Van der Vaart szellentett a kispadon
A tartaléknak nevezett klasszisaival felálló Hollandia simán legyőzte a továbbjutásért csak elvileg küzdő, azért gyakorlatilag semmit sem tevő Romániát. A kispadon az eredeti kezdőcsapat tagjai ültek, azt figyelték, ahogy Robben és Van Persie vezérletével a többiek 2-0-ra nyernek.
Ott volt többek között Rafael van der Vaart is, akinek magánszámát elkapta egy tévékamera is.
A felvételen jól látszik, hogy a mellette ülők hirtelen az orrukra húzzák a mezüket, és idegesen tekintgetnek a hamburgi középpályásra. Van der Vaart fölényes félmosollyal és kárörvendő félrenézegetéssel válaszol a vádló pillantásokra. Egyértelmű, vaskosan odaszellentett a többiek orra alá.
Az esetet természetesen a részletekre fogékony és válogatottjuk távolléte okán nyugodt angol kommentátorok szúrták ki. A BBC stúdiójában világklasszisok (Lineker, Shearer) hahotáztak az eseten, az ITV4-nél Robbie Earle elemzett is. A volt jamaicai válogatott félig komoly arccal magyarázta, hogy Marco van Bastennek rendet kell tennie, mert ez a helyzet akár a teljesítmény rovására is mehet.
A jelentben szenvedő félként részt vett Edwin van der Sar is, aki volt már szereplője hasonló esetnek. A Skysportson futó szórakoztató focimagazin, a Soccer AM egyik rovatában az elkapott jeleneteket bemutató Third Eye (harmadik szem) egyik adásában bukkantunk ilyesmire. Az ősszel játszott Manchester United-Dinamo Kijev BL-csoportmeccs előtt a játékoskijáróban Wayne Rooney kezdi az orrára húzni a mezét, a mögötte állók is követik. Az előtte toporgó van der Sar viszont nem. Hogy ő volt-e a tettes, nem tudni, mindenestre a csatár a kijeviekre nézett elég csúnyán.