Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Jó képet vágnak a kínaiak a gyenge olimpiai szerepléshez

2016-08-18T000106Z 1968636254 RIOEC8I001SJZ RTRMADP 3 OLYMPICS-R
2016.08.19. 18:14

Bár a kínai olimpikonok pont most, Rióban előzték meg a magyarokat az összesen szerzett érmek számában az éremtáblázaton (1896 és 2012 között a magyar olimpikonok 476, a kínaiak 473 érmet szereztek), jóval kevesebb sikerélmény érte őket, mint amihez hozzászoktak.

Minden idők legnagyobb égése

„Ez minden idők legnagyobb olimpiai égése” - szörnyűlködött a kínai olimpikonok szereplése miatt a kínai állami hírügynökség, a Xinhua a Twitteren, miután az ország tornászai is várakozáson alul szerepeltek Rióban.

Két évtizede nem szereztek ilyen kevés aranyérmet a kínai sportolók olimpián, akkor 16 arannyal csak az éremtáblázat negyedik helyén végeztek. Négy évvel később, Sydneyben viszont már 28 győzelmük volt, és ez a szám utána is csak nőtt, jelenleg viszont, három versenynappal az olimpia vége előtt Kína 20 aranynál jár, reálisan nézve 25 arany körül végezhetnek majd.

Sőt, könnyen lehet, hogy ezúttal Kína az éremtáblázat harmadik helyére szorul majd, ami Sydney óta nem fordult elő az országgal:

akkor az USA mellett az oroszok előzték meg őket, most pedig Nagy-Britannia áll a második helyen 22 arannyal.

Ez utóbbi láthatóan a kínaiakat is zavarja, hiszen ugyancsak a Xinhua hírügynökség szörnyűlködött a lehetetlen állapot miatt:

„Ez valami vicc? Az ország, amelyik soha nem szokta megelőzni Kínát, most meg fogja” - írták egy később törölt Twitter-posztban .

Ez a megjegyzés nemcsak példátlan frusztrációról árulkodik, de még csak nem is pontos teljesen, hiszen Kína évtizedekig nemhogy Nagy-Britanniát, de az égvilágon senkit nem előzött meg az éremtáblázaton.

Sportnagyhatalom a semmiből

Kína (akkor még Kínai Köztársaságként) először 1932-ben vett részt olimpián, és egészen 1948-ig köztársasági zászló alatt versenyeztek a kínai sportolók, de egyetlen érmet sem szereztek. Az 1950-ben lezárult kínai polgárháború végén viszont az ország a kommunista Kínai Népköztársaság fennhatósága alá került, míg a Kínai Köztársaság már csak Tajvanra és néhány még kisebb szigetre korlátozódott.

1952-ben, Helsinkiben már ott volt a kommunista Kína is, igaz, mindössze egyetlen sportolóval vett részt az olimpián, majd utána hosszú szünet következett: mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt nem volt tisztázott az ország státusa, Kína csak 1984-ben indult a legközelebb nyári olimpián.

Itt született az első kínai arany is, melyet egy Hszü Haj-feng nevű sportlövő szerzett, és ezt követte még 14 másik, mellyel a kínaiak az éremtáblázat negyedik helyén zártak, és rögtön nagyhatalomként jelentek meg a színen. Igazi kommunista államhoz illően a kínai vezetésnek is nagyon fontos volt a kiemelkedő sportszereplés, de több jel is utal arra, hogy mára a helyzet megváltozott.

Igaz, az évtizedekig elkényeztetett kínai közvélemény ezt nem feltétlenül így látja. A bulvárlap Global Times például „30-36 aranyat” várt az ország sportolóitól, ami nem is tűnt túlzásnak, miután az előző két olimpián kimagaslóan jól szerepeltek: a pekingi hazai pálya 51, a londoni olimpia pedig 38 kínai aranyat hozott. Ehhez képest Rio tényleg kudarc, pláne, hogy rekordlétszámú kínai sportoló vett részt az olimpián - összesen 416.

A sport nem az arany hajszolásáról szól

Az olimpia indulása után a média is kénytelen volt leszállni a földre, és most már a 25 aranyat tűzték ki célul, amivel szerencsés esetben még mindig lehet második is az ország az éremtáblázaton.

Rögtön a nyitónap nagy csalódásokat hozott a kínaiaknak, miután egyetlen aranyat sem sikerült szerezniük, és ez már előrevetítette, lejjebb kell adni az igényekből. A már említett Global Times is visszavett a szokásos harsány optimizmusból, és pár nap után már arról cikkezett, hogy a kínaiak számára már fontosabb a rendszeres testedzés és sportolás, mint az, hogy az olimpiai szerepléssel erősítsék a nemzeti büszkeségüket.

Sőt, a cikk meg is dicséri a kínai közvéleményt, amiért az „figyelemre méltó megértéssel” fogadta a kudarcokat, és szembeállította a mostani reakciókat a tornász Li Ningével, aki még 1988-ban egyetlen érmet sem nyert Szöulban, pedig négy évvel korábban tarolt az olimpián. Li Ninget akkor ízekre szedték a hazájában, most viszont példaként idézték az úszó Fu Juan-Hüjt, aki maximális elégedettséggel nyilatkozott egy bronzérem után - az ilyesmi korábban elképzelhetetlen lett volna Kínában.

Az újságcikk idéz egy szakértőt is, aki szerint Kína már a világ második legnagyobb gazdasága, és nincs rászorulva arra, hogy a sportolói teljesítményével pumpálja fel a nemzeti önérzetet. Az állami tévé pedig már azt sulykolja, hogy a részvétel a fontos, és nem a győzelem. A legnagyobb napilap, a Zsenmin Zsipao pedig ugyancsak Fút hozza fel példaként arra, hogy „a sport a küzdésről szól, és arról, hogy jól érezzük magunkat, nem pedig az aranyérem hajszolásáról".

Az agyam teljesen kiürült

Ez ugyan tűnhet úgy is, hogy a kínaiak próbálnak jó képet vágni a vártnál gyengébb szereplésükhöz, de a Guardian által megszólaltatott szakértők megerősítik, hogy tényleg tapasztalható a kínaiak hozzáállásában némi változás, és a szovjet mintára „gyárilag előállított”, gyerekkortól kezdve sportiskolába járatott sportolók helyett Kínában is egyre több sportoló várható rendes iskolákból és egyetemekről a jövőben.

Az is igaz lehet, hogy az életszínvonal növekedésével egyre kevesebb olyan szülő van, aki úgy érzi, az az egyetlen esélye, ha mindenáron élsportolót akar faragni a gyerekéből, ezért kisebb is a merítés a sportiskolákban. Hosszabb távon tehát még mindenki jól is járhat azzal, ha

az eredménycentrikus, a versenysport utáni évekkel egyáltalán nem törődő sportiskolákat tényleg megreformálják.

Ettől persze még az elvárások nem tűntek el: a közvéleményt nagyon is meglepte a riói szereplés, és a kínai cenzúra is pont akkor sötétítette el egy időre a BBC World Kínában is fogható adását, amikor arról volt szó, hogy a kínai tornászok mennyire leszerepeltek az olimpián.

Maguk a sportolók közül pedig többen is panaszkodtak a közvélemény nyomására (mint ahogy ezt hallhattuk magyar olimpikonoktól is). A tornász Teng Su-ti például azt mondta a kudarcot jelentő negyedik helye után, hogy éjjel 2-3-ig nem bírt elaludni az idegességtől. „Egyszerűen nem tudom, hogy mi történt. Az agyam teljesen kiürült” - mondta.