Nincs édesebb, mikor győz az igazság

A magyar férfi párbajtőrcsapat 2013-ban Budapesten lett világbajnok, Boczkó Gábor sérülése után fél lábon állva adta a tusokat az elődöntőben a lengyeleknek – ő volt a befejező ember –, a fináléban aztán az ukránokat is legyőzték 42-38-ra.

Az ünneplő nyilatkozatok közül kettőnek különös jelentősége lett. Az első vb-aranyát ünneplő Boczkó azt mondta, nem hős ő, mert nem Hollywoodban volt a meccs, hanem a páston. A másik Imre Gézáé, aki Rióról viccesen annyit mondott: még nyitva van, ha sietek, odaérek. A budapesti szórakozóhelyre gondolt.

Magyar idő szerint hétfő éjjel kiderült, Imre Géza odaért a riói olimpiára is, 41 évesen. 1996 után húsz évvel még mindig ott fog állni a páston. Húsz éve bronzérmes lett Atlantában, második helye is van már, aranya nincs.

Ilyenkor érdemes visszanézni, milyen kevésen múlik az olimpiai kijutás.

A magyarok mindent megtettek az utolsó versenyen, miután a vb-n – ami a kvalifikációs sorrendbe dupla szorzóval számít be – hatodikok lettek, de még ez is kevés lehetett volna.

Nyilván óriási igazságtalanság, ha egy világkupa-győzelem elértéktelenedik, de ehhez nem kellett sok. Sőt! Elég lett volna két eredmény balszerencsés alakulása.

Egyiptom velünk volt, pontosabban Japántól kaptunk segítséget, mert Japán 26-25-re legyőzte az afrikaiakat a 16 közé jutásért. 

Ha Egyiptom nyer, és Svájc ugyanolyan gyengén vív, mint a japánokkal szemben, akkor Egyiptom feltartóztathatatlanul bejut a nyolc közé, ezért pedig annyi pontot kap, hogy a 16 közé kerül a kvalifikációs rangsorban. És mint a földrész legjobb képviselője mehetett volna Rióba.

Nem így lett, kiszorult a 16-os elitből, így a ranglistáról kapta meg a jogot valaki, jelen esetben Magyarország.

Észtország is nagy szívességet tett, mert a 16 között kiverte Dél-Koreát. Ha az ázsiaiak nagyon előrelopakodtak volna a rangsorban, nekünk az is ártott volna, és hiábavalóvá tette volna a győzelmet – de ezt a szálat már ne bogozzuk, mert nem érdemes.

Sokkal jobb és izgalmasabb Rédli András szívéről és koncentrációjáról megemlékezni, aki 2014-ben Európa legjobbja volt, de csak úgy volt esélye, hogy ott lehessen élete első olimpiáján, ha a csapat kijut. Sőt, 2015 egyéni világbajnoka, Imre Géza sem volt az egyéni rangsorból kijutó helyen, de szerencsére már ez is csak a múlt.

Rédli a franciáknak és az észteknek is a hosszabbításban vitte be a győztes találatot, amivel véget is ért a meccs.

Mindenesetre nagy tanulság, hogy a vb-n jelentős előnyről elbukott meccs – Dél-Korea jutott a négy közé, nem a magyarok – micsoda kínokkal kárpótolható a folytatásban.

A vb-n még Boczkó volt a befejező ember, de ez egy idegőrlő, hihetetlen feszültséggel teli szerepkör, ma már sokkal inkább passzol Rédli attitűdjéhez.

A döntőbeli ellenfél Kazahsztánnal a vk-sorozatban találkoztak már a mieink: 2015 októberében a 11. helyért csaptunk össze, és 44-41-re nyertünk. Erről a sportág kiegyensúlyozottsága miatt érdemes megemlékezni. Bár eléggé gyanús, hogy a lényegesen erősebb oroszok és az ukránok – nekik nem számított, hányadik helyen lesznek – tolták előre a kazahokat, aligha voltak nyelvi gondjaik.

A 2004-es olimpia előtt egyébként szintén elrontotta a vb-t a magyar csapat, akkor még nehezebb volt a helyzet, mert a kvalifikációs sorozat minden állomásán dobogóra kellett állni, különben nincs meg a részvétel. Akkor is megcsinálták, utána pedig ezüstérmesek lettek. Az olimpián egy győzelemmel a negyediknél rosszabbak már nem lehetünk.