Jusztina
11 °C
22 °C

Tapsoló orosz sorfal fogadott Szocsiban

2014.02.09. 20:14
A korábbi, nem túl megnyugtató hírek ellenére, hogy minden az utolsó pillanatban lett kész, és kisebb vagy nagyobb káosz van, kevés rosszra számítottam a szocsi téli olimpián. Így is lett, jó dolgok értek, és nemcsak a kellemes, napfényes 15 fok.

Aljona

Egy szőke utaskísérő az állami légitársaságnál, az Aeroflotnál, aki tisztában van azzal, hogy mindig megbámulják szépségét és alakját is, és nyilván vannak olyan országok, ahol a sarló és a kalapácsos céglogó – volt vagy négy helyen az uniformison – semmi riasztót sem jelent. Aljona a leszálláskor közvetlenül az utasokkal szemben kötötte be magát, ezért duplán számíthatott a vizslató tekintetekre. Érzékelte, mi történik, látszott rajta, nem nyugtalanítja, ha végigmérik, és önmagát nem zavartatva két szót szólt a leszállás előtt három perccel: olimpiai falu. Afelett repültünk el, amikor a Fekete-tenger felől kanyarodtunk vissza a reptérre.

Fölénnyel és büszkeséggel mondta, mint aki nem először tájékoztatja a csodálkozó utasokat, akik átrepülnek a tengerpartra épített létesítmények és az olimpiai láng felett. És pontosan úgy mondta, mint aki nagyon büszke arra, hogy errefelé repül, és úgy ahogy van, az egész olimpiára is. Került, amibe került. (Csernomirgyin volt miniszterelnök mondta valaha, jót akartunk, de korruptra sikeredett, ahogy általában.)

Az Aeroflot egyébként hivatalos szponzor, és ugyan igen drágák a jegyei, cserében alkoholt a gépen nem lehet inni, azért fizetni kell, a sör például 2 vagy 3 euró. Mondjuk az oroszokat ez nem szokta eltántorítani, reggel hatkor a gépre várva is vagy nyolcan-tízen söröztek a bárban. Vodkát viszont nem láttam előttük.

Olimpiai láng

Mivel az öt sportcsarnokból álló Olimpiai Parkot úgy hozták létre, hogy pár útban lévő ingatlant egyszerűen ledózeroltak – itt van erről egy jó kis gif –, még most is vannak olyan mediterrán jellegű házak, amelyek nagyon közel vannak a sportcsarnokokhoz, de van olyan családi ház és telek, amelyik az olimpiai lánghoz is. Lényegében annak a szomszédja. Nem akármilyen hangulat lehet, ha reggel kinéz a tulaj az ablakon, és magával szemben látja a játékok jelképét. Arra pár óra alatt nem tudtam rájönni, hol megy majd az októberi szocsi Forma-1-es nagydíj nyomvonala, túl sok az útlezárás, de előfordulhat olyan extrém eset, hogy azt is látja az ablakából. Hallani biztosan fogja.

Víz, függöny és zene

Az olimpiai falutól körülbelül öt kilométerre lehet a médiafalu. Ez is egy komplett városrész, hatszintes tömbökből álló komplexum, nemcsak az újságírók, hanem az önkéntesek is itt laknak. Sőt, az egyik lakást már mintha meg is vásárolták volna, ezért van a fedett teraszán egy nagy hűtőszekrény és egy ruhás szekrény.

Az érkezés után az első dolgom természetesen az volt, hogy megnézzem, milyen a víz, hiszen a sárga színűt kiposztolta valamelyik kolléga. Nem tudom, ő hol lakik, itt nincs semmi baja a víznek. Pekingben sem ajánlották ivásra, de még fogmosásra sem igazán.

És még a vécé is teljesen rendben van. Folyt ugyan, de kétszer le kellett nyomni, és rögtön meggyógyult.

A szobában tartós a függöny, nem szakadt le, mint amit szintén kiposztolt egy kolléga.

Bele lehetne kötni persze a csempék fugázásába fürdőszobában, a plafon helyenként igénytelen szigetelésébe, de mivel kint 15 fok van – nagyjából Rómával vagyunk egy szélességi körön –, nagyon nem kell fűteni.

De kipróbáltam egyébként, és döbbenet: a fűtés is megy.

A mindenhonnan áradó zenét nem könnyű elviselni, mert keveredik a helyi dallam a Felicitiával és más múlhatatlan olasz slágerekkel. A buszokon is szól a zene, a csarnokok közelében is. Pedig annyira nem hiszem, hogy fogékonyak itt az oroszos dallamokra, és a szállodában sem valószínű, hogy azonnal megkeresik a youtube-on a lejátszott számokat.

