-

Rehhagel, a Rodoszi Kolosszus

2004. 07. 05., 23:06 | Frissítve: 2004. július 06., kedd 10:10

Rehhagelopulosz szaktudása a görög csapat Eb-győzelmének fő oka, állítják egybehangzóan a magyarországi görögök. Beloiannisz faluban vasárnap kétnemzetiségű népünnepély volt, a Dyonysos taverna tulajdonosa szerint az istenek velük voltak vasárnap este. A görögök egyetlen korábbi nagy futballdiadala szintén egy átigazolt edző, Puskás Ferenc nevéhez kötődik.

Otto Rehhagel edző fellépése a görög fociban annak idején nem aratott osztatlan sikert; a vicces szakújságírók csak úgy emlegették: Reh-hagel, a nagyjából reh-nek ejtendő fonémasor ugyanis a görögben becsmérlő kérdőszónak felel meg, mintha körülbelül azt kérdeznék az edzőtől: "Mi van má'?"

Mindezt Lehoudis Andreastól, a Dyonysos taverna tulajdonosától tudtuk meg, aki szerint Görögországban nemcsak a döntőt, hanem az összes Eb-meccset nagy eufória kísérte. A Duna-parti étterem egyébként a diadal másnapján is olyan, mint máskor: kék-fehér eklektika, népzene, másnapos arcú, netán ünneplő görögök sehol, csak sokat tudóan mosolygó turisták és budapestiek üldögélnek az asztaloknál.

Rehhagel színeváltozása

A taverna
A Németországból importált edző hamar bebizonyította alkalmasságát, és kiérdemelte a megtisztelő Rehhagelopulosz nevet, karikatúrákon jelent meg mint Rodoszi Kolosszus, vagy mint az Akropolisz timpanonját tartó istenalak. Az étterem-tulajdonos és Magyarország görög falujának polgármestere, Rizojannisz Kosztasz is egybehangzóan állítja, főként ő tehet a görögök váratlan sikeréről, bár Rizojannisz szerint a jól összekovácsolódott csapat nélkül Rehhagen sem sokat tehetett volna.

A Dyonysos tulajdonosa, aki nagy szaktekintélynek bizonyul, azt is hozzáteszi, Rehhagel idejekorán háttérbe szorította a tehetséges, de nagyszájú játékosokat, megfegyelmezte a csapatot, átültette a "modernizációs német" játékstílus elemeit, és ez olyan taktikát eredményezett, amelyre "Európa nem volt felkészülve". Hozzáteszi: "Rehhagel mint nemzeti legenda, most kiszorította (Anthony) Quinnt."

Magyar foci, brazil foci

Mindketten elmondják: a görög futball utoljára a hetvenes évek elején aratott nagy sikert, amikor Puskás Ferenc edzősége alatt a Panathinaikosz megverte az Ajaxot. A görögök azóta is futballnemzetként könyvelik el a magyart, s szinte bárki fel tudja idézni Puskás és Détári nevét. Lehoudis odáig megy, hogy Görögországban a magyar focit egyenértékűnek tekintik a brazillal.

"Az biztos, hogy ez a győzelem történelmi pillanat marad a görögöknek" - mondja Lehoudis, aki szerint ettől még nem feltétlenül lesz tényező Görögország az európai futballban. "Sok minden kellett ehhez a sikerhez, hogy megismételjük, fegyelmezettnek kéne maradnunk. A következő megmérettetésre a foci öreg kutyái is felkészülhetnek a taktikánkból. Meg azért... az istenek is velünk voltak."

A portugáloknak is drukkolt

A Fejér megyei Beloiannisz ezerkétszázharmincnyolc lakosa közül háromszázötvenen görögök, de a magyarok is osztoztak a vasárnapi sikerben. "Nyolcvanan néztük a mérkőzést a klubteremben, görögök, magyarok, fiatalok, idősek vegyesen, a mérkőzés alatt és után zene és tánc volt" - mondja a polgármester. "Leírhatatlanul boldogak vagyunk" - teszi hozzá meghatottan. Lehoudis a legtöbb meccset Görögországban nézte végig, ahol állítólag sok Eb-plakátra felírták: "Nem tizenegyen, hanem tizenegymillióan vagytok."

Jobbra: Lehoudis Andreas
"Természetesen titkon mindig reménykedtünk a győzelemben, hiszen ha egy görög elkezd valamit, akkor az első akar lenni benne" - mondja Lehoudis, aki mellesleg a Szirtosz zenekar buzukisa, de hozzáteszi, már az is óriási siker, hogy bejutottak az Európa Bajnokságra.

Kár, mondja, hogy Figo a döntőben a játékvezető vélt jogtalanságaival volt elfoglalva, és nem a játékkal, pedig ő a portugálok legjobb játékosa, mondja Lehoudis, mert az ő második számú favoritja éppen a portugál csapat volt.

Nem kóláztak

A görögök eddig is nagy futball- és sportfogyasztók voltak, véli mindkét nyilatkozónk. "Elég arra gondolni, hogy a tizenegymilliós nép nyolc-kilenc sportnapilapot eltart." Rizojannisz és Lehoudisz egyetértenek abban, hogy az Eb-győzelem jó ómen az olimpiának, ahol egyébként a futásban, a súlyemelésben és a kosárlabdában esélyesek a görögök.

"Nehezen emésztettük meg, hogy az első újkori olimpia századik évfordulóján nem mi kaptuk a rendezési jogot, hanem Atlanta. A görögök utána évekig nem ittak kólát" - mondja Lehoudis, aki egyébként rendkívül bizakodó a közelgő athéni olimpiával kapcsolatban.

N;
hirdetés