Javában zajlik a labdarúgó Európa-bajnokság, de a meccsek között néha nem árt egy ki lazítás. Ennek érdekében szavaztattuk meg az olvasókat, melyik szurkolócsoport hölgytagjait tartják a legszebbeknek.
Hogy milyen rendesek vagyunk, azt az is bizonyítja, hogy a szavazást hét végén bonyolítottuk le, nehogy az irodában valaki rajtakapja önöket, hogy nemcsak a meccsek tudósítását és értékelését olvassák munkaidőben és azon is túl.
A döntéshozatal lezajlott, sőt elvben még most is lehet, ikszelni, és meg is lehet nézni a pontos számokar a fent hivatkozott link alatt, de mi most csak a dobogósokat említjük.
A harmadik helyen az oroszok végeztek, akik több versenyzővel is képviselték magukat, de valószínűleg az alanti képen látható versenyzőnek köszönhetően szerezték meg az elismerésre méltó bronzérmet. Ezzel a csapatuk valószínűleg most már nem lenne elégedett az Eb-n.
A második helyen a holland szereplő zárt, aki minden bizonnyal annak is köszönheti sikerét, hogy ő volt a galéria nyitóképe, de nem jelenthetett hátrányt számára a kebelmérete és kedvenc csapata akkor még zseniális játéka sem. Ő szűken verte orosz riválisát.
Az első helyen azok a horvátok zártak, akik a németek legyőzése után nem titkoltan az Eb-győzelemre hajtottak, de a törökök ellen a hosszabbítás ráadásában bukták el a továbbjutást. Galériánkban kétszer két versenyzővel szerepeltek, de amíg az egyik kép hősnői a lapvezetés meglátása szerint transzvesztitára emlékeztetnek, addig a másikon két valóban gyönyörű nő látható, mint látható.
Ami hihetetlennek tűnik: a horvátok több mint ötször annyi szavazatot kaptak, mint bármely üldözőjük. Persze biztos jutott voks a többieknek is, transzvesztitástul. Mi tagadás, most már látjuk, nem volt teljesen igazságos ez a verseny, de hát a labdarúgás maga sem igazságos. Bár azok után, hogy az olaszok tizenegyesekkel kiestek a negyeddöntőben, hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy egy kicsit mégis.