Tekla
9 °C
16 °C

Disney-olimpia a semmiből - Squaw Valley (Egyesült Államok), 1960

2014.02.06. 18:22
Öt évvel az 1960-as téli olimpia előtt még gyakorlatilag nem létezett Squaw Valley, a játékok után ötven évvel pedig már alig emlékeztet valami az akkori eseményekre. A kaliforniai síparadicsomba egy New York-i ügyvéd, Alexander Cushing álmodta az olimpiát és hihetetlen módon sikerült meggyőznie a NOB-ot tervei komolyságáról.

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010,

8. Téli olimpia

Helyszín: Squaw Valley, USA
Időpont: 1960. február 19-28.
A többi pályázó város: Garmisch-Partenkirchen (NSZK), Innsbruck (Ausztria), St. Moritz (Svájc) Program: 8 sportág/27 szám Résztvevők száma: 30 ország, 665 sportoló (521 férfi, 144 nő) Tengerszint f-i magasság: 1900m

1947-ben a barátaival síelt a kaliforniai Lake Tahoe közelében Cushing, amikor meglátta a két-három ezer méter magas hegyek közé beékelődött völgyet, Squaw Vallley-t. Beleszeretett, hamarosan vett hatszáz hektár területet és ideköltözött a családjával. Téli üdülőhelyet álmodott ide, fejlesztőcéget alapított, az elemekkel azonban meg kellett küzdnie: az első három évben újra és újra lerombolta a lavina a síliftet. A kezdetleges síparadicsom nem tudott kitörni az ismeretlenségből, de Cushing 1955-ben nagy lehetőségre lelt, amikor megtudta, az amerikai olimpiai bizottság pályázót keres az országból az 1960-as téli olimpiára.

Az alapító munkához látott és a legjobb helyen kezdte, meggyőzte tervéről az állam politikusait. Kalifornia irányítói komolyan nem tudták venni az olimpia ötletét, nemet mégsem mondhattak rá. Cushing úgy álmodozott a hat évvel később esedékes játékokról, hogy Squaw Valley-ben egy sílift, egy sífelvonó és egy ötvenszobás hotel állt és nem is volt hivatalosan település. Az utópisztikus elképzelés - nem utolsósorban a politikai támogatásnak köszönhetően - elnyerte az amerikai olimpiai vezetők bizalmát, olyan helyek előtt, mint a coloradói Aspen és a 32-ben olimpiát rendező Lake Placid.

1960

Ez azonban csak részsiker volt, a NOB 55-ös, párizsi ülésén még erősebb ellenfeleket kellett legyűrnie az agilis Cushningnak: a korábban olimpiát rendező St. Moritzot (1928, 1948) és Garmisch-Partenkirchent (1936), illetve a nagy favoritnak tartott osztrák Innsbruckot. Squaw Valley megálmodója műanyag makettekkel és nem létező sportlétesítmények prospektusaival érkezett a döntés helyszínére. Az infrastruktúra totális hiánya miatt a hátrányból úgy kovácsolt erényt, hogy a természet érintetlenségét hangsúlyozta ki. Azt is ígérte, egyszerű, tiszta játékokat rendeznek, a költségek alacsonyak lesznek és a helyszínek mindegyike gyalog kényelmesen elérhető lesz.

Cushing taktikája bevált, minden addiginál szorosabb szavazáson két szavazattal megelőzte az esélyesnek kikiáltott Innsbruckot. Igaz, a szkeptikusok szerint ez elsősorban az Európán kívül NOB-tagok meggyőzésével sikerült, amibe az osztrákok még évekig nem nyugodtak bele. Folyamatosan fúrták a kaliforniaiakat, azt akarták elérni, a NOB vegye el a rendezést Squaw Valley-től. Ez nem jött össze, mert az állam teljesen az olimpia mögé állt, olyannyira, hogy az előre ígért egymillió dolláros segítség gyorsan nyolcra szökött fel. A kritikusoknak nem tetszett, hogy miért közpénzt költenek egy olyan projektre, amely magánterületen valósul meg, de Kalifornia bizonyítani akart, az Egyesült Államok leggyorsabban fejlődő tagállama semmiképp sem engedhette meg magának, hogy ne rendezzen nagyszerű olimpiát. Az állami szerepvállalás azt is jelentette, hogy Cushing helyet sem kapott a szervezőbizottságban. Tanácsadónak nevezték ki, és az olimpiára kapott két tiszteletjegyet - ennyi köze volt az eseményhez, amit ő álmodott meg.

