Eb-lázban az amstetteni rém gyermekei
Másfél hónappal szabadulásuk után az ausztriai amstetteni klinika területén, egy háromszáz négyzetméteres lakásban próbálnak felkészülni a normális életre Josef Fritzl áldozatai. A vérfertőző amstetteni rém saját lányától, erőszakból született gyermekei, Lisa, Monika, Stefan, Felix és Alexander, illetve a kómából alig egy hete felébresztett Kerstin anyjukkal, Elisabethtel és nagyanyjukkal, Rosemarievel élnek.
A 24 évig fogva tartott Elisabeth mellett a három, eddig kizárólag – a vérfertőző apjuk lakása alatt kialakított – pincében élt három gyerek és a Fritzllel és feleségével felnőtt három gyerek is itt van. Utóbbiakról a nagymama azt hitte, hogy 1984-ben eltűnt és tudta szerint vallási szektába állt lánya a küszöbükre tette őket.
Most normális életet próbálnak élni - írja a Neue Krone Zeitung. Reggel reggeliznek, amit Elisabeth készít el a kórházi alkalmazottak segítségével. Utána a magántanárok jönnek a gyerekekhez, akikkel nagyanyjuk szokott társasjátékozni. A legnagyobb fiú, Stefan szereti a számítógépes játékokat. Látogatók is szoktak jönni, Elisabeth egyik nővére és az ő gyermekei.
A nap fénypontja a közös meccsnézés. Az Európa-bajnokság alatt esténként együtt ülnek a tévé előtt, hangosan szurkolnak, kiabálnak, ünneplik a győztest, írják az osztrák lapok. A két hete még kómában fekvő Kerstin is velük van.
Fritzl gyermekei készülnek a való életre, ami nem tudni mikor kezdődhet számukra, de biztosan új személyiséggel vágnak majd neki. Ügyvédjük szerint a körülményekhez képest jól vannak és fejlődnek, ez a sokk miatt mélyaltatott Kerstin esetében biztosan lassabb lesz.