CímlaponA rovat hírei |
Pavel Nedved2004. 04. 30., 13:22 | Frissítve: 2004. május 12., szerda 16:02
A Dukla Praha igazolta le elsőként, de mindössze egy évet húzott le a csapatnál, mert a legjobb cseh együttes, a Sparta is felfigyelt kivételes képességeire, munkabírására, és rögvest szerződtette. A Spartában is gyorsan a meghatározó emberek közé verekedte magát, minek köszönhetően huszonnégy évesen bekerülhetett az angliai Európa-bajnokságon szereplő cseh együttesbe. Itt ismerhette meg igazán a közvélemény, kivált, mert pontos lövésével döntő érdemeket szerzett abban, hogy az olaszok a csoportmeccsek után hazafelé vegyék az irányt. (2-1-re verték Sacchi csapatát.) Mivel a Lazio edzője akkoriban a cseh származású Zdenek Zeman volt, szinte előre megvolt írva a sorsa, hogy Rómában folytatja. Cragnotti elnök belement az alkuba, és a Lazio történetének egyik legjobb periódusát produkálta. Bejutottak az UEFA-Kupa fináléjába, megnyerték az utolsó KEK-döntőt, '99-ben. 2001-ben Zidane távozása után vetett szemet rá a Juventus, és gyorsan beilleszkedett a "Zebrákhoz". A szakvezető, Marcello Lippi az addig rendszeresen a szélen is játszó Nedvedet a pálya közepe felé irányította, és azóta érzékelhető: kiváló húzásnak bizonyult ez a lépés, mert a Juventus Nedved nélkül már nem az, ami.
2003-ban második legidősebbként, harmincegy évesen kiérdemelte az aranylabdát, hiszen a Bajnokok Ligájában a fináléig vezette csapatát, fontos gólokat lőtt, ám egy buta szabálytalanság következtében, egyszersmind második sárgájának köszönhetően nem játszhatott a Milan ellen. Ha sérülés nem hátráltatja, az Eb-n is igazolja klasszisát.
|