A létesítményekre tett ígéretei azonban valóra váltak, valóban nagyon közel voltak egymáshoz. Az olimpia legjelentősebb helyszíne a 8500 férőhelyes Blyth Arena volt: a három oldalról zárt, a közeli hegyoldal felé viszont nyitott jégcsarnokban tartották a nyitó- és a záróünnepséget, és itt rendezték a műkorcsolyaversenyeket, valamint a jégkorongtornát. Közvetlenül mellette alakították ki a másik jégpályát, ahol a gyorskorcsolyázók küzdöttek - ráadásul mindkettő műjég volt, először az olimpiák történetében. Kicsit arrébb pedig, már a hegyoldalban, a sísáncok emelkedtek. Egyedül a sífutópályát nem a völgyben helyezték el, ehhez tizennyolc kilométert kellett utazni. A téli olimpiák történetében először építettek olimpiai falut, ahol hétszázötvenen fértek el. Squaw Valley-vel egy nagy baj adódott, mégpedig a bobpálya hiánya. A szervezők ugyanis megszondázták a NOB-tagállamokat és kiderült, mindössze nyolc ország indítana bobosokat, ezért úgy döntöttek, ennyi versenyzőért nem vesződnek a költséges beruházással. Így a 60-as lett az egyetlen téli olimpia, amelyen nem rendeztek bobversenyeket.

Érem nélkül

1928 óta először nem szerzett magyar sportoló érmet a téli olinmpián, és ez sajnos így is maradt még húsz évig. Squaw Valley-ben mindössze három magyar szerepelt, a sífutó Bartha Magdolna 24. helye volt a legjobb eredmény.

A kaliforniai játékok sok újítást is hoztak, a legnagyobb talán az volt, hogy a tévés közvetítési jogokat ötvenezer dollárért megszerző CBS végig élőben számolt be a versenyekről. Szintén látványos újdonság volt az IBM egy korai számítógépe, amelyet az eredmények közlésénél vetettek be. A mérésnél megjelentek az elektronikus eszközök, a műjeget pedig Zambonik tartották karban. A nézőknek a völgy szélén található nagy parkolókban kellett az autóikat hagyniuk, onnan pedig buszokkal szállították őket tovább.

A bobosok ugyan nem lehettek ott Squaw Valley-ben, de a négy évvel korábbi olimpiához hasonlóan 60-ban is nyolc sportágban rendeztek versenyeket, bekerült ugyanis a programba a biatlon. A sílövészet korai változata, a katonai síőrjárat ugyan szerepelt már az első, 24-es játékokon, az új forma, a sílövészet első versenyét csak 1958-ban rendezték meg. Az olimpián egyetlen számot rendeztek, ezt a svéd Klas Lestander nyerte. A győztes csak a tizenötödik legjobb időt futotta, ám a húsz lövés egyikét sem hibázta el, így ő lett a legjobb. A legjobb sífutó, a francia Victor Arbez hiába volt jobb nála hét és fél perccel, csak kétszer talált célba és végül 25. lett a harmincfős mezőnyben.

A gyorskorcsolya kezdettől az olimpia része volt, a nők azonban Kaliforniában versenyezhettek először. Akárcsak négy éve és ezúttal is a férfiaknál, itt is arattak a szovjetek, a négy aranyból hármat vittek el. Kettőt az a Ligyija Szkoblikova, aki négy évvel később, Innsbruckban még négy elsőséget gyűjtött. A férfiaknál és négyből három volt a szovjet mérleg, Jevgenyij Grisin ismét megnyerte a két rövidebb számot. 1500 méteren - ugyanúgy, mint 56-ban, Cortinában - ezúttal is holtversenyben lett első, most a norvég Roald Aasszal. A 10 000 méteres versenyben pedig az a példa nélküli eset fordult elő, hogy öten is megdöntötték Hjalmar Andersen 52-ben felállított rekordját. Viktor Koszicskinnal esett meg az, hogy hiába volt jobb 43 másodperccel az aktuális világrekordnál, csak ezüstöt szerzett a norvég Knut Johannesen mögött.

