Ellopja-e Torres az Aranylabdát?
Döntően befolyásolja az év végi FIFA-Aranylabda-szavazást az Európa-bajnokság, aki itt nagyot villant és sokat ért el, remek esélyekkel indul - elméletileg. Az idei Aranylabda ugyanis érdekes lesz, mert a várható első két helyezettből az egyik olyan futballista lesz, aki nem is játszhatott az Eb-n, a másik olyan, aki remek volt ugyan rajta, de nem jutott elég sokáig, ráadásul ellentmondásos körülmények között búcsúzott.
Ha az utóbbi pár évtized szokásait nézzük, Fernando Torres a favorit: BL-t és FA-kupát nyert a Chelsea-vel, majd Európa-bajnok lett Spanyolországgal, gólt és gólpasszt adott a döntőben, a torna gólkirálya és aranycipőse lett. Mindezt alig másfél hónapon belül, fenomenális teljesítmény - lenne. Torres mögött viszont nincs igazi teljesítmény, és sem a Chelsea-ben, sem a spanyoloknál nem rajta múlt a győzelem, sem a BL-döntőn, sem az Eb-döntőn nem kezdhetett, egyik csapatnak sem volt meghatározó játékosa.
A szavazás nem szakmai, sőt
2010 óta, mióta a FIFA bekebelezte a France Football aranylabdáját, a Ballon d'Ort, és létre jött a FIFA Ballon d'Or, már nem csak az európai szaklapok újságírói, hanem a világ szövetségi kapitányai és a válogatottak csapatkapitányai is szavazhatnak, a három részleg voksaiból tevődik össze a végeredmény. Mivel a FIFA-nak kvázi boldog-boldogtalan a tagja, előfordulhat olyan helyzet, mint két éve, amikor Xavi volt az egyik esélyes, viszont több egzotikus ország képviselőjétől Xabi Alonso kapott meglepően sok szavazatot. Nem bizonyosodott be, de igen valószínű, hogy összekeverték a két spanyolt, így Xavi értékes pontokat veszített, és lett harmadik.
Torres a klubjában a múlt szezonban 11 gólt szerzett 49 meccsen, az Eb-n hármat, ugyanannyit, mint Mandzukic, Dzagojev, Gomez, Balotelli és Cristiano Ronaldo. Az Aranycipőt azért kapta, mert volt még egy gólpassza is, ugyanúgy, mint Gomeznek, csakhogy ő 189 perc alatt érte el ezt, a német meg 282 alatt. Vagyis Torres 93 perccel lett aranycipős. És akkor még arról nem beszéltünk, hogy három Eb-góljából kettőt a torna leggyengébb csapatának, Írországnak rúgta, a harmadikat ugyan a döntőn, de 2-0-nál, öt perccel a vége előtt.
Hiába a temérdek, mások számára egy teljes karrierre is elég kupa, Torres várhatóan az első ötben sem lesz az Aranylabda-szavazáson. Ha úgy lenne, mint 2010 előtt, hogy csak újságírók voksolnak, talán lenne esélye, ám azóta változott a rendszer, a futballválogatottak szövetségi és csapatkapitányai is leadhatják a szavazatukat. Futballista soha, futballedző - főleg, ha volt futballista - ritkán kezd el taktikai szerepet meg stratégiai fontosságot elemezni. (Nem mintha ezekben Torres kiemelkedett volna.) Azt nézi, az illető mennyi gólt lőtt, és mennyire tud futballozni - nem csak érkezni, mint Gomez. 2010-ben, ha még mindig csak újságírók szavaznak, Sneijder kapta volna az Aranylabdát, és vb-döntője, valamint BL-győzelme miatt még védhető is lett volna a dolog.
Irányvonalak nem igen vannak
Azt, hogy ki kit tesz be az első háromba, nem kell megindokolni, mindössze három nevet kell a papírra írni, az adott voksoló szerinti 1., 2. és 3. helyezettet, akik 5-3-1 pontot kapnak. Nincs irányvonal, hogy mire kell tekintettel lenni, igazából csak egy, a Fair Play, de az is kimondatlanul. Például 2006-ban a FIFA ugyan még nem szállt be a díjba, de abban az évben a vb-döntőn kiállított, a meccs után visszavonult Zinedine Zidane ötödik lett a decemberi szavazáson.
Ezért jön képbe az Eb-ről inkább Cristiano Ronaldo, még ha Torres három csapat és egy egyéni címével szemben neki mindösszesen egy spanyol bajnoksága van. Csakhogy a Real Madridban ő 60-at lőtt az elmúlt évadban, az Eb-n meg Torreshez hasonlóan hármat. Méghozzá mindhárom létfontosságú volt: az első kettővel Hollandiát, a harmadikkal a cseheket verte ki, és vitte Portugáliát a négy közé kvázi egyedül. És volt még négy kapufája is, ami persze semmit nem jelent, de azért meghatározó adat arról, hogyan futballozott az Európa-bajnokságon.
