-

A svéd-dán meccsen dőlhet el az olaszok továbbjutása

2004. 06. 19., 11:00 | Frissítve: 2004. június 20., vasárnap 16:15

Az oroszok és a bolgárok már kiestek, Svájcnak alig maradt esélye a továbbjutásra, de nehéz helyzetben vannak a portugálok és az egyik legnagyobb esélyesnek tartott olaszok is. Utóbbiak még a Bulgária ellen valószínűsíthető győzelemmel is kieshetnek, a házigazdáknak pedig Spanyolországot kéne megverniük a továbbjutáshoz. Könnyen búcsúzhatnak a hollandok is, ha nem verik meg a letteket. Győzelmük esetén is fohászkodniuk kell a már továbbjutott csehekhez, hogy ne tartalékcsapatukkal álljanak ki a németek ellen. Ha ugyanis a németek nyernek, akkor Stamék csomagolhatnak.

Az Európa bajnokság több csoportjában is pontegyenlőség várható az utolsó meccsek után, így gyakorlarilag megjósolhatatlanok a viszonylag bonyolult rendszer alapján kiszámítható végső helyezések. A lényeg: pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény, majd az összesített gólkülönbség számít, ha azonban ez több csapatot is érint, ráadásul úgy hogy az egymás elleni eredmények is egyenlőek (például egy várható olasz győzelem és svéd-dán döntetlen után a C. csoportban), akkor a gólkülönbséget megelőzi az egymás ellen lőtt több gól.

Még nehezebben kiszámíthatóak a negyeddöntők párosításai, de ha az alábbiak alapján megtippeli az eredményeket és kiváncsi ezek következményeire az egyenes-kieséses szakaszban, akkor nézze meg a lebonyolítást.

Az A-csoportban két kör után, még csak az biztos, hogy az oroszok - akik a résztvevők közül elsőként érkeztek Portugáliába - már kiestek, így a vasárnapi görögök elleni meccs után mehetnek haza. A továbbjutás kérdésébe azonban még beleszólhatnak, hiszen a torna eddigi meglepetéscsapatát, a görögöt magukkal ránthatják.

Amennyiben ugyanis megverik Vrizaszéket és a portugálok pontot szereznek a spanyolok ellen, úgy a két ibériai csapat jut a legjobb nyolc közé. A görögök döntetlennel biztosan továbbmennek, de még vereséggel sem esnek ki ha a spanyolok megverjék a hazaiakat.

A portugálok csak győzelemmel juthatnak tovább. Ha ez sikerül, még csoportelsők is lehetnek, amire az első kör után kevesen számítottak.

A spanyolok további egy ponttal már a legjobb nyolc között vannak, sőt még ki is kaphatnak, ha az oroszok nagyobb arányban verik meg a görögöket.

A csoport
A csoport állása két forduló után:
1. Görögország 2 1 1 - 3-2 4 pont
2. Spanyolország 2 1 1 - 2-1 4 pont
3. Portugália 2 1 - 1 3-2 3 pont
4. Oroszország 2 - - 2 0-3 0 pont

Az utolsó forduló párosítása:
Görögország-Oroszország (vasárnap, 20.45)
Spanyolország-Portugália (vasárnap, 20.45)

A görögök továbbjutnak, ha:
- nyernek, vagy döntetlent játszanak az oroszokkal
- kikapnak, de a spanyolok nyernek vagy ikszelnek a portugálok ellen
- kikapnak, de ugyanannyi, vagy kevesebb góllal, mint a spanyolok.

A spanyolok továbbjutnak, ha:
- nyernek, vagy döntetleneznek a portugálokkal
- kikapnak, de eggyel kevesebb góllal, mint a görögök az oroszoktól.

A portugálok továbbjutnak, ha:
- nyernek a spanyolok ellen

A B csoportból Franciaország egy ponttal már biztosan továbbjut, de még kis különbségű vereséggel és nagy szerencsével sem esne ki. Az angol-horvát meccsen is egyszerű képlet van: a győztes továbbjut, a döntetlennel Beckhaméknek jó. A legreménytelebb helyzetben a svájciak vannak, akik biztosan csak úgy tudnak továbbjutni, ha legalább három góllal megverik a franciákat.