Az első csoda a jégen

Az amerikai hoki-, sőt a sporttörténet egyik legemlékezetesebb momentuma az 1980-as Lake Placid-i olimpián szerzett arany. Az amerikai jégkorongcsapat azonban húsz évvel korábban legalább akkora hőstettet hajtott végre, azonban ez a történet, több okból is, kevésbé lett legenda. Pedig a hazaiak teljesen esélytelennek számítottak Squaw Valley-ban, az olimpia előtt lejátszott tizennyolc felkészülési meccsükből csak tízet nyertek meg, négy-négy döntetlen és vereség mellett, pedig nem a világ legjobbjaival csaptak össze. Aztán néhány nappal az olimpia előtt Jack Riley edző úgy döntött, beteszi a csapatba Bill és Bob Clearyt, mire a csapatban kitört a botrány. A játékosok bojkottal fenyegettek, hasztalan, ezért egyszerűen nem szóltak a jövevényekhez. Az 56-ban ezüstérmes Bill-lel semmi bajuk nem lett volna, de haragudtak, amiért kikötötte, csak akkor játszik, ha jöhet az öccse is. Az első olimpiai meccs azonban megadta az alaphangot: az előzetesen a favoritok közé sorolt Csehszlovákia két harmad után még 4-3-ra vezetett, aztán a hazaiak négy gólt ütöttek és 7-5-re nyertek. A csoportszakaszban még Ausztráliát kellett verni (12-1), majd jött a döntő, ahol hat csapat játszott egymással körmérkőzéses alapon. A három évvel korábban világbajnok svédeket 6-3-ra, a németeket 9-1-re verték, majd jött Kanada. Az amerikaiak 2-1-re győztek - az első gólt az utálkozva fogadott Bill Cleary ütötte -, majd a meccs után Riley edző elismerte, tíz meccsükből kilencet biztosan a kanadaiak nyernének meg. Két nappal később a Szovjetunió következett, amelyet még soha nem sikerült legyőzniük. Az első gólt Bill Cleary szerezte, az öccse passzából, majd a szovjetek fordítottak. A győztes gólokat egy másik testvérpár, Billy és Roger Christian hozták össze, de a 3-2-höz kellett a tomboló közönség és Jack McCartan kapus védései is. Az utolsó meccs az egyszer már legyőzött csehszlovákok ellen az aranyról döntött, csak győzelemmel előzhették meg a kanadaiakat. A keletiek ismét 4-3-ra vezettek az utolsó harmad előtt, amikor a hazaiak öltözőjébe tévedt a legyőzött szovjetek egyik hokisa, Szologubov. Angoltudás híján elmutogatta az amerikaiaknak, hogy vegyenek magukhoz oxigént. Megfogadták a tanácsot és húsz perc alatt ötöt ütve 9-4-re nyertek és olimpiai bajnokok lettek.

Az olimpia legeredményesebbje - az érmek számát nézve - mégsem egy szovjet sportoló lett, hanem a 35 éves finn sífutó, Veikko Hakulinen: egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szerzett. Pályafutása három olimpiai aranyát három különböző számban szerezte, az 52-es 50 kilométeres, az 56-os 30 kilométeres elsőség után Squaw Valley-ban a váltóval nyert. Hakulinen az utolsó ember volt a finn csapatban és húsz másodperces hátránnyal kezdte meg saját tíz kilométerét. Nyolc kilométer után befogta a vezető norvégot, majd Haakon Brusveen visszaelőzött, Hakulinen azonban az utolsó száz méteren lehajrázta a 15 kilométeren két nappal korábban olimpiai bajnok ellenfelét és egy méterrel előbb ért a célba. A finn sportágat váltott, 1963-ban már sílövőként lett vb-2. csapatban, a 64-es olimpián, harminckilenc évesen, tizenötödik lett 20 kilométeren.

