Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Na de hol vannak a nők?

2014.02.12. 08:32

Az északi összetett a téli olimpia egyetlen olyan sportága, amelyben csak férfiaknak rendeznek versenyeket. Hiába van már női síugrás is, a sífutásban pedig 1952 óta vannak női számok, az északi összetett más műfaj. Két egészen eltérő technikát és fizikumot igénylő sportágat kapcsol össze. A sportolóknak egyszerre kéne nagyon erősek lenniük a sífutásnak, és madárcsontúnak a síugráshoz, amihez ugye még egy jó nagy adag őrültség is kell. Erre kevesen alkalmasak, nincsenek is óriási mezőnyök.

 Az északi összetett, nevével ellentében nem olyan bonyolult. A versenyzők először ugranak, az ugrásukra a méterek és a stílus alapján ugyanúgy pontokat kapnak, mint a síugrók. Aki a legtöbb pontot kapja, az vezet az első szám után. A sífutás előtt a pontkülönbségeket másodpercre váltják, egy pont négy másodpercet jelent, majd ez alapján hendikepes rendszerben indítják el a sífutást. A síugrásban nyerő startol először, utána a második, és így tovább. A célban már nem kell számolgatni, aki legelőször jön be, az nyer. Ez az úgynevezett Gundersen, ma már csak ilyen rendszerben rendezik a versenyeket, így nem is érdemes a régebbi bonyolult módszereket felidézni.

Szocsiban három északi összetett számban osztanak érmet. Először normál sáncon ugranak, majd tíz kilométert futnak, másodjára is ugyanennyi a táv, de ekkor már nagy sáncon rendezik a síugrást. A harmadik aranyért csapatok versenyeznek, itt is nagy sáncon ugranak, majd 4x5 kilométeres váltófutásban döntik el a helyezéseket.

 A jó északi összetettező optimális esetben nagyon jól ugrik és nagyon jól fut. Ez azért elég ritkán jön össze, a két képességet egyszerre nem lehet a legmagasabb szintre fejleszteni. Vannak nagyon jó sífutók rossz ugrásokkal, és jó ugrók gyenge futással. A gyenge futóknak nincs esélyük, de mindkét szám kiegyensúlyozott teljesítése jól fizethet.

Általában nem az északi összetettezők az olimpiák sztárjai, de kivételes képességű sportolók itt is akadnak. Négy évvel ezelőtt Vancouverben Eric Frenzel még sehol sem volt, egyéniben egy tizedik helyet szerzett, azóta viszont ő dominál a sportágban. Manapság már inkább az a meglepetés, ha nem ő nyer, ahol elindul.

Az olimpia óta két egyéni világbajnoki címet is szerzett, és a szezon is róla szólt. Már az első világkupaversenyen győzött Kuusamóban, majd Lillehammerban és Ramsauban is első lett. December végén volt egy kisebb krízise, nem volt jó a futóformája, és ugrásban is hibázott, de január végére bombaformába került. A seefeldi Triple versenyt úgy nyerte meg, hogy annak mindhárom futamán ő lett az első. Sem sprint versenyen,, öt kilométeres távon, sem normál, sem nagysáncos versenyen nem lehetett megverni. Ezzel Szocsi szuperfavoritja lett.

Kik szoríthatják meg?

Jason Lamy-Chappuis

A normálsáncos versenyben az olimpiai címvédő, két világkupa-győzelmet a szezonban is szerzett a francia, de meglepetés lenne, ha újra a csúcsra érne, idén nem mutatott túl stabil formát.

Håvard Klemetsen

A mezőny legidősebbje, a 35 éves norvég folyton ott van a csúcs közelében, egyéniben három második helyet is szerzett. Elég jó ugrónak számít, és megbízható sífutó is, de eddig a hajrára mindig elfogyott az ereje, pár másodperccekkel maradt le a dobogóról vagy az első helyről.

Még norvégok

A Chaux Neuve-i világkupán három norvég állt a dobogón úgy, hogy Klemetsen föl sem fért rá. Frenzel akkor is élről kezdett, de Mikko Kokslien, Magnus Krog és Jörgen Graabak is lefutotta. Kokslien és Krog többször is állt dobogón, Szocsiban is esélyesek, de a Triple két harmadik helyet szerző Magnus Moan is pályázhat éremre. Nyolc évvel ezelőtt egy ezüst és egy bronz már összejött neki. Ha Frenzelt egyéniben mégsem tudnák megverni, akkor a csapatversenyben még mindig bízhatnak.

Vatabe Akito (Akito Watabe)

A harmadik olimpiájára készülő japán is egész szezonban kétségbeesettten küzdött egy futamgyőzelemért, de sosem jött össze neki, ha őt üldözik a sífutásban, akkor nem tud nyerni, csak az kedvez neki, ha ő indulhat hátrábról. Az egy második, és három harmadik helye a vk-ban azért azt mutatja, számolni kell vele. Talán épp Szocsiba lépi át saját árnyékát.

Az olimpián a sífutópálya nagyon kemény lesz, a sáncnál is fel kell kapaszkodniuk a versenyzőknek. Bill Demong szerint ez most kifejezetten előnyös, hiába bivalyerős valaki az emelkedőkön, a trükkös lejtőkön a technikai képességek is dönthetnek.

Északi összetett versenyek Szocsiban

február 12.
10.30–11.30  síugrás, normálsánc
13.30–14.30  10 km-es sífutás

február 18.
10.30–11.30  síugrás, normálsánc
13.00–14.00  10 km-es sífutás

február 20.
09.00–10.00  csapatverseny, síugrás, nagysánc
12.00–13.00  4x5 km-es sífutóváltó