Fülöp, Evelin
12 °C
27 °C

Véletlenül lett edző, letarolta Európát a magyar pingpongosokkal

2016.03.05. 08:07
Ormai Lászlót az Európai Asztalitenisz Szövetség rangos kitüntetésben részesítette: kiemelkedő munkájáért megkapta a Becsületrendet a budapesti World Touron. Ugyanilyen díjat kapott felesége, Ormai Etelka és Faragó Judit is. Ormai igazi műhelyt épített, 1954 óta vezeti a Statisztika asztalitenisz-szakosztályát, amelynek női csapatával 25 BEK-et és 40 magyar bajnokságot nyert, olyan versenyzőket nevelt ki, mint Élő Vivien, Tóth Krisztina vagy Póta Georgina. Véletlenül kezdett pingpongozni, véletlenül lett edző, a kínaiak is kíváncsiak voltak szaktudására. Ő a korbács, a felesége pedig simogat a klubban. Egykori tanítványai ma már nála edzők.

Addig csinálja, amíg fiatal

Ormai Lászlóval az általa megtervezett, ma már az ő nevét viselő pingpongcsarnokban találkozunk a budapesti Marczibányi téren. Éppen a gyerekek Budapest-bajnoksága ment a teremben.

„Mindennap bemegyek a hivatalba (KSH), intézem a szakosztály ügyeit, aztán délután fél háromtól, amikor az edzések kezdődnek, itt vagyok, ameddig kell. 1954 óta megszoktam már, és ezen nem is fogok változtatni. Szokták kérdezni, hogy nem sok-e ez nekem. De hát alig vagyok néhány helyen, MOB-tag vagyok és a Magyar Edzők Társaságának és a Mesteredzői Kollégium tiszteletbeli elnöke. Addig csinálja az ember, amíg fiatal” – mondta a 83 éves Ormai László.

Sokáig a futball volt a sportja, az ESMTK-játékosaként az ifjúsági Budapest-válogatottba is bekerült. Tizenhat évesen azonban mély nyomott hagyott benne egy kihagyott 11-es a Ferencváros ellen, és egy térdsérülés miatt is távolabb került a futballtól.

„Azt mondták, pihenjek, hátha meggyógyul műtét nélkül. De jöttek a lányok. Az egyik lecsalt egy pingpongterembe, ahol rájöttem, kis labdával is lehet játszani. Elég hamar jó játékossá váltam.”

A kerületi másodosztályból az NB I.-be

Ormai a közgazdaságtudományi egyetemre kerülve is folytatta az asztaliteniszt, vidéki társai őt nevezték ki edzőnek, mondván, pestiként biztosan jobban intézi az ügyeket, később aztán a Testnevelési Főiskolán a sportág elméletét is megtanulta, majd oktatta is. A Közgázon első osztályú csapatban játszott, de a menedzserszemlélet már ekkor megmutatkozott benne: alapított egy női egyesületet, amely később válogatottakat is adott. 1954-ben a Központi Statisztikai Hivatalhoz került dolgozni, és a sportban is ekkor indult el sikertörténete.

„Megkérdezték, mit sportolok?

Először azt mondtam, hogy pingpongozok, de kiderült, hogy a kerületi másodosztályban szerepelt a csapat. Akkor inkább futballozok, mondtam, mert akkor legalább az NB III.-ban játszhatok.

Közben kitaláltam, hogy női csapatot is alapítok. A KSH-ban sok női dolgozó volt, akik néha kalimpáltak. Mondtam, megtanítalak benneteket játszani. Olyan jól sikerült, hogy sokszor este hattól tízig játszottunk. Volt, hogy egy harmadik emeleti folyosón tudtuk csak felállítani az asztalokat. A labda a legurult földszintre, így megvolt már az erőnléti edzés is. Mindenki nagyon lelkes volt, és hallgattak rám a nálam idősebb játékosok is. Ha azt mondtam volna, hogy másszanak fel a Hősök terén az obeliszkre, azt is megtették volna.”

A munka kifizetődött, a Statisztika gyorsan lépdelt felfelé, megnyerte a kerületi, majd a Budapest-bajnokságot és az NB II.-t is. Volt olyan év, hogy két osztályt léphettek feljebb, és 1959-től már NB I.-es volt a klub.

Az igazi sikerkorszak még csak ezután következett, 1969-től kezdve a Statisztika sorozatban 39 magyar bajnoki címet szerzett, majd egy év kihagyással megszerezte a negyvenediket is.

És hogy mi  az Ormai-iskola titka? „Kicsit talán mélyebben foglalkoztam az asztalitenisszel, mint az edzők többsége. A technikailag tökéletes mozdulatokra törekedtem. Annál nagyobb dicséretet még nem hallottam, mint amikor azt mondta Juhos József, a női válogatott egykori szövetségi kapitánya: »Én bemegyek a terembe, és egy perc alatt felismerem, kik a statisztikások, mert az Ormai felismerhető technikát oktat.«”

A technika persze csak az egyik része a sikernek, a vízió is legalább ilyen fontos. „Azt vallom, mindig a nemzetközi mérce kell legyen a szint. Olyan mércét kell választani, amiért küzdeni kell, nem könnyen megugorható. A másik fontos dolog, hogy egy kisgyereknek nem azt kell megtanítani, amit most tudnak a legjobbak, hanem azt kell kitalálni, hogy mi a sportág fejlődési iránya, hogy a mostani gyerek, majd a tíz évvel későbbi színvonalnak is megfeleljen.”

