-

Elnézést kért az angoloktól az 'idióta' svájci bíró

'Megcsalt engem és most Angliával is ezt tette'

2004. 06. 26., 15:50 | Frissítve: 2004. június 26., szombat 18:19

Az angol sajtó továbbra sem "száll le" az angolok kieséséért leginkább hibáztatott Urs Meierről, aki a britek szerint jogtalanul nem adta meg Campbell 89. percben esett gólját a portugálok elleni negyeddöntőben. A The Sun szerint bocsánatot kért Sven-Göran Erikssontól a "leidiótázott" játékvezető, akiről azt is kiderítették, hogy fél éve egy futballbírónőért hagyta el feleségét. A csinos hölgy játékvezető egy másik lapban meg is védte párját.

"Te idióta svájci bankár, kiraboltad Beckhaméket" - harsogta a legnagyobb példányszámú brit napilap péntek reggel a Portugália ellen 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel elveszített Eb-negyeddöntő után utalva Urs Meier játékvezető ténykedésére. Nem csak a világ legismertebb bulvárlapja, hanem a többi, mértéktartóbb szigetországi lap is a bírót okolta a bukásért, amiét a 89. percben Ricardo kapus akadályozása miatt érvénytelenítette Sol Campbell gólját.

Bizalmas beszélgetés Eriksonnal

Szombaton már azt adta hírül a Sun, hogy a mindennek elmondott svájci játékvezető elnézést kért Sven-Göran Eriksson angol kapitánytól a találat meg nem adásáért. A svéd szakember állítólag ezt közölte is játékosaival.

Másnapi lisszaboni sajtóértekezletén a svéd szakvezető maga is beszámolt arról, hogy a meccs után váltott "néhány magánjellegű mondatot" Meierrel, de közölte, hogy a beszélgetés tartalma csak rá és a bíróra tartozik.

A svájci megvédi magát

A másik jelentős angol tabloid lap, a Daily Mirror cikke azonban magát Meiert idézi, aki állítja: "jól döntöttem". "Körülbelül tíz méterre álltam az esettől, és láttam, hogy egy angol szabálytalankodtak a kapussal szemben" - állította a svájci. A játékvezető visszanézte a mérkőzést és az ismétlés alapján John Terryt nevezte meg, aki támaszkodott Ricardo kapusra, aki így nem tudott felugrani a labdáért: "Nem Campbell hibája volt, hanem egy másik játékosé, azt hiszem, nem, biztos vagyok benne, hogy Terry szabálytalankodott" - idézte vissza a történteket nem túl meggyőzően Meier. (A felvételeken valóban a Chelsea játékosa akaszkodik össze a Porto kapusával.)

Meier, a házasságtörő

A The Sun egyébként hosszasan foglalkozik a svájci magánéletével is. Urs Meier a nevét viselő háztartatási gépeket gyártó cég tulajdonos-vezetője, és a bulvárlap feltárta, hogyan csalta meg feleségét.

A lap úgy tudja, a negyvenöt éves bíró "dobta vonzó feleségét, Franziskát" egy női játékvezető kedvéért, akivel "egy alpesi szerelmi fészekben él". A harminchét éves Nicole Petignat-t, aki szintén játékvezető, és első nőként vezetett már UEFA-kupa mérkőzést is, a futballpályák környékén ismerte meg Meier.

'Megcsalt engem és Angliával is ezt tette'

A kétgyermekes házaspár még nem vált el, de a bulvárlapban megszólaló feleség szerint kapcsolatuknak immár vége. "Nem érzek semmit az iránt a nő iránt, de a házasságomnak ő vetett véget" - mondja a 41 éves Franziska, aki hozzáteszi "Urs megcsalt engem, és most úgy tűnik, megcsalta Angliát is".

A kapcsolat egyébként a barátai szerint teljesen megváltoztatta a férfit, aki a középkorúak krízisét szenvedhette, amikor ebbe a szerelembe menekült.

A barátnő megvédi megtámadott párját

A Mirrorban Nicole meg is védi a szeretett férfit: "Egyértelmű szabálytalanság volt, nem tudom miért panaszkodnak az angolok." A játékvezetőnő szerint a házigazdák rászolgáltak a győzelemre, a vesztesek csak kifogást keresnek, azért támadják Meiert. "A vereség valódi oka David Beckham. Nem játszott jól, én nem is értettem, miért ő lövi az első tizenegyest. Nagy volt a nyomás rajta, ráadásul korábban már kétszer is hibázott büntetőt a válogatottban" - mutatott rá a csinos Nicole.

A barátnő egyébként azt is elárulta, sármőrként mutatkozó párja az Eb-re frissítette fel stílusát: kiszőkítette, valamint bezselézte haját, és kecskeszakállra nyíratta arcszőrét. "Nekem tetszik" - kommentált a barátnő.

Bojkott a svájci termékek ellen

A The Sun egyébként nem bocsát meg akkor sem, ha a vétkes elnézést is kért: a bulvárlap a legjellemzőbb svájci termékek bojkottjára szólította fel olvasóit. A kerülendő árucikkek listáján szerepel egyebek mellett a kakukkos óra, az ementáli sajt, a Toblerone csokoládé, a Swatch óra, a svájci bicska és a svájci bankszámla.

N;
hirdetés