Jenő
3 °C
8 °C

Drámai véletlennel került a kiesés szélére a favorit női váltó

2016.08.18. 18:57

Rövid ideig úgy tűnt, hogy elképesztő drámával esik el a címvédés esélyétől az amerikai női 4x100-as váltócsapat Rióban, miután az előfutamban rossz váltás miatt diszkvalifikálták őket. Allyson Felix nem tudta átadni a botot English Gardnernek, mire összeszedték azt, már kiestek a versenyből, de így is végigfutott a maradék két emberük, bő 20 másodperces hátránnyal.

Egészen pontosan megbotlott Felix, és estében kicsúszott a kezéből a váltóbot, amit lényegében – sikertelenül – megpróbált átdobni Gardnernek.

Csakhogy nem önhibájukból ejtették el a váltóbotot, a brazilok futója átlépett az amerikaiak pályájára, és meg is ütötte a botot nyújtó Felix kezét, aki ezért botlott meg, majd ejtette el azt. Ezért egyből meg is óvták a futamot az amerikaiak, sikerrel.

rhi9g6ybp8j3fzosfjhj

Az IAAF gyors döntése alapján magyar idő szerint hajnali 1-kor újra kell futnia az amerikai váltónak. A cél a kínaiak 42,70-es ideje lesz, ha teljesen egyedül, üres pályán versenyezve megverik ezt, akkor ott lesznek a döntőben, és mehetnek a címvédésért.