Liu megbillent, így is pontszerző hellyel kezdett

DEBRE20180210045
2018.02.10. 14:00

A téli olimpia első hivatalos versenynapján a legjobb magyar, Liu Shaolin Sándor 1500 méteren versenyzett.

Az előfutamot könnyedén, szinte megerőltetés nélkül nyerte, az elődöntőben azonban elesett a hajrá előtt, miután az olimpiai bronzérmes amerikai Celskivel az egyik kanyarban ütközött.

A versenybírók úgy látták ezt a helyzetet, hogy az amerikai belépett elé, egy kicsit meg is lökte a magyart, így ha önerőből nem sikerült bejutnia a fináléba, a zsűri döntése kedvezett neki, és ott lehetett.

Nem a megszokott hatos döntő volt, mert nemcsak őt, hanem még másik két versenyzőt is bejuttattak a fináléba, így kilencen állhattak rajthoz. Ezen a távon 2006-ban Knoch Viktor ötödik lett, azóta nem volt magyar pontszerző. Liunak most ugyanezt a teljesítményt sikerült megismételnie.

A döntő

Liu Shaolin nem az első, hanem a kedvezményezetteknek járó második sorból indult, három körig a kilencedik helyen haladt, miközben a két kanadai (Girard és Hamelin) állt az élre. Aztán megiramodott.

Nyolc körrel a vége előtt elkezdődött a verseny, egy pillanat megpezsdült a futam, és villámgyorsan beindult a helyezkedés.

Öt körrel a vége előtt úgy látszott, jó pozíciót foghat Liu a belső íven, de nem tudott Hamelin elé férkőzni, ezzel ki is esett a ritmusból, és az éremre ezzel már nem volt esélye, az ötödik pozíciót azonban könnyen tartotta.

A dél-koreai Lim nyerte a futamot a holland Knegt, valamint az orosz Elistratov előtt. A másik koreai, ahogy a fentebbi videón is látható, az eredetileg esélyesebb Hwang kiesett.

Ahogy a francia Fouconnet is. A negyedik helyen beérkező kanadai Girard 4 tizeddel jött be a magyar előtt.

A többiek

Liu Shaoang nem jutott be a fináléba, kicsit megbillentették az elődöntőben - az előfutamban egy ütközés szerencsés kedvezményezettje volt -, a harmadik magyar, Burján Csaba pedig már az előfutamban kiesett.

A női váltó - Heidum Bernadett, Bácskai Sára Luca, Keszler Andrea, Jászapáti Petra - az elődöntőben mindent megpróbált, de most nem sikerült megelőzniük Kanadát az elődöntőben, mint a tavalyi vb-n.

Korea pedig annak ellenére simán nyerte a futamot, hogy még az első váltások egyikénél esett az egyik versenyzőjük.

Heidum Bernadett (balról a 2.) és Bácskai Sára Luca (balról a 4.) a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenye női 3000 méteres váltójának elõdöntőjében a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én.
Heidum Bernadett (balról a 2.) és Bácskai Sára Luca (balról a 4.) a phjongcshangi téli olimpia rövidpályás gyorskorcsolya-versenye női 3000 méteres váltójának elõdöntőjében a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én.
Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Nem voltak szerencsések a mieink, mert az oroszok elrontott váltásuk után az elcsúszó versenyző a kör közepéből Bácskai Sára elé vágódott ki, aki alig tudta kikerülni. Ezzel azonban ritmust veszített, és már nem volt esély a második továbbjutó hely megszerzésére.

Az előző olimpián ugyancsak a B-döntőben szerepelt a magyar négyes, most is.

A nőknél az 500 méteres előfutamokból Jászapáti Petra és Keszler Andrea magabiztosan továbbment, kedden már a döntőbe jutás a tét. Nagy bravúr lenne, ha sikerülne.

Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI