Hét ok, ami romba döntötte a spanyolokat
További Cikkek cikkek
1. A védelem
Noha a szurkolók általában arra emlékeznek, milyen jól játszott valamelyik csatár vagy középpályás, és eldöntötte a meccset egy megmozdulásával, de mint minden nagy edző, Vicente Del Bosque is a saját bőrén érezhette, hogy egy nagy tornát a védekezéssel lehet megnyerni.
A spanyolok 2010-ben az egyenes kieséses szakaszban gólt sem kaptak, ezt megismételték két év múlva az Európa-bajnokságon. A három győztes tornán, tehát a 2008-as Eb-vel együtt összesen hat gólt kaptak 19 meccsen, most kettőn sikerült hetet.
Ezzel együtt nemcsak a hátvédsor volt gyenge, hanem a középpályás védekezést sem sikerült hatékonyan megoldani, ez vezetett a labilis védekezéshez. Xabi Alonso és Busquets nem mozgott jól egymás mellett, nem adtak lendületet, nem szűrtek kellőképpen, valójában sehogy. Tudásuk alatt játszottak, utóbbi úgy, ahogy egész szezonban a Barcelonában is. A jelenlegi futball kulcspozícióiban vannak, nem segítették a többieket. Xavi sem tudott már vezér lenni, és őt a második meccsre ki is vette Del Bosque kapitány.
Még talán ezt is elviselték volna, Piqué megingásait ugyanakkor már nem. Az első holland gólnál idegen testként mozgott, belógott, Van Persie fejese után nem véletlenül integetett neki Ramos azonnal, hogy figyeljen jobban a helyezkedésre.
Puyol már két éve sem volt, de Piqué és Ramos akkor meg tudta oldani a feladatokat, jól kiegészítették egymást, most nem. Del Bosque felelőssége, hogy ezt nem észlelte előre, annál inkább, mert Piqué az egész szezonban a tudása alatt játszott a Barcelonában.
2. A kiválasztás
Nemcsak azt nem észlelte, hogy Piqué nincs formában, hogy a koncentrációja totálisan elveszett, hanem azt sem látta, hogy csatárposzton nem megfelelő döntést hozott. Nem a vb-n, hanem már a kerethirdetésnél.
Fernando Llorentét például ki sem vitte, pedig ő gólokat lőtt a szezonban a Juventusban, és nem is facsarta ki teljesen a szezon, májusra még rég bajnok volt, így megfelelő regenerációval felpöröghetett volna erre a tornára.
Llorente világbajnok, a kapitány most mégis jobban bízott az önmagáról is lesújtó képet festő Fernando Torresben és a lábtörése után, közel két éve hanyatló David Villában. Costát, ha már honosították Brazíliából, nyilván ki kellett vinni, még akkor is, ha akciógólt április közepén rúgott utoljára. Sérülése később abban is megakadályozta, hogy legalább szezon eleji, vagy a szezon közepi formáját idézze. Most láthatatlan volt.
A kapitány mentségére szóljon, hogy a kiválasztásnál nem volt könnyű helyzetben, hiszen egy széles körű generációváltást nem szerencsés az év legfontosabb eseménye előtt levezényelni. De ennél kevesebbre sem volt képes, frissebb és a sikerre éhes játékosai kezdőbe állítását sem merte meghúzni. Az előző két évben számos fiatalt próbált ki, de úgy látszik csak azért, hogy megérezzék a válogatott légkörét.
Miután két spanyol klub, az Atletico Madrid és a Real Madrid játszotta a BL-döntőt, Juanfrant és Kokét az Atleticóból kockázat nélkül beállíthatta volna, hiszen előbbi legalább annyira jó lett volna, mint Azpilicueta, sőt, sokkal megbízhatóbb és ügyesebb futballista nála, utóbbi pedig biztosan nem lett volna haszontalanabb Busquetsnél, még inkább Xabi Alonsónál.
Azpili a Chelsea-ben átlagos szezont futott, míg Busquets a Barcával tette ugyanezt, míg a másik kettő bajnok lett, akiket feszített volna a bizonyítási vágy, hogy hazájukért játszhatnak. Egyikük sem világbajnok, Koke még csak nem is Európa-bajnok, úgy játszhatott volna, mint Xaviék hat éve.
És az is igaz, hogy sokáig lehetne még ragozni, hogy Iscónak is helyet lehetett volna szorítani a keretben, de ha nem ad neki elég időt bizonyítani – mint tette azt például Matával, Cazorlával, az egy chilei második félidőt kapó Kokéval –, akkor meg úgyis mindegy.
