18 év után kijutott az Eb-re a férfi kosárválogatott
Még tartott az utolsó negyed a Luxemburg-Magyarország Eb-selejtezőn, amikor a magyar csapat az eredménytől függetlenül biztosította helyét a 2017-es Európa-bajnokságon, miután a selejtezőcsoport másik meccsén Nagy-Britannia legyőzte Macedóniát.
A magyarok ennek ellenére is 68-65-re nyertek idegenben, így ötből öt meccsen sikerült győzniük a selejtezősorozatban. A mostani győzelem azt is jelenti, hogy már biztos csoportelsőként jutunk ki a kontinensbajnokságra.
Rég nem látott bravúr ez, utoljára 1999-ben szerepelt a válogatott Eb-n. Akkor a Dávid Kornél és Gulyás Róbert nevével fémjelzett csapat három nagyon szoros meccs után búcsúzott a sorozattól, Oroszországtól például csak egy ponttal kaptak ki.
A magyar csapat életében nem a mostani volt a leghosszabb szünet két Eb között. 1999 előtt utoljára 1969-ben jutottak ki a tornára.
2011-ben emiatt is nagy reményekkel futottak neki a pótselejtezőnek, megfiatalított csapatról beszéltek, de az eredmények nem jöttek, csúnyán elvéreztek akkor. A 2013-as kvalifikáció sem sikerült, bár az biztató volt, hogy a horvátokkal és az ukránokkal is szoros meccseket játszott az ekkor már Rátgéber László vezette csapat.
A 2015-ös Eb-re Sztojan Ivkoviccsal készültek. Kétlépcsős volt a selejtező, elsőre nem sikerült a továbbjutás, a második szakaszban pedig drámaian bukták el az Eb-t az új edzővel. Az utolsó fordulóban 17 ponttal kellett volna verni a cseheket, de csak 15-tel sikerült.
A mostani selejtezősorozatra viszont sok minden összeállt a korábbi évek munkájából, és Hanga Ádám is igazi vezéregyéniséggé nőtte ki magát.