Betonmonstrumot épít Mészáros Lőrinc az ország egyik kedvenc kirándulóhelyére

2017.08.18. 06:54 Módosítva: 2017.08.18. 08:07

Eddig leginkább ifjabb Bozsik József, a fogathajtók szövetségi kapitányának államtitkári megfenyegetése, majd eltávolítása kapcsán terelődött a figyelem a szilvásváradi állami ménesgazdaság kiemelt fejlesztésére. 

Most viszont, hogy kezd testet ölteni a beruházás harmadik lépcsőjeként épülő lovas stadion, valószínűleg sokan meglepődnek majd az ország egyik legkedveltebb és legszebb kirándulóhelyének bejáratában épülő betonkolosszus láttán. 

Az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad fejlesztésének költségeit eredetileg 4,6 milliárdra becsülték, de a vállalat végül 6,2 milliárd forintért szerződött Mészáros Lőrinc cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel, illetve az Euro Campus Kft.-vel a feladat elvégzésére. Az első ütemben épülő fedett lovarda kapcsán ifjabb Bozsik József, a fogathajtók szövetségi kapitánya súlyos kritikákat fogalmazott meg, amiért Czerván György államtitkár rendesen kiosztotta és meg is fenyegette, majd láss csodát, Bozsik nem folytathatta szövetségi kapitányként, és az utánpótlást is elvették tőle.  

Az egykori szövetségi kapitány szerint a 3,38 milliárdból épülő, 6000 férőhelyes lovas stadiont sem volt szerencsés a nehezen megközelíthető és kis lélekszámú településre tenni, sokkal jobb helye lett volna például Kecskeméten.

A gazdasági és kihasználtsági indokokon túl egy még kézenfekvőbb ok is szólt volna amellett, hogy ne Szilvásváradon valósuljon meg ez a beruházás. Nevezetesen, hogy ez a lovas stadion nemcsak egy sima lovaspálya lesz nézőtérrel, hanem konkrétan egy háromfalú betonteknő épül a Szalajka-völgy bejáratánál. Tovább tetézi a tájrombolást, hogy a stadion mellett egy hozzá illő léptékű parkoló is épül, azaz egy jó nagy területen kiirtották a fákat és egyéb növényzetet, és az egészet lebetonozták.

A Google Streetview korábbi állapotot bemutató képét, illetve az olvasónktól kapott, napokban készült felvételt összehasonlítva elég jól látszik, hogy a stadion mennyire megváltoztatja a tájképet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban

Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.

március 22., 09:46

  • Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában

Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.

március 22., 10:43

  • Sport
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

2 órája

  • Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében

Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.

március 22., 09:21

  • Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón

Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.

március 22., 13:28

  • Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát

A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.

március 22., 12:36

  • Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó

A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.

március 22., 08:52

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

1 órája

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek

A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek

A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.

március 22., 20:26

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz

Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.

március 22., 16:08

  • Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.

március 22., 14:35

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj-jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

2 órája

  • Címlapon
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél

Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc repülőtérnél

A Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére szállították a bombákat.

35 perce

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton

A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.

március 22., 06:30

  • Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt

Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.

március 21., 14:39

  • Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott

A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.

március 21., 22:58

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban

Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.

23 perce

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon

Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon

A világrekorder szeretne szépen megöregedni.

március 21., 19:48