CímlaponA rovat hírei |
Egy Eb-győzelem, más semmi2004. 05. 08., 01:55 | Frissítve: 2004. május 17., hétfő 16:59
A spanyol futballtörténelmet az a kettősség jellemzi, hogy míg klubszinten Európa legeredményesebbjei közé tartozik - a Real Madridot nem kell senkinek bemutatni -, addig a válogatott nagyon kevés igazi sikert tudhat magáénak.
Az Eb-szereplés Franco kezében Pedig a kezdés erős volt: első olimpiai tornáján, 1920-ban a spanyol válogatott rögtön a második helyen végzett, majd kilenc évvel később, Madridban aratott győzelmével az első olyan együttes lett, amely a Brit-szigeteken kívül le tudta győzni az angolokat. A világbajnokságokon 1934-ben mutatkozott be a déli gárda, az említett negyedik helyet pedig 1950-ben sikerült elérni: a brazíliai torna első csoportkörében mindhárom mérkőzését megnyerték a spanyolok, majd negyedikként végeztek az arany sorsáról döntő négyes körmérkőzés során. Az első Európa-bajnokság (Nemzetek Kupája) furcsa véget ért 1960-ban a még mindig a katonai diktatúrát nyögő ország számára: az akkor még kieséses rendszerű, és négyes döntővel véget érő torna negyeddöntőjében Franco tábornok visszaléptette csapatát a későbbi győztes Szovjetunió elleni párharctól. Aranyig a magyarokon keresztül Négy évvel később, 1964-ben azonban már nem tehette meg ugyanezt a diktátor, az övéi ugyanis a madridi döntőben találkoztak össze a szovjetekkel. A fináléba pedig éppen a magyarok legyőzésével jutottak el a házigazdák: hosszabbítás után 2-1-re múlták felül a többek között a gólt szerző Benét, Albertet, Szentmihályit és Mészölyt felvonultató Baróti-csapatot. A döntőben, százhúszezer néző és Franco előtt szintén 2-1-re nyertek Luis Suárezék a Jasinnal a kapuban felálló szovjeteket győzték le, két - jobboldali beadás utáni - fejessel. (A nyolcvannegyedik percben a győztes gólt szerző Marcellino három nappal később, a VVK-döntőben szintén győztes gólt szerzett a Real Zaragoza csapatában a Juventus ellen.) Még egy döntő Ezután sokáig semmi - az 1982-es hazai rendezésű világbajnokságon nem bírta el a nyomást a későbbi kapitány José Camacho fémjelezte válogatott, és a középdöntőben elvérzett. Két évvel később játszott - mindeddig - utoljára nagy torna döntőjében Spanyolország. A már nyolccsapatos franciaországi Eb csoportmeccsein a most is ellenfél Portugáliát megelőzve jutott tovább, majd az elődöntőben Dánia ellen tizenegyesekkel lépett be a döntőbe. A Platini-éra kellős közepén a meccs előtt és alatt is bravúrok sorozatát bemutató Arconada hatalmas hibája kellett, hogy a francia zseni szabadrúgásából gól legyen félórával a befejezés előtt. Az utolsó percben Bruno Bellone szerezte a franciák egyetlen csatárgólját az Eb során. A titokban maradt esélyek Ezután már ennyire sem tellett a mindig "titkos esélyesként" számon tartott spanyoloknak; hiába robbant be időközben a világelitbe a "Keselyű", Emilio Butragueno, például 1992-ben nem sikerült bejutniuk az utolsó nyolcas döntőbe sem. A barcelonai olimpia futballtornájának megnyerése sem tudott újabb lendületet adni, négy évvel később a házigazda angolok elleni tizenegyes párbajt bukták el a 0-0-al végződött negyeddöntőben. 2000-ben ismét csak a negyeddöntő maradt a hispánoknak. A hivatalban lévő világbajnok Franciaországgal kerültek szembe Mendiétáék. A fordulatos mérkőzésen a spanyolok két tizenegyest is kaptak, a másodikat a legjobbkor: az utolsó percben, miután Barthez az alapvonalon buktatta Abelardót. A világklasszis Raúl kihagyta a büntetőt, a világbajnok pedig végül az Eb-győzelemig meneteltek.
N;
hirdetés
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