Mégis könnyen előfordulhat, hogy mindez nem ér majd semmit sem decemberben, mert Messi annyi gólt szerzett az elmúlt szezonban a Barcában, mint a legtöbb klub 25 játékosa együtt összesen. 81-nél állt meg június közepén a világ legjobbja - csak a Barcában 73-nál -, még az Eb alatt is hármat vágott Brazíliának, pár órára elhomályosítva az európaiakat. Messinek egy csapattrófeája van, a Spanyol Kupa, ami nem ér annyit, mint egy bajnokság, de azért rangos dolog, ráadásul hozzá jön a spanyol gólkirályi cím és az európai Aranycipő elnyerése hihetetlen 50 bajnoki találattal. Ha persze Ronaldo aranyat nyert volna Portugáliával, akkor lépéselőnybe került volna Messivel szemben. Így az őszi szezonban egy kiugró teljesítmény sokat jelenthet majd kettejük párharcában. Ahogyan van Basten is egy, a Bajnokok Ligájában jókor lőtt mesternégyesnek köszönheti leginkább a harmadik Aranylabdáját, 1992-ben ugyanis nemhogy nem nyert Eb-t, hanem ő hagyta ki azt a 11-est, amivel kiestek a hollandok a későbbi győztes dánokkal szemben.
Biztosan Torres elé kerül majd Andrés Iniesta, akit az UEFA az Eb legjobb játékosának választott, az az ember, akinek a legnagyobb része volt a spanyol triplázásban. Úgy sikerült neki mindez, hogy gólt ugyan nem lőtt, és még így sem kellett hozzá sasszem, hogy a spanyolok góljainak 70 százalékára kapásból rámondja még egy laikus is, hogy hát ez a támadás is Iniestától indult, vagy hogy megint mekkora passzt adott a 6-os. Nem véletlen, hogy róla készült több olyan bekerítős fotó is, amin mintha egyedül harcolna az ellenféllel, és nem C. Ronaldóról, de főleg nem Torresről. Iniesta örökre Aranylabda-helyezett marad, nem lő elég gólt ahhoz, hogy C-vel és Messivel felvegye a versenyt, és mint két éve láttuk, már az sem elég, ha az ember hosszabbításban dönt el egy vb-döntőt.
Aranylabda az Eb-k évében
1964: Eb-győztes: Spanyolország, aranylabdás: Law (skót)
1968: Eb-győztes: Olaszország, aranylabdás: Best (angol)
1972: Eb-győztes: NSZK, aranylabdás: Beckenbauer (német)
1976: Eb-győztes: Csehszlovákia, aranylabdás: Beckenbauer (német)
1980: Eb-győztes: NSZK, aranylabdás: Rummenigge (német)
1984: Eb-győztes: Franciaország, aranylabdás: Platini (francia)
1988: Eb-győztes: Hollandia, aranylabdás: van Basten (holland)
1992: Eb-győztes: Dánia aranylabdás: van Basten (holland)
1996: Eb-győztes: Németország, aranylabdás: Sammer (német)
2000: Eb-győztes: Franciaország, aranylabdás Figo (portguál)
2004: Eb-győztes: Görögország, aranylabdás Sevcsenko (ukrán)
2008. Eb-győztes: Spanyolország, aranylabdás C. Ronaldo (portugál)
2012: Eb-győztes: Spanyolország, aranylabdás ?
Amikor a németek nyertek Eb-t, minding német lett az aranylabdás. Amikor spanyolok, soha nem lett spanyol. Suarez volt az utolsó spanyol aranylabdás, még 1960-ban.
Ezek után például Andrea Pirlo Aranylabda-sanszáról felesleges is beszélni, annak ellenére, hogy csodálatosan vitte az olasz válogatottat - előtte meg a Juventust egész szezonban. Ott van Xavi is, aki már 2009-re kiérdemelte az életmű-aranylabdát, de 2010-ben, amikor reális esélye volt, sem kapta meg. Most gyengébb szezonja volt, az Eb-n sem villogott a döntőig, elképzelhetetlen, hogy most döntsenek úgy hallgatólagosan a világ futballszereplői, hogy odaadják neki több évre visszamenőleg.
Top5-ös helyezés kinéz nekik is, de ez sem őket nem vigasztalja, sem minket, az Aranylabda a kapitányok és játékosaik bevonásával szintén gólversennyé vált. Legalábbis amíg van két ember, aki 50-60-70 fölött lő egy szezonban, mert velük úgysem lehet versenyezni.
Esélytelen zsenik a kapuban
50 év alatt egyszer kapta meg kapus az Aranylabdát, Lev Jasin 1968-ban, és valójában el sem tudjuk képzelni, hogyan kellett védenie, hogy a kor góllövőit is maga alá gyűrhesse. Manapság sajnos csak álom a kapusaranylabda, amihez tíz éve Oliver Kahn került a legközelebb a vb után. Pedig jelenleg van két szinte egyformán kiemelkedő kapusa a világnak, Gianluigi Buffon az olaszoktól és Iker Casillas a spanyoloktól. Nem is lehet tudni, hány büntetőt kellene védeniük, tizenegyespárbajt eldönteniük, de az biztos, pár lőtt gól nélkül közelébe nem kerülhetnek a trófeának.