Az alpesi sízőknél nem voltak ismétlők 1956-hoz képest, a tizennyolc cortinai érmes egyike sem állhatott dobogóra 1960-ban. A férfiak lesiklását az a francia Jean Vaurnet nyerte, aki fém lécekkel és a jellegzetes tojáspozíciót felvéve versenyzett. Mindkét újítása általánossá vált a következő évtizedekre. Vaurnet a győzelme utáni sajtótájékoztatón elnézést kért, amiért 105 kilométeres sebességével átlépte a kaliforniai sebességhatárt. A nőknél nem bírta el az esélyesség terhét az amerikai Penny Pitou, és hiába vártak tőle aranyakat, lesiklásban és óriás-műlesiklásban is második lett.

 Éremtáblázat      
 1.  Szovjetunió  7  5  9
 2.  Németország  4  3  1
 3.  USA  3  4  3
 4.  Norvégia  3  3  0
 5.  Svédország  3  2  2

Így a hazaiaknak csak a jégen jutott siker, a hokicsapat szenzációs győzelme mellett most is hozták a műkorcsolya két egyéni számát. A férfiaknál a négy évvel korábbi győztes, Alan Hayes Jenkins öccse, David győzött. A nőknél az 56-ban ezüstérmes Carol Heiss szerzett aranyat, és neki is volt köze az idősebb Jenkinshez: egy évvel később hozzáment feleségül, és a 80-as években Carol Heiss Jenkinsként lett elismert műkorcsolyaedző.

Az 1960-as olimpiát szerették a sportolók, akik a helyszínek közelsége miatt otthonosan mozoghattak a völgyben. Az Alexander Cushing ígérte puritánságból azonban nem lett semmi. Erre garancia volt a szervezőbizottság egyik vezetője, Walt Disney személye is. A nyitóünnepségen például 2500 tagú kórus énekelt, amelyet az 1200 tagú zenekar kísért, miközben kétezer galambot engedtek a levegőbe. Az egyszerűséget számon kérő külföldi sportvezetőknek az sem tetszett, hogy a sportolókat esténként westernkörnyezetbe ágyazott partikkal szórakoztatták. A Squaw Valley-i olimpia azonban a versenyeivel, újításaival sikertörténet volt, maguk a helyszínek azonban, ahogy kinőttek a semmiből, úgy hamarosan el is tűntek.

Hagyták az egészet szétrohadni

A nemtörődömség, a hozzá nem értés rendszer- és ideológiafüggetlen - jól bizonyítja ezt a Squaw Valley-i létesítmények sorsa. Az olimpia végeztével azonnal állami tulajdonba került a terület és ez nagy hibának bizonyult. A sísáncok gyorsan pusztulásnak indultak, a gyorskorcsolyapályát 1963-ban alakították át parkolóvá. Az egyre jobban fejlődő síparadicsom irányítói a jégcsarnok, a Blyth Arena helyére is parkolót szerettek volna, ezért folyamatosan a bontásért lobbiztak, ami végül be is következett. Miután egy 1982-es kormányrendelet pénzt is biztosított az állami épületek energiatakarékos átalakításához, a csarnok tetejét beszigetelték. Azt azonban figyelmen kívül hagyták, hogy a szerkezetet nem arra tervezték, hogy elbírja a rá nehezedő havat. Azt ugyanis a műjég hűtőberendezésében keletkezett és a tetőre vezetett hő olvasztotta el. A szigetelés után ez a hatás nem érvényesülhetett, így az első télen beszakadt a tető a ráesett hótól. A Blyth Arenát 1983-ban le is bontották. Squaw Valley időközben Észak-Amerika egyik legjelentősebb síparadicsomává nőtte ki magát, de az olimpiából néhány emléktáblán kívül semmi sem maradt.