Spanyolország ellen nincs nyerő taktika

Egyik szövetségi kapitány sem húzott váratlant a Spanyolország – Hollandia vb-döntőn, mindkét csapat a megszokott játékát és felállását hozta.

Van Marwijk holland kapitány nagyon jól hasznosította a német-spanyol elődöntő tapasztalatait, csapata védekezését jó harminc méterre tolta fel a kaputól, hogy az ellenfél még átlövésből se veszélyeztethessen.

A holland csapat keményen rugdosott a középpályán, Sneijder és Robben is a saját térfelén védekezett, a spanyol csapatnak szinte esélye sem volt átvinnie rajtuk a labdát. Villát próbálták kiugratni vagy Ramos felfutásaival a szélen a holland védelem mögé kerülni, de Van Marwijk egy apró kiigazítással átállt 4-5-1-re védekezésben.

Ezzel a patthelyzettel a 30. percben gyakorlatilag véget ért az első félidő. A spanyolok nem tudtak átmenni a falon, a hollandok támadásépítése viszont arra korlátozódott, hogy a védők Robben és Van Persie irányába rugdosták a labdát; ezeket nem lehetett indításnak nevezni.

A második félidőre annyit változott a helyzet, hogy a spanyolok szigorítottak a letámadásukon, nem engedték ki a hollandokat a tizenhatosuk előteréből. Ezzel a támadójátékuk is hatékonyabb lett, hiszen közelebb kerültek a kapuhoz, és ha el is veszítették a labdát, az ellenfélnek csak annyi ideje volt, hogy előrevágja.

A második félidő végére a középpályás tömörülés kezdett szétszakadni, a hollandok nem bírták fenntartani a taktikájukhoz szükséges futómennyiséget.

Ezen a ponton Del Bosque két nagyszerű lépést tett: először Navas beállításával valódi szélsőt hozott a csapatba, amivel széthúzta a hollandok védekezését, majd később Xabi Alonsót a támadásban hasznosabb Fabregasra cserélte.

Az agresszívebb letámadással és a két változtatással elérte, hogy a fáradó hollandok ellen mind a jobb oldalon, mind középen hatékonyabban tudták átvinni a labdát.

Közben Van Marwijk is kockáztatott, belátta, hogy a konstans bekkelésből aligha tudnak gólt szerezni, ezért meghúzta a Kuyt-Elia- cserét. A középpályásjáték ezzel eltűnt, a spanyolok már az ellenfél tizenhatosán adogathattak, cserében viszont fellazult a védekezésük, amit Hollandia kétszer is ki tudott használni.

Végjáték
Hollandiának ez a két helyzete (egyben ziccere) volt igazából a második félidőben, miközben a spanyolok egyre többször kerültek a kapu elé, és az idő előrehaladtával egyre biztosabbá vált, hogy a hollandok nem bírják végig fizikailag az örökös labdakergetést, és előbb vagy utóbb megroppannak a spanyol nyomás alatt.

Sorra jöttek a spanyol lehetőségek, már Xavi és Fabregas is sokkal szabadabban érkezett a csatárok mögé, és Heitinga második sárgájával minden eldőlt.

A meccset folyamatos szabálytalanságokkal – és olykor kirívó durvaságokkal – tördelő holland válogatott játékának szinte törvényszerű következménye volt a kiállítás – igazság szerint már sokkal korábban bekövetkezhetett volna.

Itt vissza kell utalni egy korábbi eseményre: Van Marwijk öt perccel korábban de Jong helyett van der Vaartot küldte pályára, és ezzel kezdetét vette a hollandok orosz rulettje. Darabra nem csökkent a védők száma, hiszen Van der Vaart az elődje pozícióját vette fel a védelem előtt, de szerepe arra korlátozódott, hogy hosszú indításokkal hozza helyzetbe az ellenfél térfelén várakozó társait. Vakmerő lépés, Van Marwijk nem a tizenegyesekre játszott.

A kiállítás azonban mindent megváltoztatott. Ekkora a hollandoknak már nem volt cserelehetőségük, Heitinga helyére van Bommel lépett hátra, és gyakorlatilag elvesztették a középpályájukat. Van Bommel és van der Vaart a védősorba kényszerült, Robben és Elia a spanyol térfélén várta a labdákat.

Ennek is köszönhető, hogy a mérkőzésen először tudta valaki 40 méteren át vezetni a labdát anélkül, hogy felrúgták volna. Navas gyorsaságának köszönhető a gól, Torres beadásakor még nem állt fel teljesen a védelem, van der Vaart hibáját pedig már ki tudták használni a spanyolok.

Sokan fanyalognak a spanyol csapat alacsony gólátlaga miatt, de mostanra többszörösen beigazolódott, hogy ellenük szinte nincs nyerő taktika. Kizárólag olyan csapatoktól kaptak ki (Egyesült Államok tavaly, Svájc most a vb-n), akik jó adag szerencse mellett bekkelték végig a meccset, és évek óta nincs csapat, aki felvállalna ellenük egy nyílt mérkőzést.

A letámadással kombinált örökös labdatartás és az ellenfélre háruló folyamatos nyomás nem a leglátványosabb módja a győzelemnek, de hatékonysága elsöprő. A 2008-as Eb egyik sztárjának számító orosz válogatottat kétszer is simán elintézték, és a vb-kedvenc németeknek sem volt reális esélyük.

Hollandia a lehetőségre álló eszközökkel mindent kihozott a döntőből, utolsó percig tartó küzdelembe kényszerítette a spanyolokat, de a végére mind fizikálisan, mind mentálisan szétesett, ráadásul emberhátrányba is került. Adja magát az analógia: az addig törő-zúzó bika végül betérdelt, Iniesta pedig ledöfte a sebzett áldozatot.

Semmiképp sem látványos, de iszonyatosan feszült és kiélezett meccset hozott a döntő, a spanyolok ismét bebizonyították, hogy ha kell, szenvedni is tudnak a győzelemért. Évek óta uralják a világ labdarúgását, egész egyszerűen megfogalmazva: a körülményektől függetlenül legalább egy góllal bárkinél jobbak. Nem kérdés, ez egy korszakos csapat, teljesen megérdemli a világbajnoki címet is.