Jusztina
12 °C
23 °C

A cigánysorról küzdötte fel magát Storck egyik behívottja

2015.12.14. 15:21
Meghívta Bernd Storck az úgynevezett távlati keretbe Balogh Norbertet, a DVSC csatárát. Azok a játékosok edzhetnek most a magyar szövetségi kapitánnyal, akik egyszer az A válogatottba is bekerülhetnek. Balogh igazi példakép, a legmélyebb szegénységből emelkedett fel.

Balogh Norbert 19 éves, a debreceniek csatára, aki az idén három gólt lőtt az NB I.-ben, és most annak a társaságnak a tagja lett, amely Telkiben edzőtáborozik a szövetségi kapitány irányítása alatt.

Balogh a DVSC-Teva honlapjának adott interjút, és ott beszélt hányattatott gyermekkoráról.

Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni.

Balogh nem felejtette el, honnan jött, nem bánja, mert így megtanulta értékelni és megbecsülni azt, amije van. A mai napig tartja az otthoni gyerekkori barátokkal a kapcsolatot.

Hajdúböszörményben kezdett el focizni, majd Arany László felfedezte, és előbb a DSI-hez, majd onnan tízévesen, egy válogató után a DVSC-hez került. A debreceni klubból Bücs Zsoltot említi, mint aki nagyon sokat segített neki.

 Vékony voltam – most is az vagyok, de akkor különösen –, emiatt nem tudtam végigjátszani egy teljes meccset, és ez elkeserített. Zsolti bá’ azonban mindig biztatott. 

Innen eljutott az első csapathoz, miközben a családi élete egyáltalán nem volt rendben. Szülei elváltak, a házukat nem tudták törleszteni, vitte a bank, majd éppen akkor, mikor az első csapathoz került, az édesapját börtönbe vitték.

Beszélt arról, hogyan vállalt pluszmunkát az édesanyja, hogy egy neki tetsző kabátot meg tudjon venni, és egyben azt a szóbeszédet is eloszlatta, hogy azért játszhatott volna a DVSC-nél, mert az édesapja finanszírozza a csapatot.

Arról is beszélt, hogy milyen érzése volt, amikor Strock kihagyta az U20-as keretből:

Az elejétől fogva olyan volt számomra, mintha a második apám lenne. Sokat foglalkozott velem külön is, nem egyszer félrehívott, sok technikát megmutatott nekem, biztatott, úgy éreztem, hisz bennem. 

Reméli, most négy nap alatt tud majd neki bizonyítani, és bekerülhet a válogatottba. A legnagyobb álma azonban nem ez, hanem hogy a DVSC-vel bejutnak a BL-be. Amikor legutóbb a Liverpoolt fogadta a Debrecen a Puskásban, ő labdaszedő volt, emlékezett vissza az interjúban.

Kicsit hasonlít a sorsom a Góóól! című film főszereplőjéhez, aki szegénységből indult, és aztán a csúcsra jutott labdarúgóként. Bár rám még hosszú út vár, de egyre jobban alakul az életem.