Persze érthető, hatalmas támadási felület Xavit, illetve Piquét nem kivinni, nem játszatni: hogyan mondhatott le róluk, a sztároknak ott kell lenniük! Viszont nem csoda, hogy a holland zakó után épp kettejüket vette ki Del Bosque, de ez is kevés lett. Persze nem tudni, hogyan hatott volna a csapategységre egy ennél drasztikusabb változtatás az első meccs után, utólag viszont már elmondhatjuk, hogy nem ezen múlott volna.
3. Túlzott hit a barcásokban
2009 és 2011 a Barcelona éve volt a Bajnokok Ligájában, természetesen meglovagolta a hullámot Del Bosque, hiszen a tiki-taka 2010-ben is majdnem megállíthatatlan volt, az pedig, hogy a Barca az Interrel szemben kiesett a BL-elődöntőben csak még harapósabbá tette a játékosokat a vb-n.
Számtalan spanyol fórumozó arról beszél, hol több, hol kevesebb indulattal, hogy Guardiola tette naggyá Del Bosquét, míg Tata Martino döntötte össze a szobrát. Közvetve így is van, a barcások vitték csúcsra a válogatottat, mert Guardiola szenzációsan készítette fel őket, és Martino taszította romba azzal, hogy az előző szezonban a tiki-takával együtt leépítette a sztárjait is.
Del Bosque hibája, hogy hagyta magát áltatni, hogy majd a válogatottban felrázza őket, és majd ott teljesítenek. Hát, nem így lett. Del Bosque még a holland meccs után is azt gondolta, lesz olyan barcás, aki teljesít, és ugyan Xavit és Piquét kivette, de a Barca-szezon egyik leggyengébbjét, Pedrót, a kezdőbe rakta. Nem nehéz megfejteni: nem teljesített.
4. Lelki KO
Az első meccsen padlóra küldött játékosok félelemmel és nem mindent elsöprő áhítattal mentek ki a másodikra, ezen nem tudott segíteni sem a kapitány, sem a pszichológusok az öt pihenőnap alatt. Az elszántság még csak-csak megvolt a szemekben, de az egymásba vetett hitet Casillas hosszú motiváló beszéde sem tudta visszahozni, így értelemszerűen Del Bosque sem tudott arra építeni.
Az önbizalom hiánya okozta az újabb égést, és épp Casillas volt az, akibe a legtöbb hitet kellett volna önteni, ugyanis az az első meccsen és az elmúlt másfél év realos padozásában – ennyi ideje csak cserekapus – kiveszett belőle az önbizalom. A chileiek második gólja egyértelműen az övé. A hit és a koncentráció hiányát láttunk Busquetsnél is, amikor a második félidőben a vb helyzetét hibázta el 0-2-nél.
Van jövőkép
Ha ez a korszak dicstelenül is zárult, a spanyol lapok már foglalkoztak a jövővel, és kitértek arra, hogy a tavaly az U21-ben Eb-győztes csapat tagjaira simán fel lehet építeni a 2018-as vb-csapatot, és persze pár idősebb játékos is tagja kell legyen az akkori válogatottnak.
Kora alapján Ramosban, Piquében is van még egy vb, ahogy Iniestában egy Eb biztos, Diego Costában meg végképp. Valószínűleg ő sem ennyivel akarja befejezni spanyol válogatott pályafutását.
A franciák is nagyot buktak 2002-ben 98-as vb-győzelmük után, de a nagy egyéniségek még dobtak egy nagyot a 2006-os, tizenegyesekkel elbukott vb-döntővel.
Hollandia betette nekik a kaput az 5-1-gyel, ezek a játékosok ilyen mélyütéshez nincsenek hozzászokva, és bármennyire is mondták magukról, hogy profik, egy ekkora zakót nem lehet egyik napról a másikra megemészteni. Az öt gól a sebezhetetlenségi hitnek is adott egy gyilkos pofont, ami a kezdő 11-ben, 13-ban kialakult – épp ezért kellett volna Koke, Mata, Cazorla, sőt, akár a teljesen mellőzött Fabregas is. Igaz, ő is barcás, ezért bevetését mi is csak a másik három után javasoltuk volna.
5. Jóllakottság
Erre már rögtön a kiesés után utalt Xabi Alonso. És ez még úgy is igaz, ha másképpen alakulnak a dolgok, és például a hollandok ellen 1-0-nál David Silva belövi a nagy helyzetét. A csapatjáték már addig is döcögött, és félreérthetetlen jelei voltak annak, hogy nem értik egymás gondolatait.
A nem megfelelő alázat mindig büntet, kifelé pattannak a labdák, vagy egyszerűen csak nem arrafelé pattannak, amerre kellene. Ennek a csapatnak nem volt kisugárzása. Az 1-5 után pedig ez a csapat már nem az volt, amelyik lehetett volna. Del Bosque semmit nem tett, nem vette komolyan a figyelmeztető csapást, ennek lett a vége a kiesés.
