Donadoni boldog, az olaszok ünnepelnek
További Laza cikkek
Bár a továbbjutás tényén kívül nem sok minden van, aminek örülhetnek az olaszok, a sajtó mégis pozitívan értékeli a világbajnok nyolcaddöntőbe kerülését, és optimistán tekint a jövőbe. Az érintettek a csapat küzdőszellemét és egységét méltatják, a francia Domenech ellenben úgy belekavarodott a magyarázkodásába, hogy már a büntető jogosságának megkérdőjelezéséig merészkedett.
A busa szemöldökű mester így értékelt: „Hatalmas hiba volt büntetőt és kiállítást ítélnie Michelnek. Katasztrofális esténk volt, 10 perc után elveszítettük egyik legjobbunkat, majd következett a szlovák bíró hibájából megítélt tizenegyes. Úgy tűnik, eldöntötték a fejünk felett, hogy Olaszországnak kell a legjobb nyolc közé jutnia.”
Kollégája érthetően sokkal boldogabb volt a lefújás után. „Nagyszerű meccset játszottunk. Furcsa mód a kiállítás mintha minket zavart volna meg, hiszen előtte sokkal meggyőzőbbek voltunk, de a szerencse a mi oldalunkra állt, és a második góllal megnyugtattuk magunkat. Bár De Rossi lövése a sorfalról pattant be, mégsem hiszem, hogy a szerencsének köszönhetnénk a továbbjutást, hiszen rengeteg helyzetünk adódott.”
Az olasz válogatott remekül játszó balhátvédje, Grosso a csapat egységét emelte ki. „Ha a média néha mást is sugall, a csapaton belül mindig remek volt a hangulat. Tegnap mindannyian arra készültünk, hogy a maximumot adjuk ki magunkból, és nem volt kétségünk afelől, hogy ez továbbjutást ér. Boldogok vagyunk, hogy végül így is lett.”
A kritikák kereszttüzében álló csatár, Toni mi mást mondhatott volna, mint az ilyenkor szokásosnak számító klisét: „Az a fontos, hogy bejutottunk a legjobb nyolc közé, nem az, hogy ki szerezte a gólunkat. Olaszországban egyébként is szokás, hogy ha valaki hibázik, a média azonnal nekiesik, akár játékosról, akár edzőről van szó.”
A negyeddöntőben az olaszok nem számíthatnak két eltiltott játékosukra, Pirlóra és Gattusóra. Hiányukról így vélekedett Toni: „Pirlo rettenetesen fog hiányozni, főleg nekünk, csatároknak, hiszen az ő passzaiból tudunk helyzetbe kerülni, Rino játéka pedig stabilitást biztosít, de biztos vagyok benne, hogy aki a helyükre kerül, a legjobbját nyújtja.”
„Egy percre sem kételkedtünk Hollandia sportszerűségében!” Ez már Albertini kegyes füllentése, aki a csapat küzdőszellemét dicsérte a kiharcolt továbbjutás után. „A csapat küzdőszelleme példás, és ez nagyon sokat érhet a tornán. Az elvégzett kemény munkára építve egy kis szerencsével messzire juthatunk.”
Az olaszok legendája, Gigi Riva Buffont emelte a pajzsára: „A második félidőben volt egy hatalmas védése, amely nélkül újra nyílttá válhatott volna a mérkőzés. Mit lehet még elmondani róla? Ő a világ legjobb kapusa.”
A mérkőzést végleg eldöntő gólt szerző De Rossi így értékelt: „Boldog vagyok, hogy szerencsésnek mondható gólom mellé jól ment a játék is. Nagyon meg kellett küzdenünk a továbbjutásért, többen már le is írtak minket, de mi újra bizonyítottuk, hogy megvan bennünk az erő és az akarat.”
Egy újságíró kérdésére reagálva kitért egy érdekes részletre is: „Egyáltalán nem haragszom a mesterre, amiért nem tett be a csapatba Hollandia ellen. Csalódott voltam, hogy nem lehetek a pályán, de nem jobban, mint a többi padon ülő játékos. Akik ismernek, tudják, hogy mindig elfogadom az edzőim döntését.”
Nos, De Rossinak – ha a franciák elleni teljesítménye után Donadoninak megfordulna a fejében, hogy kihagyja – Gattuso és Pirlo hiányában biztosan jut hely az olasz kezdőcsapatban a Spanyolország ellen esedékes nyolcaddöntőben.