Minden az első ütőfogáson múlik

Ormai azt vallja, már akkor eldől minden, amikor egy gyerek először vesz ütőt a kezébe. Egy szakembernek sokat elárul az, milyen módon fogják meg az ütőt, ez az egyetlen mozdulat az egész későbbi játékot meghatározhatja. A Statisztikánál ezért sem szeretik, ha valaki nem náluk tanulja meg az alapokat.

„Egy elrontott gyerek technikai képzése sokkal tovább tarthat, hosszabb idő egy hibát kijavítani, mint a helyes mozdulatot megtanulni.”

A Statisztika jelmondata: mindenkinek van egy tanítója és egy tanulója. Egy edző nem tud mindig mindenkivel foglalkozni, ezért azt találtuk ki, hogy mindenkinek van egy nála jobb és egy gyengébb párja. Ez modellé vált. Szabó Gabi, Magos Judit és Kisházi Bea is átadta a tudását a következő generációknak. A Statisztika igazából versenyezőket nevelő klub, de szoktam mondani a szülőknek, nem számít, ha nem válik valakiből világbajnok, akkor is klassz csaj lesz, egészséges, jó alakú, rendszerességet tanul. Nekünk nem csak az a feladatunk, hogy megtanítsuk ügyesen ütni a tenyerest meg a fonákot, pedagógusok is vagyunk, embereket is kell nevelnünk, nem csak válogatottakat.”

A Statisztika-edző gyakorlatát az eredmények igazolták, sorra kerültek ki kezei alól a válogatott játékosok, míg a klub folyamatosan szállította a sikereket, de Ormai elméleti munkássága is világszínvonalú. A korszerű asztaliteniszezés című könyve alapművé vált, érdekesség, hogy Jugoszláviában előbb jelent meg, mint itthon.

Ormai 1970-ben még Kínába is elment edzéseket és előadásokat tartani. Ekkorra a Szovjetunió és Kína kapcsolatai a mélypontra jutottak, de a népi demokrácia többi országával azért Kína igyekezett jóban maradni.

„Ezekben az években Magyarországról évente csak egy delegáció ment ki, művészek vagy sportolók, politikusok sosem, mert akkor az már hivatalos látogatásnak számított volna. Mivel jól ismertem a kínai játékosokat, az OTSH (Országos Testnevelési és Sporthivatal) engem jelölt ki. Sosem voltam nagy játékos, ezért kellemetlenül éreztem magam, hogy sikeres világbajnokok hallgattak, de végül a magyar nagykövet meggyőzött: »Apukám, ne szégyelld magad, itt Kínában azt tartják, hogy egy európai edző sokkal többet tud, mint egy kínai, mert megteheti, hogy csak egy-egy versenyzővel készül hosszú ideig.«”

Ha nem veszítesz, elveszlek feleségül

Ormai női csapatokat vitt sikerre, a KSH-s indulás meghatározta pályáját. „Ha az edzőképzésen előadást tartok, mindig azzal kezdem, hogy más nők edzőjének lenni, mint férfiakénak. Nem a színvonalkülönbség és a fizikai adottságok, hanem a lelki tényezők miatt. Egy női öltözőben minden másképp működik, a játékosok sértődékenyebbek és féltékenyebbek. A legjobb felállás az, ha a csapatnak van férfi és női edzője is, a feleségemmel együtt ezt jól meg is oldottuk.

Én képviselem a szigort, én vagyok a korbácsos ember, ő meg a simogató anyuka. Amit velem nem tudtak megbeszélni a játékosaim a magánéletükről, arra ott volt ő.

Ez volt a munkamegosztás. Ketten csináltunk mindent a csapat körül, sajnálom is, hogy érdemtelenül háttérbe szorult. Ezért is örülök, hogy ő is megkapta most a Becsületrendet.”

Nem meglepő, hogy Ormai László és Komlódi Etelka házasságában az asztalitenisz is döntő ok volt. „A KSH-ban vele szemben kaptam asztalt, nagyon lelkes játékos volt, én is udvarolni kezdtem neki. 1958-ban mondtam neki, amikor osztályozót játszottunk: ha nem veszítesz meccset, feljutunk az NB I.-be. És ha feljutunk, akkor elveszlek feleségül. Ezt persze ő már tagadja, hogy elhangzott volna. Mindenesetre nem veszített, és két hónappal később megvolt az esküvő.”

Mint egy nagy család

A Statisztika sikerszériája 2008-ban ért véget, ekkor döntöttek úgy, hogy már nem működtetik tovább a profi csapatot; nem látták értelmét, hogy minden más csapatba leigazolt kínaiakkal rivalizáljanak,. Onnantól csak az utánpótlás-nevelésre koncentrálnak.

„Az elmúlt hatvan évben négy-ötezer versenyző ment át a kezeim között, nem lett mindenkiből klasszisjátékos. Sok régi játékosomnak már a nevét sem tudom, de a mozgásuk alapján felismerem őket. A Statisztikánál nincs nagy fluktuáció, akik egykor válogatottak voltak, azok most is itt vannak, családi műhely ez.

Ha a legnagyobb sikereimről kérdeznek, nem szeretek kiemelni egyetlen győzelmet sem, az igazi siker az állandóság, hogy mindig tudtunk nyerni.