Mindenkit elhozott Brazíliába, aki korábban vb-t, Eb-t, nyert neki. Xabi Alonso sem tagadta, nem voltak már elég éhesek. A kerethirdetés előtti utolsó napokban Cazorla helye kérdéses volt, nap mint nap jöttek a videók az edzésekről, Cazorla így szívatta meg a kapusokat, ekkora szabadrúgásgólt lőtt a tréningen. Meg akarta győzni Del Bosquét, ott a helye. Nem véletlen, nem világbajnok. Jól is mozgott abban a negyedórában, amit a kapitánytól Chile ellen kapott. Koke semmit nem nyert még a nagyokkal, pedig kifejezetten jó passzban érkezett az Atletico bajnokaként - egy félidőt játszhatott, 0-2-nél állt be.
6. Négy eltelt év
Sebességben, a gondolat sebességében is a többiek előtt jártak négy éve, ez a helyzet jelentősen megváltozott. Látszik a kor másokon is, hogy lassabbak lettek, elég csak a 35 éves Forlánra vagy 33 éves Luganóra gondolni Uruguayból. Ők is árnyékai önmaguknak.
A spanyolok sokpasszos, labdabiztos játékához kifogástalan szellemi és fizikai kondíció kell, a kettőből egy sem volt meg a barcásoknál – Xavi, Busquets, Pedro, Piqué, de még Jordi Alba és Iniesta is többször beleszürkült a csapatba mind a Barcában, mind itt a vb-n.
A győztes mentalitásnak is egy hatalmas pofont adtak a hollandok kontrái, ahogy egyszerűen átlőtték a labdát a középpályán. Kiveszett a hit, hogy előbb vagy utóbb úgyis hibázik az ellenfél, mert jobbak vagyunk, ennek a pozitív arroganciának már nyoma sem volt Brazíliában.
7. A kapitány
A fenti hat okot kizárhatta volna Vicente Del Bosque szövetségi kapitány, ugyanis a futballban a menedzsernek teljhatalma van. Ez nem kerekasztaldöntés, hogy a stáb megszavazza, hogyan álljon össze a kezdő, hanem egy ember, nevezhetjük akár diktátornak is, eldönti, te meg te játszotok, te meg te nem.
Nem véletlenül mondta minden idők legtovább sikeres edzője, a ManUnitedet 27 évig sikerrel irányító Sir Alex Ferguson, hogy a menedzser a legfontosabb ember egy futballklubnál, ahogy a szövetségi kapitány a legfontosabb ember egy válogatottnál.
Del Bosquénak kezében volt a döntés joga, de hagyta, hogy csak egyszer, Hollandia ellen történhessen meg a tragédia, de Chile ellen sem tett meg mindent a katasztrófa megelőzéséért. Vb közben forradalmat csinálni borzasztó nehéz, de ezt kellett volna tennie, és a legnagyobb, illetve leghosszabb ideig sikerrel uralkodó edzők épp ezért óriásiak, mert tudnak annyira kemények lenni, ami néha az emberiesség határán is túl megy. Nincs is belőlük sok, Sir Alex Ferguson juthat eszünkbe, vagy épp Arrigo Sacchi híres döntése, aki 1994-ben, a vb-n, a norvégok elleni csoportmeccsen, 0-0-nál, Pagliuca kapus kiállításánál lecserélte magasan legjobb játékosát, az uralkodó aranylabdás Roberto Baggiót, hogy bejöhessen a cserekapus. 10 emberrel nyertek 1-0-ra, a végén döntőt játszottak.
Del Bosquénak hatványozottan kemény feladata volt, ugyanis egyik napról a másikra kellett volna összesen öt-hat Roberto Baggiót lecserélnie, ennyi barcásnak, illetve realosnak azt mondania, bocs, nem kellesz: Xabi Alonso, Casillas, Xavi, Piqué, Busquets, Pedro, de nyugodtan ide vehetjük az atletis, formán kívüli Diego Costát is meg Fernando Torrest is. Közülük kettőnek merte csak megmondani, olyan drasztikusat lépni, amit pedig a drasztikus 5-1 megkövetelt volna, nem mert.
Nem véletlenül nyilatkozta a szezon végén négy meccsre kinevezett Ryan Giggs a ManUnitednél, hogy a legnehezebb, amivel találkozott az edzői melóban, az emberek kizárása: közölni excsapattársaival, hogy le se vetkőzz, te nem játszol ma, se a jövő héten.
Del Bosquénak nem volt szíve nemet mondani, és ezzel a spanyol futballválogatott vesztét okozta.