Kerítések, katonák

A médiafalut, az olimpiai falut és a frissen épült szállodákat körbekerítették. Ezek a kerítések így is maradnak. A kerítések mellett katonák járőröznek, hogy véletlenül se menjen arra olyan, akinek nincsen dolga. Az első benyomások alapján nehéz kideríteni, hol van az ide vezényelt százezer katona. Az eddigi tudósítások szerint civilruhás ügynökök is vannak vagy tízezren, és ki gondolná, elég jól elvegyülnek a tömegben, bár itt igen sokan hasonlítanak ügynökfélére.

Kunmadaras

Amikor még Budapesten a reptéri becsekkolásnál kérdezték tőlem, van-e vízumom, és mutattam a vízumot helyettesítő akkreditációs kártyát, magabiztosan mondta az ügyintéző, ne aggódjak, várni fognak Moszkvában, nem fogok eltévedni. Mivel már előtte le kellett adni, melyik géppel jövök, nem kételkedtem benne, hogy Szocsiban is várnak rám. Mert jobb az, ha egy újságírót nem tévesztenek szem elől. Kínában is nagyon kedvesek voltak, amikor a szobáig kísértek, és valahogy ezekben az országokban akkor jobban érzik magukat néhányan, ha pontosan tudnak minden lépésről.

Arra azonban nem gondoltam, hogy hajnali ötkor összesen hat gimnazista segít útba igazodni Seremetyjevón. Szocsiban Pavel Jaroszlavlból – ő már egyetemista volt – adta az itinert a nekem kellő buszhoz, amelyik azonnal indult is a médiafaluba. És a slusszpoén: aki csak kijön szocsi repterének ajtaján, újabb húsz vagy inkább huszonöt önkéntes fogadja tapsolva, győztesnek kijáró sorfalat állva, és alig várják, hogy pacsizzanak velük.

A honnan jöttél kérdés is rendre elhangzik, a vengrijára pedig Balaton volt a felelet. Majd egy ennél meglepőbb néhány másodperc múlva.

„Nagyapám pár évet volt nálatok katona!” – hangzott a kiáltás, miután terjedt a fogadóknál, hogy magyar érkezett.

„Kunmadaras, Kunmadaras” – folytatta 20 év körüli egyetemista.

„Ott szolgált! Jó hely, azt mondta. Csak a nyelvetek olyan nehéz, mintha finn lenne” – támasztotta alá, hogy a finnugor nyelvrokonság nem maradt határainkon belül.

Nemcsak az eset miatt, az összbenyomásom az, hogy nem annyira udvariatlanok, mint az ukránok voltak a futball-Eb-n.  

Reggeli: 5-től 12-ig

Nem akartam elhinni, de tényleg. Ha mégis sikerülne olyan időszakot kifogni, amikor nem megfelelő, akkor csak kérni kell, és szívesen csomagolnak.

Zdrasztvujtye, szpaszíba

Nagyon hálásak a buszsofőrök, de valamennyi önkéntes is, ha saját nyelvükön köszönünk nekik, és köszönjük meg nekik a segítséget. Így mintha befogadná őket az az olimpia, amelyiket ők rendeztek, mert olykor kívülállónak érzik magukat, hogy a sofőrök nem beszélnek más nyelvet, és az önkéntesek is gyakorta csak a legszükségesebb 100 szót használják, a többivel csak birkóznak.

Közülük mindegyik tudja, mi a dolga, egyik sem akar többet, mint amivel megbízták, és amire betanították. Más buszjáratok vonalát nem ismerik, ezért rögtön hívják azt, akinek viszont tudnia kell. Időigényes, de nem vezetnek félre.

Jegyek

Nem vicceltek az oroszok, a legolcsóbb jegy 1000 rubel. Egyszerű biatlonversenyre, egy curling csoportmeccsre ennyiért lehet bejutni. Aki a műkorcsolyán próbálja magába szívni az olimpiát, annak 2000 rubel a legolcsóbb, értelemszerűen a legrosszabb helyre szóló jegy. Ehhez képest szinte semmiség, hogy Sztálin szocsi dácsájába már be lehet jutni ezer forintért. 

– Ez a város egyébként is drága, a jegyek is drágák, és aki már ide eljön, az még jobban a zsebébe nyúl – így foglalták össze, miért így állapították meg az árakat. Egy szobát egy éjszakára 30 ezer forint alatt nem lehet találni. 

Egy jeggyel azonban azonban semmire sem lehet menni, fényképes azonosítással használhatók csupán. Az összes néző kis igazolványt kap, így próbálják kiszűrni azokat, aki nem szurkolni érkeznek. Magyarok egyébként vannak, a Szberbank két munkatársát is kiutaztatta az anyacég, három versenyt meg is nézhetnek. Hallani olyan magyarokról, akik vonattal küzdik le a távot, hatvan óra alatt.