ügybe is keveredett. Egy svájci NOB-tag, Marc Hodler vádjai szerint az olaszok a kilencvenes években szavazatokat vásároltak, és így lett övék az 1997-es alpesi sí világbajnokság. Az amerikai Howard Peterson el is árulta, hogy a FIAT nála is bepróbálkozott, két autót ígértek neki, egyet otthon használhatott volna, míg a másikat európai útjain. Peterson állítása szerint még névjegyeket is kapott, hogy szóljon, mikor kész elfogadni az ajándékokat. Az egyik névjegyet Angelica Morronétól kapta emlékei szerint.