Friderika
10 °C
17 °C

Szabó Gabriella: Így lett kerek a sztori

2016.08.18. 10:28

Nagy volt az elvárás a Kozák Danuta, Szabó Gabriella-páros döntője előtt, a magyar közvélemény aranyérmet várt tőlük. A hosszú ideje együtt evező lányoknak nem volt könnyű dolguk, de így is megcsinálták. Szabó Gabriella a verseny után beszélt erről.

A szövetség  először társa betegségéről kérdezte, a verseny reggelén derült ki ugyanis, hogy Kozák Danuta bélfertőzést kapott. A kajakos azt mondta, szörnyű nehéz helyzet volt, de a végletekig megbízik „Danában” és tudta, betegen is szívét-lelkét kiteszi majd. 

Arra is gondolt, ha úgy van megírva, hogy betegen kell versenyezniük és esetleg nem úgy sikerül ahogy várták, akkor azt is el kell fogadni. Utólag úgy látja, annyit készültek, hogy ennek bele kellett férnie.

Talán az utolsó kis lábujjammal hajtottam az utolsó 10-20 méteren és a célban láttam, hogy megvan.

Öt századdal sikerült nyerniük úgy, hogy a németek talán még 10 méterrel a cél előtt is vezettek.

Fejben talán ez volt a legkeményebb versenye. Kettejük párosánál váltakozott, hogy éppen ki támogatott kit, azonban a verseny napján erre már nem volt szükség, ezt a versenyt nem bízták a véletlenre. Kevéssel nyertek ugyan, de Szabó szerint éppen ezért értékes a győzelem.

Minden nehézség ellenére reggel mind a ketten úgy keltünk fel, hogy győztes napunk van.

A Szabó–Kozák-páros már 7 évvel ezelőtt is nyert felnőtt világbajnoki címet, közösen azonban ez volt az első olimpiai aranyuk. Szabó szerint az ő történetük így lett kerek és minden nehézség ellenére nem tudta elképzelni, hogy ez ne így történjen. 

A négyessel kapcsolatban Szabó úgy értékelt, hogy ez mindenképpen csak erőt adhat annak az egységnek, abban a felállásban is szeretnék behúzni az aranyat. Azt is mondta, nagyon szeretné, hogy végre Csipes Tamara is olimpiai bajnok lehessen, mert nagyon megérdemli, lazaságával pedig neki is rengeteget segít.

Amikor nyert, akkor nagyon "irigy lettem rá" és borzasztóan szerettem volna egy ugyanolyan érmet, mint amilyen neki van.

Ezt már a szintén aranyérmes párbajtőröző Szász Emeséről mondta Szabó Gabriella, akivel a 2012-es olimpia után közös gyógytornászuknál futott össze először. Hamar kiderült, hogy rokonlelkek, az egész olimpiai ciklus alatt kapcsolatban voltak, így azt is pontosan tudta, mekkora áldozatokat hozott, hogy a csúcsra érjen. Hogy ez a barátság mennyiben járult hozzá az éremhez, valószínűleg soha nem fog kiderülni, de annyi biztos, hogy nem kellett sokáig "irigykedni" a klasszisnak.