Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kótai Mihály autóbalesetet szenvedett

2003.08.15. 09:04
Kótai Mihály önhibáján kívül összetörte egy szabálytalanul parkoló autó ajtaját, majd összeütközött egy másik szabályosan közlekedő kocsival. A WBF világbajnok bokszolója a Blikknek elmondta, a balesetben senki nem sérült meg.
Kótai Mihály a WBF szervezet nagyváltósúlyú világbajnoka szerda este egy kisebb összejövetelről tartott haza, amikor a József körúton egy szabálytalanul parkoló autós miatt karambolozott.

Kótai a Blikknek elmondta, az olasz rendszámú autó szabálytalanul parkolt, mi több, vezetője pont akkor akart kiszállni, amikor a magyar öklöző mellé ért. "Hiába mentem csak 40-50 kilométeres sebességgel, már nem tudtam kikerülni és harmonikát csináltam az ajtajából" - mondta az amatőrök között Eb-bronzig jutó bokszoló.

"Nem is a balesettől ijedtem meg, hanem attól, hogy nekicsapódtam a belső sávban haladó Renaultnak, melyben két kisgyermek is utazott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, és a külföldi állampolgár is elismerte, hogy ő hibázott. A szponzorom által pedig már én is egy új autóhoz jutottam" - mondta Kótai.