B csoport
A csoport állása két forduló után:
1. Franciaország 2 1 1 - 4-3 4 pont
2. Anglia 2 1 - 1 4-2 3 pont
3. Horvátország 2 - 2 - 2-2 2 pont
4. Svájc 2 - 1 1 0-3 0 pont

Az utolsó forduló párosítása:
Anglia-Horvátország (hétfő, 20.45)
Franciaország-Svájc (hétfő, 20.45)

A franciák továbbjutnak, ha:
- nyernek, vagy döntetlent játszanak Svájccal
- kikapnak, de legfeljebb két góllal ÉS a Horvátország-Anglia döntetlen.

Az angolok továbbjutnak, ha:
- nyernek, vagy döntetlenent játszanak a horvátokkal.

A horvátok továbbjutnak, ha:
- nyernek az angolok ellen

A C csoportból Bulgária már kiesett, és itt van a legnagyobb esélye a hármas pontegyenlőségnek. Ehhez olasz győzelem kell, és döntetlen a svéd-dánon, márpedig mindkét eredmény reálisnak tűnik. A skandináv válogatottak akár barátságos 2-2-öt is játszhatnak, amivel élből továbbjutnak, és kiejtik a Tottit nélkülöző olasz válogatottat. Ugyancsak biztosan továbbjutnak, ha az olaszok nem verik meg a bulgárokat.

C csoport
A csoport állása két forduló után:
1. Svédország 2 1 1 - 6-1 4 pont
2. Dánia 2 1 1 0 2-0 4 pont
3. Olaszország 2 - 2 - 1-1 2 pont
4. Bulgária 2 - - 2 0-7 0 pont

Az utolsó forduló párosítása:
Olaszország-Bulgária (kedd, 20.45)
Svédország-Dánia (kedd, 20.45)

A svédek továbbjutnak, ha:
- nyernek, vagy döntetlent játszanak Dániával
- Olaszország nem veri meg Bulgáriát.

A dánok továbbjutnak, ha:
- nyernek Svédország ellen
- döntetlent játszanak Svédországgal, de legalább két gólt szereznek (pl. 2-2)
- 1-1-es döntetlent játszanak Svédországgal ÉS Olaszország nem veri meg több, mint egy góllal Bulgáriát
- Olaszország nem veri meg Bulgáriát.

Az olaszok továbbjutnak, ha:
- Nyernek Bulgária ellen ÉS a Svédország-Dánia eredménye nem döntetlen
- nyernek Bulgária ellen ÉS a Svédország-Dánia eredménye 0-0
- legalább két góllal nyernek Bulgária ellen ÉS a Svédország-Dánia eredménye 1-1

(Olaszország és Dánia között abszolút holtverseny van, ha az olaszok 2-0-ra nyernek Bulgária ellen és a svéd-dán végeredménye 1-1. Ebben az esetben az Eb-selejtezőkön és a 2002-es világbajnokságon elért eredmények összesítése határoz a sorrendről, és ezzel az olaszok lennének jobbak.)

A D csoportban a már továbbjutott csehek mellett a másik három együttes közel azonos esélyekkel pályázik a továbbjutásra. Ha a németek nyernek a feltehetően tartalékosan felálló csehek ellen, akkor nincs mit száémolni, mert Völler csapata továbblép. Ha viszont csak döntetlenre futja az erejükből, vagy kikapnak, megnyílik az esély a másik két csapat előtt. Papíron a hollandok jóval esélyesebbek a letteknél, de Verpakovskis egy-két villanásával meglepetést okozhat, és még a balti állam együttese is továbbmehet sikere esetén.

D-csoport:
Az állás:
1. Csehország 2 2 - - 5-3 6 pont
2. Németország 2 - 2 - 1-1 2 pont
3. Hollandia 2 - 1 1 3-4 1 pont
4. Lettország 2 - 1 1 1-2 1 pont

Az utolsó forduló párosítása:
Csehország-Németország (szerda, 20.45)
Hollandia-Lettország (szerda, 20.45)

a németek továbbjutnak, ha:
- nyernek a csehek ellen
- döntetlen játszanak a csehekkel, és a hollandok is a lettekkel
- 3-2-re kikapnak a csehek ellen, és a hollandok 0-0-t játszanak a lettekkel, mert akkor abszolút holtverseny lesz a két csapat között, és abban az esetben az UEFA rangsora dönt, amiben a legutóbbi vb és az Eb-selejtezők eredményei szerepelnek. E tekintetben a németek jobbak

a hollandok továbbjutnak, ha:
- nyernek a lettek ellen, és a németek nem verik meg a cseheket
- ha nem 0-0-ás döntetlent játszanak a lettekkel, és a németek kikapnak

a lettek továbjutnak, ha:
- nyernek a hollandok ellen, és a németek nem verik meg a cseheket

N;
hirdetés