Százezren ünnepelték a németeket Berlinben
Több mint százezer szurkoló győztesként ünnepelte az Európa-bajnoki ezüstérmes német válogatottat hétfőn délután a Brandenburgi kapunál. A csapatot Klaus Wowereit berlini polgármester köszöntötte. A felállított pódiumon a rajongók hatalmas üdvrivalgása közepette egyenként jelentek meg a játékosok, s köszönték meg a szurkolók támogatását.
A fogadtatásból kitűnt, hogy a szurkolók jóval elégedettebbek voltak a csapat teljesítményével, mint maguk a labdarúgók, akik közül nem is egy csalódottságának adott hangot a vasárnap esti vereség miatt. Azt azonban kivétel nélkül elismerték, hogy a bécsi döntőben a spanyolok jobbak voltak.
A kedvenc Lucas Podolski és Bastian Sweinsteiger volt, de hatalmas üdvrivalgás fogadta a kapitány Michael Ballackot és a kapust, Jens Lehmannt is, aki még nem döntötte el, hogy búcsút mond-e a válogatottnak vagy nem.
"Így menetelnek a németek 2010-ig" - állt a felirat a játékosok trikóján, mintegy jelezve, hogy a két évvel ezelőtti világbajnoki harmadik hely, a mostani Európa-bajnoki második helyezés után két év múlva a dél-afrikai világbajnokságon a csapat győzelemre tör.