Tisztes temetésnek szánták - Innsbruck (Ausztria), 1976

1924, 1928, 1932, 1936, 1948, 1952, 1956, 1960, 1964, 1968, 1972, 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010

Amikor 1972-ben az akkor már 85 éves Avery Brundage húsz év után leköszönt a Nemzetközi Olimpiai Szövetség (NOB) éléről, az amerikai sportvezető cinikusan azt mondta az olimpia jövőjéről, reméli, hogy a téli játékoknak 76-ban, Denverben tisztes temetést rendeznek. A makacs és diktatórikus NOB-elnök ki nem állhatta a téli olimpiát, azon belül is az alpesi sízőket, mert számára a sport üzletiesedését szimbolizálták. Brundage-nak majdnem igaza lett, de nem rajta múlott, hanem a coloradói szavazókon.

1970-ben Denver többek között azzal szerezte meg a rendezés jogát, hogy olcsó olimpiát ígért, és azt állította, a helyszínek nyolcvan százaléka kész van. A szervezők 14 millió dolláros kiadással számoltak, ami a horribilis költségvetések miatt aggódó NOB-nak vonzó volt a grenoble-i 250 millió és a szapporói egymilliárd után. Azonban amit a NOB bevett, nem hitték el a helyi polgárok és a rendezés elnyerése után nem sokkal kampány indult az olimpia ellen a költségek és a környezetvédelmi kifogások miatt. 1972. novemberében aztán a többség nemet mondott az újabb, ötmillió dolláros támogatásra, ezért a szervezők néhány nappal később bejelentették, nem rendezik meg a 76-os olimpiát.

A téli olimpiai mozgalom szerencséje az volt, hogy Brundage nem sokkal korábban távozott posztjátról, az exelnök ugyanis kijelentette, ha ő állna a NOB végén, sehol sem rendeznék meg a 76-os játékokat. Az új elnök, Lord Killanin máshogyan gondolkodott. Felmerültek a 70-es szavazáson vesztes városok, az amerikai olimpiai bizottság Salt Lake Cityt ajánlotta, de kettő kivételével gyakorlatilag az összes korábbi rendező bejelentkezett. A NOB végül 73 februárjában szavazás és minden indoklás nélkül - a legkisebb kockázatot vállalva - a 64-es házigazdának, Innsbrucknak adta a rendezés jogát.

Az osztrákok nem is szálltak el a költségekkel, 148 millió dollárt áldoztak az olimpiára. Annak ellenére, hogy a 72-es müncheni tragédia miatt a korábbihoz képest elképzelhetetlenül nagy figyelmet kellett fordítaniuk a biztonságra. A gépfegyverrel posztoló katonák, szögesdrótok látványa ekkor jelent meg először, igaz, a fotósok arra panaszkodtak, hogy a fegyveresek olyan észrevétlenül tették a munkájukat, hogy képtelenek voltak jó képet készíteni róluk. A svájci St. Moritz után Innsbruck lett a második város, amely másodszor is téli olimpiát rendezhetett.

A második rendezés azzal is járt, hogy elmaradt az eufória, a fesztiválhangulat, ami egyébként jellemzi az olimpiákat. Talán emiatt is nem volt az innsbrucki olimpiának egyetlen kiemelkedő alakja, olyan teljesítménye, amelyről most is ez az esemény jut mindenkinek az eszébe. A legközelebb ehhez a német alpesi sízőnő, Rosi Mittermaier állt, akinek a műlesiklás és a lesiklás aranya után megvolt az esélye arra, hogy Toni Sailer és Jan-Claude Killy után első nőként valamennyi alpesi számot megnyerje egy olimpián. Ez nem jött össze neki, mert az óriás-műlesiklásban a pálya alján gyengén került ki egy kaput és a végén a kanadai Kathy Kreiner 12 századdal megelőzte.

A hazaiaknak volt egy nagy sztárjuk, a szintén síző Franz Klammer, aki a valaha volt egyik legjobb lesikló-specialista (két világbajnoki aranya mellett ötször nyerte meg a szakág Világkupáját). Hatvanezren látták, amint a végsőkig kockáztatva, hihetetlen tempóban siklott lefelé. A felső szakaszon így is 19 századdal lassabb volt, mint a címvédő, svájci Bernhard Russi. Többször majdnem bukott, végül 33 századdal megelőzte riválisát. Az óriás-műlesiklásban egy 19 éves svéd lett a harmadik, Ingemar Stenmark a következő években minden idők talán legnagyobb alpesi sízőjévé nőtte ki magát.

Éremtáblázat
1.	Szovjetunió	13	6	8
2.	NDK	7	5	7
3.	USA	3	3	4
4.	Norvégia	3	3	1
5.	NSZK	2	5	3

De kiemelkedő volt a szovjet sífutónő, Rajsza Szmetyanina teljesítménye is, aki két aranya mellette egy ezüstöt is szerzett. Szmetyanina még kétszer győzött a téli olimpiákon, utoljára 1992-ben, már 39 évesen. Az érmek számát tekintve egy szintén szovjet sportolónő, a gyorskorcsolyázó Tatyana Averina lett a legeredményesebb: a négyből két számot megnyert, kettőben harmadik lett. A műkorcsolyázó Irina Rodnyina csak egy aranyat szerezhetett, de a párosban szerzett 72-es aranyát új partnerével, egyben férjével, a három évvel fiatalabb Alekszandr Zajcevvel védte meg. Az éremtáblázaton a Szovjetunió mögött ismét az NDK-sok végeztek a második helyen, hét aranyukból ötöt a bobpályán szereztek. A 72-ben is egyeduralkodó szánkósok megint hozták mindhárom aranyat és most már a bobosok között is csak keletnémet győztest avattak.

Bár a korábbiakhoz képest sokkal kevesebb botrány övezte az innsbrucki olimpiát, 76-ban is akadtak problémák. Az egyik az olimpiai falun átfutó influenza volt, amely levette a lábáról a kétszeres címvédő svájci Marie-Theres Nadigot is, akinek vissza kellett lépnie a versenyektől. A betegség megtámadta az csehszlovák hokisok csapatkapitányát, Frantisek Pospisilt. Az orvosa ephedrint adott neki, amit rögtön el is ismertek, amikor doppingtesztre vitték. Ez doppingvétségnek számított, de a NOB ügyelt arra, hogy a büntetésről szóló döntést csak a sorsdöntő szovjet-csehszlovák meccs után hozza a meg. Ezt a szovjetek a hajrában megnyerték, így sorozatban negyedszer is olimpiát nyertek. A csehszlovákoktól elvették a lengyelek elleni győzelmet, de így is ezüstöt szereztek.

A másik 1976-os doppingesetben is furcsa határozat született: a négy évvel korábban háromszoros bajnok sífutónő Galina Kulakova 5 kilométeren szerzett bronzát elvették, de csak figyelmeztették a szipogására beszedett ephedrinért.

Az innsbrucki olimpia csendes, jól szervezett eseménynek bizonyult, épp az volt, amire a bajba jutott mozgalomnak szüksége volt. Az osztrák város megmentette a téli játékokat, és a 80-as politikai gondokat leszámítva Salt Lake City botrányáig nagy gondok nélkül folytatódhatott a történet.