Jolán
0 °C
6 °C

A világ legjobb úszójában semmi rendkívüli nincs

GettyImages-544270324
2016.08.05. 17:17

A 19 éves Katie Ledecky úgy érkezik a riói olimpiára, hogy 800 gyorson ő a címvédő, emellett van 9 világbajnoki címe (ebből 5 a tavalyi kazanyi tornáról), és minden olyan számban, amiben egyéniben indul az olimpián, övé a világcsúcs.

Sőt, annyira jó gyorsúszásban az amerikai, hogy a dominanciáját nem is az adja vissza legjobban, hogy eddig nagy tornán (olimpia, vb, Csendes-óceáni úszóbajnokság) még sosem kapott ki senkitől. Hanem inkább az, hogy 1500 méteren Kazanyban már az előfutamban világcsúcsot úszott véletlenül, 800-on pedig 10 másodpercet tud verni bárkire.

Ehhez képest elég meglepő, hogy az edzője, Bruce Gemmell szerint a világon semmi különleges nincs Ledeckyben, már ami a fizikai adottságait illeti.

Átlagos méretű karjai és lábai vannak, nem hosszúkás a törzse, mégis a világ legjobb gyorsúszója.

De ez nem volt mindig így. Gyerekként legalábbis egyáltalán nem látszott rajta, hogy világsztár úszó lehet belőle: hatévesen még a 25 méteres medencét sem tudta egyben átúszni, meg kellett állnia néha megkapaszkodni a pályaelválasztó kötelekben. Hogy jobb legyen, minden verseny előtt kijelölt egy célidőt magának, majd az úszás után kiszámolta, mennyivel maradt el attól, mennyit kell gyorsulnia.

Mostanra ez már át is fordult. Amikor tavaly nyáron a 800-as döntőre készült Kazanyban, nagyapjára emlékezett, aki pont a döntő napján, augusztus 8-án lett volna 88 éves. Ledecky akkor azt mondta, talán meglesz a 8:08-as idő (ekkor a világon senkinek nem sikerült 8:11 alatti 800-at úsznia), de elmérte, 8:07.39-cel, elképesztő világcsúccsal lett világbajnok. Ezen azóta majdnem egy másodpercet javított, januárban egy austini versenyen nyert 8:06.68-cal.

Ez apai nagyapja, Jaromir Ledecky volt, de anyai nagyapjának, Edward Hagannek az inspiráción túl közvetlenebb köze is volt abban, hogy Katie úszó lett. A háborús hős (a második világháborúban egy ezüst, két bronz csillag és egy Bíbor szív kitüntetést kapott) egyik lánya, Ledecky nagynénje egy családi nyaraláson négyévesen beleesett egy montanai tóba, és majdnem meghalt. Hagan ekkor határozta el, hogy a családjában, de még a szülővárosában, Willistonban is minden gyereket megtaníttat úszni.

Az ő kezdeményezésére építettek a városban olimpiai méretű fedett medencét – azért ragaszkodott az olimpiai versenymérethez, mert bízott benne, hogy a gyerekei és unokái majd egyszer kedvet kapnak az úszáshoz. A városban 2014-ben átadott 72,5 millió dollárból épült sportközpontjában Edward Haganről nevezték el az uszodát, amelyben az első hivatalos hosszt persze Ledecky úszhatta, már olimpiai és világbajnokként.

A legizgalmasabb sztori Ledecky kapcsán viszont talán nem is ez, a hanem az, hogy apai nagybátyjának köszönhetően kétévesen még Michael Jordant is le tudta nyűgözni. Jon Ledecky, a New York Islanders NHL-csapat jelenlegi társtulajdonosa 1998 után rövid időre az NBA-s Washington Wizards társtulaja volt, abban az időben, amikor a már másodszor visszavonult Jordan a csapat elnöke volt.

Így került a kosárlegenda mellé a VIP-lelátóra, ahol a történet szerint faarccal ülte végig, amíg Jordan kukucsot játszott vele. Közben csak ette a popcornját, majd amikor Jordan megunta a szórakoztatását, megkérdezték tőle, hogy tudja-e, ki volt az, szemrebbenés nélkül vágta rá, hogy Michael Jordan.

Akkor talán még egyikük sem gondolta, hogy Ledecky egyszer (majdnem) akkora sztár lesz, mint a kosaras.

Ledecky várhatóan öt számban indul majd Rióban, egyéniben 200, 400 és 800 méter gyorson, illetve a 4x200-as gyorsváltóban és valószínűleg a 4x100-as gyorsváltó előfutamában is ott lehet majd, így 4-5 aranyat is szerezhet Rióban.